Régen, mint a sólyom fürkésztem az életet,
több oldalról megvizsgáltam minden részletet,
majd letéptem szárnyaim, és a szakadék mélyén
a homályok mezején, ahol csak gondolat volt a fény,
egy apró kertet gondoztam, amiben a szavaimtól
fekete rózsák és tüskés tövisek nőttek.

Aztán sivár lett minden, csak egy-egy gaz nő ki olykor,
de már nem figyeli senki, még a szél sem jár arra.
Én meg, mint egy fehér kis egér, többször látom
a kórházak tompa fényét, mint az eső illatú borongós eget.

Szeretem az esőt, eltakar mások elől,
pedig amiből áll, csak milliónyi apró kis részlet.