Elengedni egy kezet,
Mely baráti kézfogástól hideg,
-egy csókodért viszont remeg-
Ne könnyű így –valld be- Neked.
Elengedni s vele együtt mindent,
Mi fájt, elfojtott annyi éven át
„A barátságodat tartsd meg Magadnak!”
-Mondta, s elhajított, mint egy fát.
Mondd, mi lesz most Veled, velem,
Külön utakon, mégis egy verem
Mely húz bennünket, s mi beleesünk
Milyen lesz majd az életünk?
Lehet, azt adtam, ami nem kellett Neked,
S Te azt vártad, mit én nem adhatok,
-soha már nem leszek énekes halott-
De az ittléted kissé megborzongatott…
Hisz volt ami volt, lesz ami lesz;
Te éled hazug-önző életed,
Megszerzed majd –tudom- máshol a kéjt,
Melyet belsőd testemtől remélt.
S itt elválnak az utak.
Mint a váltónál két vonat.
Te –a mozdony- robogsz tovább.
S én is egy másik úton, más mozdony után…
Próbajáratú szerelvény leszel,
Megállíthatatlan, mint a szél,
Mely metróhuzatban üres tekintetektől
Mosolyt, megértést, kéjt, sikert remél… |
