[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 218
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 218


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja!


Amatőr Irodalmárok Klubja!
[ Amatőr Irodalmárok főoldala. | Regisztrálj! ]

Csatlakozz te is közénk! A tagjainknak lehetősége van saját írásaikat publikálni, és a többiekéhez hozzászólni.

A Mester
Ideje:: 07-20-2014 @ 09:41 pm

A Mester

 

Leírni a leírhatatlant. Ez most a feladatom. A történetet, amely egy nagyon fontos dolgot adott nekem: értelmet.

1935 -ben kezdődött.

Pontosabban, 2024 –ben, amikor visszautaztam. Addig a 12. fokozatot értem el a Wing Tsun Kung Fu-ban, de én sokkal, sokkal tovább akartam eljutni. Tudni kell, hogy a 12. fokozat már „mesterjelölt”, s ha elég szorgalmas vagy és lelkiismeretes, megkaphatod a fekete alapon arany szilvavirágod, vagyis a mesterfokozatod. Az első mesterfokozatod után pedig majd sorban a többi fokozatot is megszerezheted, azonban mindennek van egy feltétele: az első mesterfokozat után köteles vagy iskolát nyitni, és tovább adni amit tanultál, csak így léphetsz tovább. Ez sok pénzbe, és rengeteg energiába kerül. Nos, ez az, ami alól én szerettem volna kibújni lévén, hogy pénzem is alig, energiám se végtelen, és egyébként se vagyok az a tipikus tanárnak való.

Viszont szívem leghőbb vágya volt, hogy annyit tanuljak a Wing Tsun Kung Fu-ból, amennyit csak lehetséges. El akartam sajátítani a teljes „tapadós-kéz” technikát, szintúgy a „tapadós láb”-at, a „hosszúbot technikát”, és azt is, hogyan kell harcolni a kantoni késekkel. Mindent tudni akartam.

Ezért, a 2024-es forradalmi év után, amikor új technikai vívmányunk, az időgép megszületett, elhatároztam, hogy visszautazom a múltba, és egyenesen Yip Man nagymestertől fogom megtanulni a Wing Tsunt. Igaz, hogy magát a stílust a jóval előbb élt Ng Mui nevű apáca, azaz Shaolin-szerzetes papnő találta ki, illetve alakította ki az általa tanult Kung Fu-ból amit aztán átadott annak a fiatal lánynak, akiről később elnevezték ezt az új stílust, de a „hosszúbot” technika és a kantoni kések csak jóval később épültek be a Wing Tsun-ba, ezeket pedig Yip Man mester már jól tudta. Sőt, olyan elemeket is tudott, amelyeket egy Leung Bik nevű mester adott át neki, s ezek az elemek nem feltétlenül autentikus Wing Tsun elemek voltak, viszont Yip Man tapasztalata szerint igen hatásosak.

Ezért választottam Yip Mant. Mert mindent tudni akartam. Minden egyes mozdulatot, amit ő tud.

Azt az időszakot választottam az életében, amikor még jól ment a sora, és a japánok még nem szállták meg Fatshant sok más várossal együtt. Hogy el tudjak vegyülni a kínaiak között, természetesen a ruhatáramat lecseréltem korabelire. Ám akadt még egy bökkenő: hogy nem vagyok kínai.

Nos, egy magyar ember mennyire lehet képes elvegyülni Kínában? Azzal addig is tisztában voltam, hogy a magyarok és a kínaiak valójában rokonlelkek, és őseink sokáig egymás mellett éltek békében. Ma is élnek olyan magyarok, akiknek az ősei Kínában „ragadtak”, (érdekesség viszont, hogy tudnak magyarul) tehát nem is lesz olyan meglepő, hogy kínai emberkék között masírozok kínai ruhában.

Meg is történt. Óvatosan érdeklődve kutattam a fiatal Yip mester után, amikor megérkeztem Fatshanba. Nem is volt nehéz megtalálni azt a gyönyörű és nem elhanyagolható méretű házat, amelyben családjával élt. De nem tudtam, hogyan vehetném rá arra, hogy tanítson meg mindenre amit tud, hiszen neki akkor még egyáltalán nem állt szándékában Kung Fu-t tanítani. Senkinek.

