- Éhes vagyok – mondta a macska nagyságú élőlény. A lány döbbenten nézett rá. – Van hamid?

A kérdezett még mindig nem tudott megszólalni, de hátáról lekanyarította táskáját, kivette belőle szendvicsét, majd óvatosan a kis állat elé rakta kibontva. Amaz odament, megszagolgatta, majd finnyás arckifejezéssel kiette belőle a szalámit. – Köszi, de azt hittem, legalább egy egész birkát adsz.

A lány végre elmosolyodott, és tekintetével végig követte, ahogy a kis lény felkapaszkodik a kukára, hogy onnan vizsgálgassa őt.

- Hogy hívnak? – kérdezte az alumínium tetőn toporzékolva.

- Szella – mondta a lány kissé még bátortalanul. Sosem beszélgetett még állattal, és kezdte azt gondolni, talán megőrült – És te, ki vagy? Mi vagy?

- Nem láttál még sárkányt? – kérdezte felháborodva, majd körbefordult, hogy a lány minden irányból láthassa. – A nevem Fenséges. Fenséges, a sárkány.

- Úgy tudom, sárkányok nem léteznek – hangjában értetlenség hallatszott – S emellett ők nem hatalmasak?

- Én is hatalmas vagyok.

- De hát csak akkora vagy, mint egy macska.

- Te meg olyan buta vagy, amilyen magas. – majd kicsit bosszúsan hozzátette – Én bármikor széttépek egy egész birkacsordát, de megbocsátok neked, mert adtál hamit.

A lány elmosolyodott, nehezen hitte el, hogy a nagyszájú lényecske valódi, de szimpatikus volt neki. Így megengedte, hogy az állatka bemásszon kapucnijába, és így ketten mentek tovább az úton.

Amikor nem volt más járókelő a kis sárkány folyamatosan beszélt hős történeteiről, hogy miként győzött le gonosz lovagokat, és hogyan falt fel kegyetlen állatcsordákat. Szella vidáman hallgatta a jó és hősiesség bajnokát, a védelmezőt. Bár ez nem mindig volt igaz, mert előfordult, hogy amikor más járókelő mellett mentek el, a kis bátor szájhős az idegeneket éles kritikával illette. Egyik ilyen alkalommal menekülnie is kellett a furcsa párosnak, nehogy egy pofont kapjanak. Ekkor Szella csúnyán nézett Fenségesre, de annak ártatlan tekintete miatt nem tudott hosszan haragudni rá, csak sóhajtott egyet, elmosolyodott, és mentek tovább. Délutánra teljesen összebarátkoztak és a boltból szerzett csirkecombot egy park padján ették meg, amit a kis sárkány hősies, bár kicsit hosszas küzdelem árán, büszkén legyűrt.

Este a lány a díványon ágyazott meg neki, és mosolyogva figyelte, ahogy frissen lelt barátja hatalmasakat ásítozik, s mikor Fenséges elszunnyadt ő is aludni tért.

Mikor felébredt a kis társa nem volt sehol. Kétségbeesetten kutatta át a lakást, de a kis sárkánynak nyomát se találta. Pizsamában rohant ki a sikátorhoz, de a szemetesek is csak némán figyelték, így szép lassan hazasétált. Ismét egyedül volt, a fájdalom, mi lelkében tombolt földre kényszerítette. S mikor elment a vihar, üres tekintettel kelt fel onnan. Összepakolt, majd elindult otthonról. Körülnézett, majd átment a zebrán. Az épp bekanyarodó autó a fék helyett a dudát nyomta, miközben elszáguldott mögötte. Egy kék Suzuki, épp bemutatott volna neki, amikor zörejt hallott a sikátor felől. Valami mászkált a kukák közt, talán pont ő, a tegnapi kis társa. Odarohant, hogy megnézze, de csak egy fáradt tekintetű kóbor macska nézett rá. Szendvicséből odaadta a cicának szalámiját, majd folytatta szomorúan az álmokkal teli útját.