[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 330
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 330


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja!


Amatőr Irodalmárok Klubja!
[ Amatőr Irodalmárok főoldala. | Regisztrálj! ]

Csatlakozz te is közénk! A tagjainknak lehetősége van saját írásaikat publikálni, és a többiekéhez hozzászólni.

Világnyi börtönben
Ideje:: 10-31-2013 @ 08:34 pm

Világnyi börtönben

Arra eszméltem, hogy megrendült a világ.
Ijesztő morajra, sírásra riadtam,
Láncra verten ültem, sajgott minden tagom,
Nem hogy szabadulni, mozdulni sem tudtam.

Régóta lehetek börtönömben. Látom,
Köröttem fekszik az egész történelem.
Nem hallok egyebet: jajszót, panaszkodást,
Lemondó sóhajtást: ”Segíts meg, Istenem”.

Nézz körül, ez mind a két kezünk munkája,
Mellét döngve verő ember büszkesége.
Örökre bezárva egy nyirkos kamrába,
Ez itt bizony nem más, mint két kezünk bűne.

Ablakomon tábla, fény által nem járja,
Évezreket éltem magatehetetlen.
Nem tudtam mi van a börtönfalakon túl.
Új indulat feszült lábomban, kezemben.

Éreztem az erőt, mozdulni akartam,
Miért hittem eddig, hogy remény sincs többé?
Próbálnom kell tenni: végre talpra álltam.
Láncaim lehulltak mind a lábom elé.

Minden fal leomlott, újra szabad voltam,
Elröppent a tábla s vele a sötétség,
A világosságtól szinte megvakultam,
Világnyi szobámban áldott fény ömlött szét.

Fény és tér köröttem: magas hegyen álltam,
Jövőm bizalommal fűtötte lelkemet,
Szabadon időben messzire elláttam,
Remény dobogtatta áthevült szívemet.

Azóta remélem, helyes úton járunk,
Beláttuk a sok bűnt amit elkövettünk,
Eljött a mi időnk! Ez volt, mire vártunk:
Végre megtanultuk mivégre is élünk.


Göteborg, 2013.


Utoljára változtatva 07-07-2017 @ 01:56 pm


Hozzászólás írása
Hozzászólás írása
További
További
Irodalmár profil
Irodalmár profil
Üzenet küldés
Üzenet küldés

Posted Comments

Hozzászóló: a_leb
(Ideje: 11-01-2013 @ 12:01 pm)

Comment: Nagyon nagy íve van ennek a versnek, ugyanakkor míg az első részét a realista megfogalmazás uralja, a záró szakasz idealizmusában nem tudtam hinni. Ez nem a versed hibája, sajnos a személyes tapasztalásomtól nem tudok elvonatkoztatni. Örültem a versednek, mert talán a lélek is fordítható :-). aLéb


Hozzászóló: PiaNista
(Ideje: 11-01-2013 @ 12:42 pm)

Comment: Kedves a_leb, köszönöm szépen az olvasást és a h.sz.-t is. Igen a vers második fele inkább egy sóhajtás, amolyan bizonytalan reménykedés... Öleléssel: PiaNista


Hozzászóló: Anna1955
(Ideje: 11-02-2013 @ 06:20 am)

Comment: Nagyon kifejező, átélhető ez a monumentális alkotás. Szeretettel olvastalak: Anna :))


Hozzászóló: PiaNista
(Ideje: 11-02-2013 @ 08:58 am)

Comment: Köszönöm szépen,Anna. Köszönöm, hogy elolvastad. üdvözlettel: PiaNista


Irodalom ©

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.41 Seconds