Pihennek kezeim a billentyűzeten
szavakat fontolnak meg ujjaim
kézzel már ritkán
fonnak rímeket
idegszálakkal
átszőtt
karjaim.

Én vagyok a gép.
adok, veszek, közvetítek
az elektromosságot nem bírom
1 miliAmper halál
én vagyok a villám
mit a vihar hoz,
a lélek, mi
kárhozott
és nem tudja
miért a büntetés.

Gyűlnek a karakterek
nyelvet öltöget egy ikon
önmegvalósítani
itt, csak magamat hívom
nehezen bírom
a világot,
másikat kerestem
itt is nevettem,
ott is vezettem valakit
kézenfogva vagy húzkodva
magam után
és nagyon szerettem
mindenhol.

Tisztaságra vágyom
de oly tömény
méreg, mit
átlagember
ritkán kóstol meg.
Cseppenként, akár a morfin
függök e vágytól
mindennap belőnek egy adagot
az álomképet sző bennem valahol
s én elhiszem.
Ez a lélek-drog-más-világ
szívem közepén,
szomszéd a késsel
a hitem.