Levetkőzött a nyár s odaszólt az ősznek:
vidd és add át ruhám a méla magánynak
eljövetelére, a part már szendereg –
álmot akart a homok, s a vadkacsákat 

jobban elrejti a hajlongó sástelep,
ha ködfátylad a hullámot eltakarja;
hordjon sok színt az erdő, hát isten veled
táncoló napsugár és szellő románca. 

Nógat az idő a meztelen fohászra,
az áhítat csendjét áldja meg gyertyafény
ölelése, véget ért már a lányregény. 

S felhúzta magára köpenyét az évszak,
apró, barna gombok rajtuk a gesztenyék,
bókoló, bozontos tincsekkel rőt fején.