Szombat van, takarítanom kellene. Végig mérem tekintetemmel a lakást, és feladom. Reménytelen a helyzetem...
Hogy süllyedtem idáig? Töprengek. Engem egyedül nevelt anyám, és láttam, milyen nehéz volt neki. Akkoriban úgy gondoltam, hogy szinte lehetetlen férfi nélkül élni. Ma meg úgy, hogy velük nem érdemes. Persze lehet, hogy csak én választottam ki mindig rosszul a sok tökéletes közül ezt a pár silány darabot. Akkor meósnak születtem! Jó érzékem van ehhez a jelek szerint.

Az első igazi valóban gyönyörű példány volt. Helyes pofi, kedves mosoly, arányos, izmos test... Dolgozni ugyan nem szeretett, de hát Istenem! Akkoriban mások voltak az igényeim.

A második igazi is helyes volt, de nem annyira izmos - viszont szeretett dolgozni. Szerencsémre jó volt beszélgetni vele. A szexről is. Sajnos csak ritkán tudtam rávenni a gyakorlásra.

A harmadik nem volt épp az igazi, de hozzá mentem feleségül. Azt mondta, szeret. Aztán nem akarta, hogy dolgozzak. Azt se, hogy tanuljak, de nyilvánvaló volt, hogy rám férne. Amikor haza vittem a bizonyítványomat, és boldogan a kezébe nyomtam, ledobta a konyhaasztalra, és csak ennyit mondott: Na, már ebben sem vagyok több nálad. Éreztem, hogy válás lesz a vége. Utálom a buta férfiakat.

Azért még próbálkoztam pár évig vele, kicsik voltak a gyerekek... Őt is beiskoláztuk, hogy több legyen nálam. Ő suli előtt és utána kocsmázott a barátaival, én vezettem a háztartást, neveltem a gyerekeket - és unatkoztam. Ő pultos lányokat kergetett, én meg egy részeg pöccsel aludtam éjjelente.
Azok az igazi nők - mondta a barátnőire - a habos, fodros blúzokban! Nekem már csak melegítőm volt. A kertet gyomlálni jó volt az. Megint tanultam egy kicsit, anyám adott rá pénzt. A férjem egyre jobban utált...

Egyetlen vigaszom a szomszéd srác volt. Csúcstechnika! - gondoltam, amikor először csúsztam alá. És nem változott a véleményem utána sem. Sajnos nem sok közös témánk volt. Mire vége lett a kapcsolatnak, a férjemet zavarni kezdete. Gondolom rájött, hogy segítség nélkül nem bir velem. Végre megengedte, hogy elhelyezkedjem. Kivételesen még segített is. Hálával gondoltam a szomszédra, míg egy számítógépes kolléga nem vette kezelésbe a procimat. Új programot indított, és már majdnem boldog voltam.

A páromat egyre inkább bosszantotta savanyú ábrázatom hiánya a vasárnapi rántott hús mellől. Fejébe vette, hogy öngyilkosságba kerget. Közölte. Szerencsémre. Már tudtam, miért nem ehetek saját főztömből, nem ülhetek le a jelenlétében. Aludni sem engedett. Basszus! Valahol olvastam már erről a módszerről... Szívós vagyok. A szó minden értelmében. Kitartottam már vagy egy éve így is.

És eljött az első saját gondolata. Akkorra már zugevő és zugülő lettem, és csak a vonaton aludtam Cegléd-Budapest között.
Vasárnap volt, kávéztunk. Én állva persze.
- Nem vagy jó semmire. Nem vagy nő. Nem vagy rendes anya. - hallgattam órák óta. - Csak a kefélés! Meg a kurva kialvatlanságod!
Bevettem egy Xanaxot. Az utolsó volt, hétfőn írathatok másikat - gondoltam, és magamra zártam a fürdőszoba ajtaját, hogy ne tudjon utánam jönni veszekedni.

A hajam mostam épp, amikor valaki verni kezdte az ajtót ököllel.
- Nyissa ki! Azonnal nyissa ki! - hallottam az idegen hangokat a túloldalról. Nedves testemre kaptam a fürdőköpenyt, és csöpögött a víz a hajamból, amikor két erős marok ragadta meg karom.
- Mit vett be?
- Xanaxot.
- Mennyit?
- Egyet.
- Mutassa a dobozt!
Kivettem a szemetesből.
- A többi hol van?
- Megettem az elmúlt napokban. Felírta az orvos.
- Vegyen kabátot, velünk jön! A férje szólt, hogy öngyilkosságot kísérelt meg.
- Nem tettem. Ő most hol van?

- Elment vásárolni, amikor megérkeztünk.

Elvittek gyomor mosásra. A kórházban lekapták rólam a téli kabátot, és már bele is szíjaztak egy székbe. A számba pöcköt erőltettek. Valamiért eléggé küzdöttem, de többen voltak. Ők nem voltak székhez rögzítve. Győztek. Már évek óta sejtettem e nélkül is, hogy egy balfasz vagyok. Most már tudtam is.

Csövet nyomtak le a torkomon, és a végén levő tölcsérbe szorgalmasan öntögettek valamit. Az egyik fehér köpenyes erkölcsi prédikációt tartott közben, hogy milyen állat vagyok én, nem három gyerekes anya. Magukra hagynám szerencsétleneket... Nem volt kedvem vitatkozni. Inkább csak hánytam. Tiszta vizet egy edénybe. Tényleg tiszta volt. Mondták. H2O. Kielemezték.

