| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
F. világa - 21. rész Ideje:: 12-06-2013 @ 10:17 pm |
|
|
|
|
III. fejezet
Tulajdonképpen elérkezett arra a pontra, amikor mindegyé vált, hogy emlékeiből, vagy utópisztikus jövendőjéről szőjön álmokat. Megérkezett a jelenbe, mely sohasem töltötte el boldog inspirációval. Legalábbis most így érezte, és mint érzései gyakran, ez is becsapósnak tűnt. Ámbár az évek, melyek eleinte gondtalanul röppentek el fölötte, mára fájdalmas nyomokat szántottak elméjébe, azért nem szűnt meg feltenni az alapvető kérdéseket: ki vagyok, miért vagyok itt, merre tart ez köröttem zajló káosz, és nem utolsó sorban, hol van a 12 éves Chivas Regal-os üvegem és miért üres megint?
Tudta, hogy ez a ma is egyszer talán egy borongós, szomorkás, fanyar utóízzel itatott, talán jóleső, tenyérnyi napfénnyel melegítő emlékfolttá zsugorodik homlokráncos barázdamezőin.
Talán jelentéktelensége okán feljegyzésre sem kerül, vagy a feljegyzés nem fogja felidézni a hozzá kapcsolt attitűdöt.
Annyi talán és lehetséges, vagy mondjuk úgy: esetleges lebegett körülötte a valóságának beteljesedésére várva, hogy kérdésessé vált önnön személyiségének reális volta is. Álomvilágát nem nevezhetjük egy objektíven érzékelhető valaminek, hiszen ez belőle, benne képződött újra és folyamatosan teremtve magát. A kapocs, a kuszán rótt betűhalmazok, melyek mintegy sebesen úszó hajó farvizének szétterülő fodrai éppúgy nem adott számot teljes hitelességgel a benne zajló dolgokról, mint a nevezett hajóról a tőle távolodó, önálló életre keltett hullámzás.
F. nem volt kiemelkedő kortársai – e kor szülte sorstársak között, hiába reménykedett titkon, hogy talán viszi valamire, amiért érdemes lesz megemlékezni róla, csupán a baj és a rendetlenség gyűlt általa. Nagy volumenű kreativitásának sziszifuszi pepecselése vetett gátat, mellyel minduntalan csiszolgatni akarta félkésznek tűnő munkáit. Ahogy megfogalmazta egyszer: középszerű lett és ez a titulus volt a legbiztosabb fokmérője értéktelenségének.
Ahogy a lakótelepi szabványablakon kitekintett, maga is szabványosnak, sablonosnak és közhelyesnek érzett minden megélt és magából kiírt gondolatot. A világ, a környezet, a fakó január lehangoló, bántó, depresszív hatással volt rá, nem enyhítette a bágyadtan próbálkozó napsugárka még langyosnak is alig nevezhető pillantása sem. Mintha az ultraviola, vagy a láthatatlan röntgen akart volna szivárványt előidézni színekre vágyó lelkében. A szürke és a fehér nem éppen terápiás színek. Aztán rájött, hogy az a legnagyobb baj, hogy C. nincs otthon.
Betegsége ugyan nem kötötte ágyhoz, de a pizsama mégsem kívánkozott le róla álló nap. És ez a betegségtudatúság is gerjesztette csak erősödő negatívizmusát.
Ez pedig már egy másfajta betegségként hatalmasodva el öngerjesztően gátolta a gyógyulás folyamatát.
C. tanítónő volt és a napközi végén hozta haza magával a már szinte felcseperedett B.-t. Ilyenkor azonban még mindketten elfoglaltságaikkal törődtek, tették a dolgukat.
Igen, ez lehet az oka: hogy minduntalan egyedül marad gondolataival. Meg kell beszélnie ezt vele. Megbolondul az ember így, magában. Azután annyi, vele kapcsolatos kedves érzés tört rá, hogy rügyet bontva elkezdte tervezgetni eljövő tavaszukat, mintha elfújták volna bajait. Mindaddig, míg a köhögés és a rohamszerű fuldoklás padlóra nem kényszerítette. |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 12-06-2013 @ 10:17 pm
|
