Esküvő
- Akarsz a feleségem lenni?
- Mit mondasz?
- Azt kérdeztem, leszel a feleségem?
- Várjál, lekapcsolom ezt a francos porszívót, mert csak azt
látom, tátogsz, de nem értem, mit mondasz! Szóval mi van?
- Harmadszor tátogom, feleségül szeretnélek kapni.
- Talán venni, nem?
- Cicamicám, mert elszántam magamat a házasságra, még nem azt
jelenti, hogy hülye is vagyok. Venni - tudod jól - semmit nem
szeretek.
- Világos. Megdumáltál, leszek a feleséged. Mikor szokták
megkérni a lány kezét, eljegyzés előtt vagy esküvő előtt?
- A kettő között és porszívózás közben, valamint a lánytól,
hiszen az ő kacsóiról van szó.
- Rózsáék esküvője előtt beszéltél az anyuékkal.
- Miért nem úgy fogalmaztad, hogy az eljegyzésünk előtt,
mivelhogy egybeesett a kettő?
- Mi kifogásod van a fogalmazásom ellen?
- Életem, köztünk Miki-fogásról nem lehet szó, mert nem vagyok
Miki.
- Nem baj, nem vagyok nagy igényű. Megfelel nekem a
Niederfillinger fogás is.
- Csak nem azt mondod, hogy kicsi? Ha tudni akarod, az anyukádtól
kértem egy gyűrűt az ékszerdobozodból. Precíz ember lévén, nem
akartam, hogy rossz méretű gyűrűket vegyek neked. Emlékszem,
anyukád ráveszekedett a malac férjére. Én előadtam az igényemet:
Herminke adjon egy gyűrűt, és megindokoltam azzal, nem tudom
pontosan, neked mekkora kell. Erre beindult az apukád agya, és
megszégyenített az anyukád előtt, mondván: "Barátom, lassan fél
éve, hogy együtt éltek, és még mindig nem vagy tisztában az
adottságaiddal?"
- Tényleg így volt?
- Úttörő becsületszavamra. Tudod, ez nálam komoly dolog. Láttad
múltkor a fütyülőmet a hátizsákban.
- Megéritek ti mindketten a pénzeteket, az apuval együtt.
Kétértelműségért nem mentek a szomszédba.
- Az alma pedig nem esett messze a fájától, mert mintha éppen te
emlegetted volna a méretigényedet. Emlékszel? Ott fenn a hegyen
még a szádba is vetted a fütyülőmet, aztán összenyálazva raktad
vissza a hátizsákomba.
- Nem tudtam, hogy az úttörősíp.
- Gyere, felöltözünk, és nyomulunk az anyakönyvvezetőhöz!
- De hát takarítok.
- Ott meg most van félfogadás, és a kisasszony kedvéért ettől nem
fognak eltérni.
- Szeretném, ha az asszonynevem: Niederfillingerné Spitzmüller
Eleonóra lenne.
- Te tudod. Naponta százszor így aláírni dolgokat, két éven belül
leszázalékolnak a kezeddel.
- Nem félek. Orvos lesz a férjem. Igaz, szemorvos, de jó ideje
karbantartod a testemet.
*
Kiderült, ahhoz, hogy bejelentkezzünk, Nórikának be kell
jelentkeznie nálam. Erről ugyanis megfeledkeztünk addig.
Gondoltuk, összebútorozunk, aztán az úgy jól van, de a szerv
megvétózta. Szerencsére nem volt akadálya az átjelentkezésnek.
Irány az anyakönyvvezetőnő!
*
Előttem a kép: fogjuk egymás kezét, és belibegünk a helyiségbe.
Vajon mire gondolhatott a hölgy, amikor látva, hogy kézenfogva
támadunk, feltette az okos kérdést:
- Házasságot kívánnak kötni?
Előadtam a megszeppentet, akit éppen most csíptek fülön egy
csínytevésen.
- Igen, szeretnénk. Megbeszéltük Borzaskával, és neki sincs
ellene kifogása.
