| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
F. világa -5. rész Ideje:: 11-04-2013 @ 10:04 pm |
|
|
|
|
A múlt egy nagy tó: elsüllyed benne minden, ami nehezebb a tómedret kitöltő emlékezetnél, ami a felszínen tarthatná. Válogatás nélkül szórja bele az idő az embertől elrabolt kincseit.
A fájdalom hamar elmúlik – vannak olyanok, ezekkel nem is kell törődni, mások meg olyan szépen ejtenek csapdába, hogy először bizakodás és jóleső várakozás veszi körül őket, mérgüket azután édességbe csomagolva juttatják a gyanútlan szervezetbe és ott okoznak szétterjedve lassú kínokat.
F. harmincéves koráig szinte burokban élt, ez jóval később fogalmazódott meg benne, amikor már határozottan úgy érezte, hogy a burok leválóban van róla. Kis játékait és kalandjait naivitása révén és persze partnerei jóvoltából felhőtlenül űzhette, nem került konfliktusba, mert mindig alkalmazkodott és a könnyebb irányba kitért.
Nem volt igazán határozott elképzelése, mivel is tölthetné hátralevő idejét, épp ezért így, elkötelezettségek nélkül könnyen szakította el komolyabbra forduló baráti és bizalmasabbá változtatható kötődéseit. Igazság szerint egy disznó áruló volt, aki kiaknázott, majd eldobott minden egyes kapcsolatot.
Most azonban nem a múltja, hanem inkább a jövője aggasztotta jobban. Ha nem olyan naív és gyanútlan, már az arcok rezdüléséből olvasott volna. Persze sajnálkozással és a gazdasági nehézségekre hivatkozással, az eddig elért eredmények felemlegetése mellett bevitték a kegyelemdöfést. Az utolsó pillanatig azonban titok volt, hogy mindenki a maximális teljesítménnyel húzza az igát a szakadék széléig. Igazából csak ez fájt, ettől tűnt alattomosnak és embertelennek a döntés. De ahogy pár körrel és párszor pár korsó sörrel később egy régi, kedves ismerőse megfogalmazta:”A szituáció ismerős. Sokan átéltük már. Valójában nem annyira drámai a dolog, mint amilyennek felfogja az, akinek éppen útilaput kötnek a talpára. A legrosszabb, ha az ember sajnálkozik a történtek felett, ahelyett, hogy továbblépne, és megtalálná a helyét a világban. Valójában minden bezárult kapu helyett kinyílnak újak, de ha az ember folyton a bezárult kapu fölött kesereg, sosem veszi észre a nyitva lévőket.”
És F. akkor hálás volt a bátorító szóért, mely lehetett puszta ténymegállapítás is ismerőse részéről, vagy saját tapasztalatait sűrítette ebbe a keserű mondatba, mégis, jólesett vele berúgni a füstös sarki kiskocsmában együtt.
Mielőtt azonban a kedves olvasó azt hinné, így kerek a történet és a folytatást már ismerjük, nos, ez nem az az eset volt. Ha figyelmesen olvasott eddig, látja.
Aki került már efféle helyzetbe, tudja, milyen érzés: tempósan fut az ember, érzi a terhelést és jólesően legyűri azt napról napra, azután egyszerre elfogy a talaj a lába alól és szakadék fölé jut, légüres térben zuhanni kezd, de a szakadék mély, ezért a zuhanást eleinte könnyűnek éli meg. F. tudomásul vette és szépen összecsomagolt, elbúcsúzott a körülvevő megszokott tárgyaitól is, bolond módon írt egy listát, mit kellene az utódjának elvégeznie még, a mágnestáblára felírta jelenlegi és korábbi munkatársai nevét, és az érkező takarítónőre mosolyogva kilépett az irodából. Másnap majdnem elindult munkahelyére, felöltözve, megfésülködve a tükör előtt döbbent rá hiábavalóan elvégzett kis ceremóniájára. Mintegy tétlenül, tétován leguggolt és kikötötte cipőjét, uzsonnáját a hűtőbe visszarakta.