Aztán lekísértek a psychologushoz. Az meg leírta, hogy "orientált tekintet, választékos beszéd, ép elme".
- Ez teljesen hülye! Akkor nem lennék itt! - gondoltam, miközben óvatosan lépkedtem a papucsomban a havas járdán. Igen, elengedtek! Szerencsére a hajam már majdnem megszáradt, és csak hat kilométer volt hátra hazáig, át a városon. A pénztárcámat otthon felejtettem, hogy taxit hívhassak. Igaz, ha magammal viszem, akkor sem találok benne semmit. A férjem kezelte a családi kasszát.
Siettem, de azért volt időm eldönteni hazáig, hogy elválok.

A vélemények megoszlanak arról a napról, de én örömmel gondolok rá vissza azóta is. 2001. szeptember 11-e volt. Már fél éve éltünk anyám csöpp lakásában a gyerekekkel. Közben megkezdődött a tanév. Az ágyneműtartó tetején három papír dobozban a tanszerek, ráírva hogy melyik kié.

A fizetésemből sikerült megvenni őket, mert apának csak valami vicces összeg jutott tartásdíjra. A törvény szerint elég, ha egy forinttal hozzájárul havonta az eltartásukra. Beosztottam a zsíros kenyeret, és tényleg elég volt!

Gyorsan ment minden a tárgyaló teremben, megegyeztünk. Lemondtam a vagyonom feléről, a tartásdíj nagy részéről, viszont megtarthattam a gyerekeket, és vehettem fel hitelt. Az üzlet, az üzlet! Cserébe meghívott az exem egy italra.
- Te voltál a legjobb nő az életemben! -mondta.
- Hogy változik a véleménye! - gondoltam, és elhatároztam, pasit ezután csak arra használok, amire való. A következő leteszi a gatyáját, mielőtt bejön a házamba, és kifelé menet elviszi kimosni.
Amikor elmeséltem az ötletemet a barátaimnak egy sör mellett, még azt hittem, a poénon nevetnek. Aztán haza felé a vonaton rám ragadt egy régi ismerősöm, és négy éven át nem tudtam megszabadulni tőle.

Magas, szőke, kék szemű hercegem kamionos volt, bár a játékszenvedélye legyőzte a szakmát. Póker, játékgép.. Mindegy. Hazugságok, hitelezők, rejtélyes tárgyi eltűnések, és persze egyre kevesebb szex, no meg sűrűsödő veszekedések jellemezték a kapcsolatunkat.
Az exem egyre kevesebb tartásdíjat adott, viszont árgus szemekkel figyelt, megvan-e mindene a gyerekeknek, ami jár. Amiben hiányt szenvedtek, azt azért pótolta.

Ilyen volt például a hörcsög. Egyetlen nyamvadt hörcsögünk se, csak egér, mert télen átjöttek a disznó tartó szomszédtól. Hiába tömködtem a lyukakat, ezek csak jöttek. Tapasztalt barátok mondták, hogy üvegtörmelék kell a járatba! Semmi gond! A fiúk lefocizták a csillárt, egér ügy kipipálva! Örömünket tovább fokozta, hogy apától kaptunk egy használt hörcsögöt. Nagyon édi volt. Ha fájt a feje, úgy csinált, mint ha megdöglött volna.

Amikor este nyolc körül haza értem munkából, Algopirines vizet fecskendeztem a kis pofájába, és jobban lett. Megint tudott végre egész éjjel rágcsálni...

Egyszer aztán feltűnt, hogy napok óta átalszom az éjszakát. A gyerekektől megtudtam, hogy nem mocorog a hörcsög. Mondták, ne aggódjak, tudják, hogyan kell újraéleszteni. Már melegítik is a gázkonvektoron... Sajnos nem derült ki, hogy mennyi időn belül lenne eredményes, a kísérletnek véget vetettem egy ásóval.
Hogy éjelente ne unatkozzam, inkább veszekedtünk a kamionossal.
- Hol vagy? - kérdeztem idegesen a casino előtti bokorból.
- Most indulok haza a húgomtól. - jött a válasz, és kilépett az ajtón egy magas, szőke, telefonnal a fülén.
Az ember nem váltogatja a pasikat naponta a gyerekei mellett, inkább lemond róluk egy idő után.

Küldtem, de nem ment, pedig Nagykőrösön már volt biztonsági tartaléka. Még az sem hatotta meg, amikor találkoztam a régi szerelmemmel. Persze, ahogy megcsillant a verőfényes napsütésben a pisztoly az oldalán - az igen! Végre megint elkövethettem egy értékelhető hibát, újból férjhez mentem!

Ez most más, mint a többi! Nem engedi, hogy takarítsak. Nem, nem hív bejárónőt. Nem nyúlhatok semmihez, amit letesz. Mindent gyűjtünk: nejlon szatyrot, reklám újságot, sapkát, tapasztalatot...

(A történeteim és verseim kivétel nélkül mind a fantáziám szüleményei. Kérem, hogy senki ne azonosítsa őket se velem, az íróval, se a szereplőimet más valóságos személlyel! Ködmadár)