Könyveket fakaszt a szemek sugara
a lapok, mint ezernyi remegő szirom,
világok nyílnak, lelkek könnye, mosolya
testet öltenek a hófehér papíron.
Lábak dobbantanak, pörög a szoknya
dallam mezején szaladnak a táncok ,
hajukban pántlika pörögve, forogva
s a csizma szárán nevetnek a ráncok.
Gyermek szól, édes anyanyelvén
szemében a jövő fényesen ragyog,
mellén nincs se címer, se jelvény:
hogy én, magyar, magyar vagyok.
Érezd, öleld, mit adott a nemzet,
a világon e kincsnek sehol sincs párja,
a testedben futó lüktető erezet,
Kárpátok folyóinak ükunokája. |