A délelőtt egy részében az otthon felhalmozott jegyzeteit rendezgette -szükség lehet rá, ha mégis visszahívnának- gondolta- ám nem hívta fel senki és úgy tűnt a világ jól elboldogul nélküle is. A kora tavaszi zsongás elragadta, biztos volt benne, hogy nem lesz semmi baj, újságokat vett és az álláshalmazba belévetette magát.
Hetek teltek el, és a kiküldött jelentkezéseire nem hogy nemleges, de semmilyen válasz nem érkezett, büszkén utasította el barátai unszolását, hogy vetesse fel magát az állás nélküliek nyilvántartásába. Minek is?-gondolta- hiszen hamarosan folytathatja valahol.
Eleinte furcsa érzés volt, hogy nem kell erőfeszítést tennie és eltűnnek a súlyok is róla, szinte örömet talált a lakásbeli foglalatosságokban, ragyogtak az edények, és rend lett, a mocskos szőnyegpadlót porszívóval és valamilyen szerrel is kezelve újjá varázsolta, a barkács felszerelései is sorban szekrényajtajába csavarozott tartókba kerültek, utána azonban gyötrelem lett a napok sora: a reménység, hogy zökkenőmentesen be tud illeszkedni egy következő helyen, hamar elmúlt, csalódás, apátia váltotta föl és szétesés az otthoni elfoglaltságok és a szorgos keresés idejét.
Abban a hónapban megvolt mindene még, csakhogy a következőre nem termelt ki egy árva forintot sem, így a számlák kifizetése után alig maradt egy kis félretett pénze ennivalóra.
Nélkülözései a példabeszéd alapján pedig hamar utolérték.
Hirtelen gondoskodásra szoruló eltartott lett, s mint ilyen után az állam nem igazán szórta két kézzel az illetményt. Hogy ne éhezzen és ugyanakkor jelentős tartozást se halmozzon fel, szomszédjától kisebb átmeneti kölcsönt kért, amíg úgymond rendeződnek viszonyai. A szomszéd ferdére vonva szemét, régi lakónak ismerve őt, hitelezett neki -de csak egyszeri alkalomra!-hívta fel figyelmét, sejtve, hogy a kérés többször is elhangzik még.
Az életképtelen, koldus önképe mellé egy nagyon fájó lenézettség érzés is társult, tovább nyomva lefelé, és a kiút sehol sem látszott.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 11-04-2013 @ 10:09 pm
| Hozzászóló: a_leb (Ideje: 11-05-2013 @ 03:22 pm)
Comment: Súlyos...
aLéb |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Anna1955 (Ideje: 11-07-2013 @ 07:51 am)
Comment: Nehéz írás, nehéz benne maradni a cselekményben, mert időnként elvesztem benne. A drámai hangulatot nagyon jól érzékelteted, de valahogy olyan érzés alakult ki bennem, mintha F eddig nem ebben a világban élt volna, mintha már akkor is depressziós lett volna, amikor történeted elkezdted. Szeretettel olvastalak: Anna :) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: zsoloo (Ideje: 11-07-2013 @ 11:27 am)
Comment: Kedves Anna! Számomra a cselekmény az, ami a történetnek inkább járulékos része, inkább a főhős vívódása, lelki élete kerül itt terítékre. (Egyébként ezt – a cselekmény relatív valóságosságát - egy későbbi fejezetben bele is írtam a történetbe) A másik: nem is csináltam titkot ebből, leírva, hogy „burokban élt”. Ámde az előzmény érintőlegesen van csak jelen. Mivel azonban a személyiségfejlődés relatív lassú folyamat, így elképzelhető, hogy főhősünk depressziója tényleg nem újkeletű valami. |
|
|
|
|
|
