Körbepiszmogok néhány betűvető éjszakán

A nem épp mesterien megalkotott olajlábazat alatt

a földdel egyenlően, és azt hiszem

185 centiméter vagyok.

Valaki szólhatna már, hogy elájultam.

Vagy csak rúgjon belém, én már akkor is

Tudom, hogy észrevett.

Mire képes a társadalmi kommunikáció, ugye?

Mert, ha belém rúg, én eszement, illetve mostmár

Eszejött ordítozásba kezdek és felkelek,

Felállok, érted? Fel a földről!

És álboldogságban, fütyörészve

Húzom a lábam a következő sarokig,

Hálát adva a muslicának,

Aki beleszállt az orrcimpának

Alig nevezhető valamibe,

Ami a szemöldököm

És az aranyerem között van valahol lerakva,

Hogy e roppant elfoglalt hétköznap

Roppant felszabadult pillanatában

Újra lendüljön egy remegő, szőrös kéz,

Fejenvágva az éppen alázkodó-ajánlkozó

Aurámat, és amint egy sarokkal előbb,

Újra elterüljek egy sötét

Olajlábazat tövében, reménykedve abban,

Hogy hátha belém rúg az a nagy valaki.

Ennyit a karrierről.