Láttam, kutat az agyában, ki lehet az a Borzaska, de nem jutott
eredményre, én pedig vártam.
- A házasságkötéshez szükségem van a következő papírokra: ...
Sorolta, én pedig egyik lábamról a másikra álltam, mutatva
zavaromat. Aztán amikor szóhoz jutottam, még volt egy dobásom:
- Szeretném megkérdezni, mindkettőnknek kötelező jelen lenni a
szertartáson?
- Miért uram, hogy gondolja?
- Előreláthatólag nincsen semmi probléma, csak ha esetleg
valamelyikünk nem ér rá, nem volna lehetséges megbízást adni a
másik félnek, hogy ő képviselje a távol maradót?
- Ilyet még nem is hallottam.
- Attól még az élet produkálhat furcsaságot. Válásnál például
lehetséges, ha közös beleegyezéssel válnak a felek. Magán a
szertartáson nem kell feltétlenül mindkét félnek megjelennie. Ha
ne adja isten, teszem azt, én nem érnék rá, adnék meghatalmazást
a menyasszonyomnak, természetesen két tanú aláírásával, hogy
férjhez jöhet hozzám. A Janival megbeszéltem.
- Ki az a Jani?
- A szomszédom.
Kiült az arcára a tanácstalanság. Látszott, nehezen tudja
szinkronba hozni öltözékünket a szellemi megnyilvánulásommal.
Ráadásul a papírjainkból is mást olvasott ki.
- Ön milyen doktor, uram?
- Azt mondják, lelkiismeretes vagyok. Egyébként orvos. Képzelje
el, ön kiír bennünket május 4-re, 11 órára, nekem pedig közbejön
egy sürgős műtétem 10-re, akkor hogy érek ide időben?
- Siet vele.
- Erről jut eszembe, az nem baj, ha nincs időm átöltözni
öltönybe?
- Engem nem zavar, ha a menyasszonya elviseli.
- Nórikám, ugye, akkor is szeretni fogsz?
*
Amikor kijöttünk az épületből Nórika csak annyit mondott:
- Totál hülye vagy, de én pont ezt szeretem benned.
- Én meg magamat szeretem benned.
- Ilyet kitalálni, hogy meghatalmazással házasodni, ehhez pihent
agy kell.
- Próba, szerencse. Nem lehet, hát nem lehet, de legalább
megpróbáltam. Képzeld el, megjelentél lelki szemeim előtt
menyasszonyi ruhában, kezedben egy csokor virág, oldaladon Tündi
nővéred, mint tanú. A hölgy összead a távolmaradt velem, aztán
koccintotok hármasban az egészségünkre, kinn a terem előtt Tündi
mindkét orcádra rányom egy cuppanóst, majd könnyek között
elrebegi, hogy sok boldogságot kíván, valamint hozzáteszi, velem
feltétlenül közöljed.
- Biztos megkérdezném, mennyi boldogságot kíván.
- Rendben, és mit szólsz, ha ötöt mond?
- Zavarba jövök mert nem ismerem az egységnyi
boldogságmennyiséget.
- Nagyjából megegyezik a hektóval.
- Annyi nem fér be a hálószobánkba.
- Mindegy. Kijöttök az objektumból, Tündinek szaporáznia kell a
lépteit, mert éppen jön a busz, amire fel akar szállni.
- Édes istenem, hová kerültem én?!
- Borzaskám, már nem szeretsz?
- Hát ez az, hogy nagyon is szeretlek. Teljesen elment az eszem.
- Így illünk össze, hogy egyikünknek sincs. Féltem, azt mondod,
kiábrándultál belőlem, aztán fordulhattunk volna vissza, hogy
lemondjuk az esküvőt.
- Mit szólna az anyakönyvvezető?
- Semmit. Azt hiszem, mára harcképtelenné tettem.
- Egy hónap múlva a feleséged leszek?
- Addig kibírom valahogy.
- Mire gondolsz, édesem?
- Akarod hallani, Borzaska?
- Szeretném, de nem itt az utcán.
- Szeretnéd te itt is, csak nem illik.
* * *
|
