Egy ablakkeretnyi az egész élet,
gyönyörű pillanat, mindenem a világ,
álmodva is tud élni a saját külvilág!
Anya a tv.-ben fiatal életeket les,...
- enni sem tudok segítsége nélkül-,
hát, hadd nézze azt, amit visszakíván!

Ha a kenyeret kettévágnám,
utóbb mégis összeragasztanám!
De lehetetlen, inkább hajoljak ketté,
szárnyas virágok hajnalán
a halálomat nem kívánnám!

Értem a semmibefojtott embervilág
rügyet, hajtást ígérgető szavát,
de már nem küzdöm többet a másért,
legfeljebb az életünk összetartozásáért!

Kicsiny, parány, de amikor egy szürke
vadgalamb, az előttünk lévő fára száll,
az ’burukkol’ be néha az ablakomon.
Hangja elkísér minden lét-ha percben,
még akkor is, amikor az örök, mély
némaság csendjét töri át így mélyen,
és milyen életszerűen?
Akkor kinek van igaza?

2014. 02. 11.