.

Hajdanán, az ősi vallásokban az emberek még a természeti erőket, Földanyát, Égatyát, Nap Apát, Hold Anyát, a csillagokat és a kövek fák, folyók, hegyek szellemeit tisztelték. Később elkezdtek szívük helyett a fejükkel gondolkodni. Megteremtődött az antropomorf istenkép, majd az ember a teremtés koronájává lépett elő. Ezzel párhuzamosan beindult a világban egy kaotikus folyamat, mely teljesen összezavarta az értékrendeket és egy olyan tér-idő-útvesztőt teremtett, melyben az embernek először ki kell választania a sok tévút közül azokat, amelyek egyáltalán vezetnek valahová... ahhoz, hogy elkezdhessen valamelyiken járni…

.

Miért is teremt az ember új törvényeket magának? Mert alapvető igénye, hogy legyen egy hitrendszere, melynek optikáján keresztül szemlélve feltérképezheti a világot, s melynek szimbólumnyelvén megmagyarázhatja és megfogalmazhatja annak működését. Hol itt a hiba? Valószínűleg a téves hitrendszerben... Ezen aggasztó folyamat figyelhető meg a modern, úgynevezett fogyasztói társadalmakban. Az életmódváltozás, az urbanizáció, az értékrendek külsőségek és anyagi szempontok alapján való felállítása kiölte az emberekből a természetes szentség igazi képét és kreált, talmi istenségeknek hódolnak. Ez a modern bálványimádás. A manából mani lett, az etikai tanításokat a Polgári Törvénykönyv mindenhova vonatkozó paragrafusai tartalmazzák. A teljes természetellenességre való törekvés odáig fajult, hogy már légkondicionálással küszöbölik ki az évszakok váltakozását...

.

„Jó” példa a Gellérthegy belsejében található barlangtemplom. Különleges energiája van a hegynek, ez a térség legnagyobb női-erőközpontja. A barlang egy anyaméh szimbóluma. A legrégebbi időktől szent hely volt, most keresztény templom működik benne. Az egyik apszis, ahol egy szűk északi kivezetése van a barlangnak egy Szűz Máriát ábrázoló ólomüveg ablakkal van beüvegezve, nemcsak a levegő áramlását elzárva ezzel. A szentélyben pedig műfény van! Ebben a templomban (ahogy más más templomokban is) a gyertyákat villanyvilágítással helyettesítik, az oltárokon művirágok vannak, és műanyagterítők…

.

Szülővárosom Budapest. Legmagasabb pontján, a János hegyen a város legnagyobb kilátója áll. Szimbolikus, hogy pont ide építették: legközelebb az éghez rátekinteni a valóságra. „Felmegyek a hegyre, hogy a legmagasabb szempontból vizsgáljam meg a dolgokat.” (Mireisz László). És a mai kor embere ha felmegy a hegyre, nem engedi magát megnyílni az égi magasságok felé, nem ajánl fel áldozatot az isteneknek vagy a szellemeknek, nem próbál meg magasabb szintű gondolkodással rálátni problémáira. Nem adja meg csenddel a tiszteletet a szentségnek... meg a lehetőséget saját magának. Az alant elterülő várost látja szépnek, emberi kéz alkotását. Rituálisan megissza a magával hozott kólát, megeszi a gyorséttermi szendvicset és még a műanyag üveget is szétdobálja az erdőben… Esteledve a város neonfényeinek látványa bűvöli el, mert magában a Fényt már nem látja…

.

