| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
F. világa - 28. rész Ideje:: 12-23-2013 @ 10:40 pm |
|
|
|
|
Azt hitte, nem érhetik már meglepetések az életben. Polgáriasult, sebesült énje lélekszakadva iszkolt haza, C.-hez a meleg, biztonságos otthonba, űzve, felejtésre ítélve e szabadságharcos eszméket. Megtalált világát feladta egykor szenvedéllyel dúló, talán önzőbb, és magányosabb szférájánál, melyben azonban kedvére játszadozhatott. Nem mintha a mostani élete ellenére való lett volna, de végignézve magán határozottan szembe tűnt a változás: a nyűtt, hosszúkás ábrázata joválisan kerekké lett, kitelt, kopaszsággal párosulva. Inas, szálas, vékony termetén mintegy lassú háború nyomaiként itt-ott kisebb-nagyobb golyócskák és horpadások jelentek meg, köldöktájékon egy termetesebb bombatalálatot kaphatott, mert görnyedten, ölbe ejtett vállakkal igyekezett cipelni azt kéretlenül, e közelre mind jobban homályosuló világban.
Ám ezek olyan jelentéktelen, férfiszépségén nyomot alig hagyó momentumok voltak, melyek felett szívesen és gyorsan átsiklott. A legnagyobbakhoz hasonlóan belülről kifelé égett el – szerette ezt a hasonlatot és mind addig ragaszkodott is ehhez, amíg a kívülről befelé tartó perzselés el nem érte fontosabb szerveit. Ötven felé pedig hamar kereszttűzbe kerül az ember.
Izületi és hasi fájdalmai, heveny hurutjai alázatos, az élet biológiáját is tisztelő, csöndes állampolgárt faragtak belőle, aki nem kért többé a tavaszok derékfájdító viharaiból. És a hév lassan lopakodott csak vissza belé, már okosan olyan botra támaszkodva, mely nem hagyja összeesni és valami méltóságot is kölcsönöz, mielőtt egy sutba támasztanák elköltözött gazdája nélkül.
C.-vel gyakorta sétáltak a közeli és távolabbi ligetekben és idézték azt a múltat, melyből egymáshoz kanyarodott életük. Ez a szövet varródott egész ruhává és oly jó volt betakarózni vele a lélekcsend hidegében! B. hamarosan leérettségizett és úgy gondolta, a műszaki pálya áll legközelebb egyéniségéhez, ezért egy alkatrész összeszerelő üzembe jelentkezett, ahol mindet vállalt: az olajos, félészáruk mozgatásától az udvartakarításig, meg persze a futószalagot. Azt hitték, hamar megcsömörlik ettől, de a fiatal létére inkább kihívásként fogta fel, és nemsokára műszakvezetővé léptették elő. Megértették, hogy elege volt az iskolából és nem nyüstölték tovább a tanulással. Nővére műkörmözésből élt. Illetve ez csak a másodállása volt, de a napközbeni munkájára bármi jellemzőbb volt a jövedelemszerzőségnél. Azért látogatta F.-éket és megcsinálta édesanyjának is, szép virágmintákat, vagy épp diszkrét fekete sávocskákat téve egyes körmeire. Ilyenkor együtt lehetett a család, mert B.-t, aki önálló háztartásba költözött, szándékosan úgy hívták meg.
Amilyen nehezére esett korábban elképzelni az idilli család képét, olyan természetes és gazdag forrása lett mindennapjainak.
Észrevétlen csendesült ez a sodrás: még hinni akarta, hogy nem győzhetik le a napok, a megszokás és egymás megismerése, hogy nem baj az, amikor a korábban vágyat és kíváncsiságot tápláló kis titkok sorjában nyilvánvalók lesznek.
Azon kapta magát, hogy elgondolkodva figyeli C. háta ívének, karcsú nyakáig tartó vonalát. Ő talán megérezhette valahogy, pedig néhány pillanatra fordult el csupán, de válla mögül visszapillantott rá. E pillantásban múlt jelen és jövő elevenedett meg: az asszonyé, akit megleptek, aki gyönyörű és ennek tudatában is van, és aki megriad egyúttal ettől a vizsgáló nézéstől, és mindaz a félelem, ami egy öntudatlan lejátszott elutasítottságtól származna.
A tiszta rózsaszínbe itt, talán ekkortól kezdett vegyülni egy fátyolszerű fekete füstcsík, mely kimondatlanul kérdéssé tette a dolgok örök voltát, alig érezhető, halovány méregpermetet eresztve az éltető légbe. Nem akarta, hogy az érzelmek, melyek hozzáfűzték, átalakuljanak valami mássá, legfőképp, hogy elmúljanak. Megvizsgálta bensőjét és feltette a szokásos kérdéseket: mit is jelent Ő neki? Amit most érez, az még mindig az, amit akkor kezdett érezni, amikor az után a gyanús telefonhívás után álomba szenderült? Ragaszkodása, szerelme ma is teljesedik-e még iránta és kíváncsi-e még jobban rá, mint előtte?. Igen – gondolta – és igen? – érzései között felbukkant a kétség – bizonyára túl sokat jár a feje és nem hagyja látni a nyilvánvalót!
Hiába nyugtatta magát a sokaktól hallott frázisokkal, miszerint a bensőséges szerelemnek át kell adnia magát valami hasonlónak, ami mégis más: az élethosszig kitartó szeretetnek. Folyton maximumon akart teljesíteni, ebbe valahogy nem fért bele a leáldozott, szelíd megnyugvással viselt csupán-közelség. Érintésre vágyott, és amikor csak tehette, elment mellette, megcirógatta, simította, karját hozzáérintette kedveséhez. Ahogy jóval később megfogalmazódott benne: nem hagyta feltámadni a hiányt, minden vonzalmak mozgatóerejét.
Az eszébe sem jutott, hogy C.-nek esetleg már kellemetlen lehet ez a „dörgölőzés”, koslatás utána, személyének állandó – igaz jó szándékú - fixírozása. Mivel hasonlóképpen érzett, nyilván jólesett neki is- így gondolta. De minduntalan? És meddig? Lehet, hogy ez is benne volt abban a pillantásban?
-Valami baj van? - kérdezte C. aggódóan – nem tetszem…vagy a ruha?
-Gyönyörű vagy! – felelte F. és ebben semmi hazugság sem volt. Hátán is kivágott, fekete selyemblúza, akár egy elegáns váza, méltó foglalat ölelte a feslő virágot. De nem válaszolt, elkerülve a kérdést és hagyva, hogy a bátortalan felhőcske kiterjedjen árnyékba vonva élete delét.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 12-23-2013 @ 10:40 pm
|
