Az erdőt álomba ringatja a tél,
az ezüstzöld faágakat
melyeket megtépázott a viharos szél.
Szomorúan lengedeznek az esti félhomályban.
Csendes sóhajjal pillantunk fel az égre,
ránk mosolyog a fénytükörből kisurranó holdanyó.
Halványan csillogó aranyszállal füzi a gyöngykoszorúit,
és felékesíti a megkopasztott szomorú fákat.
Elküldi a hópelyheket a fenyőfaágakra
és a fehér hótakaró simogatóan betakarja a mezőket,
a néma csend meglapul a hólepte fakoronákon,
s a madarak éneke nem zengi már e tájat.
Csak az ezüstfehér patak csendes csobogását hallani
a jégtükör alatt, melyben aranyhalak úszkálnak,
és felvidítják a vízalatti életet.

Göteborg, 2013.11.28
Lám Etelka