Ezen fogyasztói társadalomban, ahol a giccs az érték formálisan maradt meg a vallásosság, illetve elég érdekes átalakuláson ment keresztül. A kereszténység által kialakított rítusok még ott vannak a köztudatban, az egész áthajtott hét után (háttérben a pénzbe vetett hit) igény van a feloldódásra, töltekezésre. A templomba járás már nem divat, a „szakrális élvezetekre” való igény azonban megmaradt. Aki vallásosnak mondja magát a vasárnapi misét televízión nézi, ahol frissen borotvált és fodrász készítette frizurájú papok hirdetik az igét mikrofonnal kihangosítva, a zsoltárokat pedig felvételről játsszák be. A mai ember otthonában a televíziókészülék jelenti a házi oltárt, általában a lakás központi helyén található, a tetejére a legkedvesebb dísz(fétis)tárgyakat helyezik, a készülékből jövő képeket és hangokat pedig áhítattal figyelik minden este. A tévénézés sokak számára az egyedüli szellemi táplálékot jelenti. A rituáléhoz általában hozzátartozik az e célra szentelt ételek és italok fogyasztása (chips sörrel, vagy csokoládé kólával stb.). Ez a civilizáció kitermeli a maga szentségeit, szentképeit, (státusz)szimbólumait . A divatos ruha, a vasalt öltöny a társadalmi követelményeknek való megfeleléshez (így az érvényesüléshez) segíti gazdáját, tehát üdvözítő, hiszen sikert hoz. A szentképek (óriásplakátok) mindenhol ott vannak a városban, sugalmazva, hogy mit kell éppen csinálni, hogy kell éppen kinézni, mit kell gondolni, hogy a normáknak megfeleljünk; ráadásul mindezt alattomosan, manipulatív módszerekkel teszik, melyeket bárki megtanulhat a menedzseriskolákban reklámpszichológia néven. A böjtöt, az aszkézist felváltotta a fitness, a legfőbb hatalmi jelvények közé pedig a különböző divatok szerinti erőtárgyak tartoznak, mint a mobiltelefon, a laptop és a dombornyomásos bankkártya. De ez a társadalom felépíti a maga templomait is. A "civilizáció katedrálisai", a nagy bevásárlóközpontok egyre épülnek, ahol eme vallás fétistárgyait meg lehet csodálni, részesülni lehet belőlük. A templomba járást felváltotta a plázába járás. Az emberek vasárnap felkelnek, felveszik szertartási ruháikat (amit előző héten vásároltak), felöltik hatalmi jelvényeiket (napszemüveg, mobiltelefon, műtetoválás, műszempilla), magukhoz veszik kegytárgyaikat és rituális eszközeiket (cigaretta, bankkártya, energiaital) és autóba ülve elzarándokolnak a legújabb vagy a legközelebbi bevásárlóközpontba, ahol eltöltik az egész napot. A „legszebb” példányok közé tartozik a Mammut I.-II. komplexum. Színváltó, neonfényű kupolája messzire hirdeti „fenségét”, még a Martinovics hegyről lenézve is ez ötlik először az ember szemébe. Megfigyeltem, hogy a Moszkva tér és a Batthyány tér között sétálva majdnem minden utca végén ez a kupola látszik… Lent belépve az ember szemét elkápráztatja a sok csillogás, végighaladva a szentélyen, feljebb jutva egyre sokkolóbb vizuális élmény részeseiként megkaphatjuk a beavatást a világi élet misztériumaiba, majd megkóstolhatjuk az istenek eledelét az éttermi szekcióban. A legfelső szinten a civilizáció aszkétái izzadva és küzdve gyakorolnak a város legnagyobb fitness-stúdiójában, a fitness főpapnőjének vezetésével. „Szakrálcentereink” másik gyöngye a Westend City Center, nevével jelezve a nyugati társadalmak halálokát. Egy „fényűző” (flitter)városkát építettek itt, belül utcák, terek, műanyag fák vannak; ezen szent ligetben lehet sétálni, majd a vasárnap délutáni rituális fagylaltevés után a megaplex (gigaműanyag ?) mozicenterben átélni a katarzist… Thesszalonikiben 200-300 templom van. Budapesten lassan ugyanennyi üzletközpont lesz...

.

Érdemes említést tenni még a modern társadalmak vallási alkalmazottairól, akik hármaspapságot alkotnak: vannak politikusok, vannak sztárok és vannak médiaalkalmazottak. A politikusok a köznép megfelelő irányításáról, a sztárok a megfelelő szertartások (pl. koncert) végrehajtásáról gondoskodnak, a média pedig a tanítást közvetíti. A vallás tehát akármilyen formában is, de szerves hátterét képezi a modern fogyasztói társadalmaknak is. A „papság” eme meghatározó szerepe a társadalom működésének biztosításában ugyanolyan volt az ókori keleti kultúrákban vagy a középkori Európában is, mint a legújabb korban, napjaink Amerikájában és itt, most Magyarországon is.

.

És vajon mi történne, ha ez az egész egyszer csak megsemmisülne? Vajon milyen űr keletkezne ez emberek lelkében? Lehet, hogy csak betömnék a rést bambán pattogatott kukoricával, és gyógyírért ácsingózó lelküket orvosolnák esti imádság helyetti tévésorozatok buta egymás utáni történeteivel, melyek elfeledtetik hogy mi történt velük tegnap, és mi fog másnap történni? Vajon szemet húnynának–e afelett, ha egy szép napon valaki kihúzná a villamoserőművek képzeletbeli villásdugóit a képzeletbeli központi konnektorból? Vajon mi történne azzal a sok-sok millárd városlakó emberrel a XXI. században, ha hirtelen megszűnnének a külvilági ingerek, és nem maradna számukra más, mint egymást nézni? Vagy mi történne egy ilyen emberrel, ha véletlenül kénytelen lenne magába nézni??? Tegyük fel, hogy jó professzorok módjára egy mai átlag városi fiatalt kiemelnénk környezetéből, belehelyeznénk egy szamádhi-kádba, ahol minden külvilági inger kizáródik, és ahol a mélységes csendben elemi erőként dübörög fel az emberi lélek mélyén rejtező összes lerakódott tudattartam. Vajon mit kezdene kísérleti városi patkányunk, ha egészen mélyről meghallaná végre önmaga hangját?

.

.

.

(Ez egy 2003.-ban íródott főiskolai dolgozatom rövidített változata, melyet később néhány alkalommal értő társaságokban felolvastam. Az általános nagy sikerre való tekintettel teszem itt közzé, esetleges bővítés és átírás tervbe van véve :-D )