Aztán persze, a sorsdöntő események hatására (szerencsére) mégiscsak átadta a tudását tanítványainak, de én akkor erre nem várhattam éveket, és nem csak a háború miatt. Az időutazás egyik feltétele ugyanis, hogy fél évnél hosszabb időt nem tölthetsz el egy idősíkban, mert akkor… tudod, felborul a téridő-kontinuum, jönnek a paradoxonok, stb. És mellesleg, ha véletlenül meghalsz a múltban, akkor is. Így nem kockáztathattam meg, hogy háborús időszakba érkezzek. Már csak egyetlen dolog maradt hátra: ki kellett ötölnöm, hogyan vegyem rá a fiatal mestert arra, hogy tanítson. Ha „csak úgy” odasétálok hozzá és megkérem, biztos, hogy nevetve elutasít, nem is beszélve arról, hogy akármennyire is elvegyülök, az arcomon mégiscsak tisztán látszik, hogy nem vagyok „igazi” kínai!

Így duplán nehéz volt a dolgom, de eltökélt voltam. Igen, mert több esélyem biztosan nem lesz, mivel attól még, hogy 2024-ben feltalálták az időgépet, nem azt jelentette, hogy onnantól bárki ugrálhat ide-oda benne. Csak időutasok utazhattak, és egy időutas csakis egyszer utazhatott életében, mivel az időutazás másik nagy hátránya, hogy csak kétszer képesek a molekuláink helyesen összerendeződni az utazás után. Egyszer az oda, egyszer a visszaérkezéskor. Aztán már soha többet. Szóval, nekem is csak egy esélyem volt, és a kapcsolataimnak köszönhetően időutassá válhattam. Ha pénzem nem is volt, de legalább kapcsolataim akadtak, ami nekem a célom eléréséhez most éppen elég is volt. Tehát ki kellett eszelnem egy tervet, ami biztos sikerhez vezet, és Yip Man mester átadja nekem a tudását. Beletelt néhány napba, de végül kitaláltam valamit. Töviről hegyire átrágtam magam a terven, oda-vissza átgondoltam, és minden irányból kiindulva futottam neki többször is az elképzelésnek, s arra jutottam, hogy ennek sikerülnie kell.

Azt nem mondhattam meg, hogy ki vagyok és honnan jöttem, (mert tudod, téridő…) viszont azt elhitethettem vele, hogy a jövőbe látok. És tudatosíthattam benne, hogy ha majd jönnek a japánok és elfoglalják a házát, hogy főhadiszállásként használják, ne kelljen nyomorban tengődnie a családjával. Felajánlhattam neki a segítségem.

Igen, tudom, most mire gondolsz. Hogy összekutyultam a múltat. De nem… hiszen gondolj csak bele: mégis úgy történt minden, nem igaz?

Nos, egy este meglátogattam Yip mestert, és barátságosan közelítve felé, megismerkedtem vele. Elmondhatatlan, leírhatatlan az az érzés, amikor egy igazi legendával találkozik az ember. Egy olyan legendával, aki az ő idejében már rég nem él.

És most ott ültünk, egymással szemben, és beszélgettünk olyan kedéllyel, mintha legalábbis évek óta ismernénk egymást. Szerencsére a nyelv nem okozott gondot: alaposan felkészültem belőle, mielőtt nekivágtam az útnak. A beszélgetésünk annyira elhúzódott, hogy már csak azt vettem észre: a Nap korongja felbukkan a látóhatáron. Akkor elnézést kértem tőle, hogy olyan sokáig feltartottam, de ő úgy látszott, egyáltalán nem bánja. Sőt, arra kért, maradjak még, mert rendkívül érdekfeszítő dolgokat kezdtem el mesélni neki. Nos, igen, itt már komolyodott a helyzet, mert utoljára arról beszéltem neki, hogy olyasmiket látok, amiket más nem. Elmondtam neki egy eseményt, amely majd Fatshanban fog megtörténni vele. Azt mondta, kíváncsian várja, be fog-e következni. Csak reménykedhettem, hogy pontosak az információim vele kapcsolatban, hiszen csak arra alapozhattam, amit a jövőben tudtam róla filmekből, meg innen-onnan.

