Az elképzelés, mily csoda,
amelyet egy, egy betűs ékezet,
váltja át a pillanatot
egyszerűbből, egyszerűbbé!

Hiszen bennünk alakult ki a
képzelet, és ebből alakítjuk
sorba-sorba, amelyből
pazarolni nem lehet!

Múlandó, akár egy falevél,
vagy egy dísz a csokron,
teljességükben hallnak meg,
minden ősszel, mint egy emlék!

Széppé tette azt, ami nincs,
de a bokréta mégis életre kel,
egy kéztől, aki átadja nekem,
és innen alakult ki bennem a képzelet!

Egy naplemente is megfogható,
csak látni kell, ami végtelen.
Tőlem független, átalakuló,
állandóan önmagából fakadó!

A szeretet olyan örök mélység,
egy öröm, mintha az lenne az érzelem,
de egyfolytában álom, képzelet,
és mindig azt hisszük:olyan mint a szeretet!

Nem! Álmodom! Az gyönyörűség!
Anyám, szerelmem, szeretőm,
keserves élet miképpen, elviselhető?
Szivárványképet álmodva, úgy,
amelyre Te nem emlékeztetsz.