fekete esőcsepp, haldokló végtelen.

Összedőlt a lélekvár, romokban a világ,

mégis önfeledten kacag, a szemében lángoló kacat.

.

A szunnyadó őrület, mormol egy éneket,

alatta vörös vizet, a józanész mereget,

s remegve mossa arcát, míg elszáll két fehér bogár,

kik a szeme fényét, a sötétségbe vetették.

.

Szürke falak, nincs ablak,

hideg láncok, rab vagyok,

de azt tudom, hogy ott fent a Hold,

is úgy énekel, mint itt, az ürességében a csend.