| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
F. világa - 29. rész Ideje:: 12-25-2013 @ 04:04 pm |
|
|
|
|
Ebéd közben szólalt meg, pont egészen más témáról beszélgettek, ráadásul B. egyik barátja is vendég volt náluk és B. nővére is az asztalnál ült. Hétvégére sátoros, kerékpáros kalandtúrát terveztek a gyerekek és C. is helyeselt. Pazar étkezés közepén jártak, mert C. kitett magáért és ezért ez örömteli megszokássá lett. B. feltett egy kérdést, ezen tanakodtak és C. is részt vett jó tanácsokkal ellátva már felnőtt fiát
- Pszichológushoz járok..- mondta halkan, de a szó röppent tovább, mint egy lendületből elhajított labda, Két-három mondattal később fordult felé döbbenten C.
- Hogy mondtad..? Várjatok, ezt később is folytathatjuk – fékezte le a kommunikáció iramát a gyerekek felé – erről nem is hallottam még – teljesen kizökkent az előbbi beszélgetésből – és miért kell neked odajárnod? ...Na jó, gyerekek, csak egyetek tovább, minden az asztalon van, B. tölts kérlek a poharakba, mi most…, gyere ezt nélkülük kell megbeszélnünk - fogta meg F. karját és határozottan a kisszoba felé invitálta.
Odabenn egy kissé ingerülten támadt neki:
- ezt miért a gyerekek jelenlétében kellett? De mi a baj? Már hónapok óta érzem, hogy húzódsz el, pontosabban nem fizikai értelemben, csak valami távolság van…- a homlokának támasztotta a tenyerét – hiszen tudod, hogy minden meg lehet együtt…te olyan jó ember vagy.. talán a munkahelyeden ért valami stressz?- próbálta megérteni az asszony, de ez nem használt.
F. ismét látta azt a kaput – mely egyébként más vízióiban is előjött már , mely hatalmas és erős, vaspántokkal fogott, tölgyből készült várat védett, hogy ez a kapu záródni kezd előtte, ő pedig kívülről tehetetlenül szemléli. Látomása megrémítette és nem engedte szólni.
- nem…nem,..nem tudom..-motyogta. Tovatűnt az idill és ott állt vergődve elhatalmasodó kétségei között. Egyszerűen nem lehetett ilyen röviden összefoglalni, szavakká alakítani azt a rég zajló folyamatot, ami belülről ette.
És hiába könyörgött sírásig kedvese, valami nagyon mély és sötét helyiségbe került, ahova nem hatolt utána a szó, csak fájdalmának és önsajnálatának ragadós, nyúlós masszája vont újabb- és újabb lepedékes hártyát köré. Üresen nézett, megmerevedett egy bizonyos pozícióban, kívülről is úgy tűnt, tényleg szüksége van segítségre.
C.-t is kibillentette egyensúlyából ez az incidens, s mivel estig számottevően nem változott F. viselkedése, úgy gondolta, lépnie kell.
Sorra kiürítette F. kabátjainak zsebét, mígnem egy gyűrött papírszeletkét talált „lelki segélyhely” felirattal. – Ez az? –mutatta F. felé, aki csak bánatos ábrázattal bólintott, azután lehajtotta fejét és nem reagált többé.
C. megremegő kézzel tárcsázta a felírt számot, és alig leplezett, sírásba forduló hisztérikus hangon szólt bele: - jó …jónapot, nem zavarom? C. va…gyok! Ön az, aki a férjemet,..a páromat keze..li, izé…pszihológiailag?..Hogy?... F.-nek hívják…--rövid szünet következett- Igen? Szóval…szeretnék magával beszélni!
És akadozva előadta az elmúlt hónapokban, valamint mai nap észlelt benyomásait.
A vonal végén nehezen tapintható gondterheltséggel várt, hallgatott a hívott. Csak legvégül, a feszültséget oldva szólalt meg:
- Nyugodjék meg, hölgyem! Ez kissé meglepő nekem is – igyekezett lassan, egyenletesen ejteni a hangsűlyt– még nem fejeztük be a terápiát, sajnos ilyenkor…
- De én nem is tudtam erről!- vágott a szavába C. – miért tartották titokban előttem? - egymásban feltétlen megbíztunk eddig. Olyan más lett!
-Ha megengedi - terelte el figyelmét az indulatairól Eleonóra – gyakran előfordul, hogy nem tudunk szerettünknek a legbelső világához hozzáférni, bármennyire is igyekszünk. Ezért jó, hogy idejében szakemb…..
- Ne, ne…! Ezt nem akarom hallani! – tiltakozott – ki más ismerné jobban? Hosszú évek óta együtt…nekünk nincsenek titkaink egymás előtt!
- igazán? – a hang mögött valami bajlóslatú, finom gúnyt vélt felfedezni és végül az egész beszélgetésből ez az egy kérdés maradt meg C.-ben, mintegy elültetve a kétség párját benne is.
Azután sokáig nem esett szó erről és a felszínen folyt tovább életük. Úgy gondolták, helyesebb úgy tekinteni erre, mintha baleset történt volna, és az így lett sebesülésnek gyógyulásáért legtöbb, amit tehetnek, hogy megvárják a rá szánt idő elmúlását.
Hanem a vetemények lelkük fóliasátraiban szépen fejlődésnek indultak és karfiolos, nagy, tüskés terméssel szomorították gazdáikat, mert a föld, a táptalaj kövérnek bizonyult és a bizonytalanság derengő egéről is átszüremlett a növekedésre ható homályos fény.
Csak idő kérdése volt, hogy kitörjön az, amit az időnek lett volna hivatott megoldania.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 12-25-2013 @ 04:04 pm
|