Megjósoltam neki, hogy hamarosan jön egy leborotvált fejű ember néhány társával, aki Fatshanban végig veri majd az összes Kung Fu mestert, aztán pedig vele is meg fog küzdeni, méghozzá a saját házában. Mindezt rendkívüli részletességgel írtam le. Úgy, ahogy azt tényleg csak egy jövőben látó ember teheti.

Yip Man ekkor megkérdezte:

- És ki fog győzni? – Azt feleltem:

- Természetesen Ön, Yip mester. – Mosolyogva elköszöntem, de mielőtt odébb álltam volna, még megkértem arra, hogy ha tényleg bekövetkezik, amit elmondtam, keressen meg. Egy közeli helyet jelöltem ki, ahol megtalál.

Teltek a napok, de Yip Man nem jelentkezett, és én kezdtem aggódni, mert a borotvált fejű fickónak se volt nyoma sem Fatshanban, pedig az eseménynek tudtom szerint már be kellett volna következnie. Eltelt egy hét, aztán kettő, és én már számoltam azzal, hogy kudarcot vallottam, és tudás nélkül kell hazatérnem.

Aztán újabb két nap múlva megtörtént a csoda: Yip Man megjelent az ideiglenes lakásom ajtajában. A szeme arról árulkodott, hogy csodálkozik, ugyanakkor teljes a bizalma felém. – Nos, Yip mester? Végülis ki győzött? – Kérdeztem, mire elnevette magát.

- Természetesen, én. –Attól kezdve minden este magához rendelt, hogy beszélgessünk. El is jártam, s így ment ez egy héten keresztül, s közben újabb bizonyítékokkal támasztottam alá, hogy a „jövőbe látok”. Szerencsére minden apró információm pontos volt róla, és a vele történtekről. Leírtam neki, milyen lesz az az időszak, amikor a japánok megszállják Fatshant. Hogy kínkeserves életük lesz, éhezni fognak, a felesége beteg lesz, ő pedig edzeni sem fog már, hogy minél kevesebb ételt kelljen elfogyasztania. Talál ugyan munkát, de így is nehéz lesz a soruk. És sok barátját látja majd meghalni.

Ahogy a mondókám végére értem, arcán igen mély változást láttam végbe menni, szemeiben pedig olyasféle keserűség csillant meg, amilyet soha az előtt emberen nem tapasztaltam. Akkor összeszorult a szívem. És rettenetesen elszégyelltem magam. Rá kellett döbbennem, hogy ez a terv mégsem volt jó. Kegyetlen és igazságtalan. Lefesteni valakinek a borús jövőjét, aztán pedig hátsó szándékkal felajánlani a segítséget: nem igazi harcművészhez méltó viselkedés.

Ezért, felajánlottam ugyan a segítségemet, de megígértem magamnak: nem fogom cserébe kérni, hogy tanítsa a Wing Tsun-t.

A hét elteltével, azon a bizonyos estén is várt engem, hogy beszélgessünk. De ezúttal nem arról érdeklődött, mi fog történni a jövőben. Csak ült a kerti székében az éjfekete, tiszta, csillagoktól ragyogó égbolt alatt, és mereven nézett maga elé. Miután köszöntöttem, leültem vele szembe a szokásos helyemre. Rám se pillantott, úgy kérdezte:

– Jól vettem ki néhány szavadból, hogy te is gyakorlod a Wing Tsun-t?

- Igen, mester.

- Nem tudom, hogyan lehetséges ez, de érdekelne, mennyit tudsz erről a stílusról?

- Valamicskét, nem sokat – feleltem szerényen. Most rám pillantott, azután felállt a kerti székéből.

- Jó. Akkor lássuk, mit tudsz. – Amikor felvette a harci kéztartást, nyeltem egyet.

Ez komoly?! Tényleg küzdeni hív engem a nagy Yip Man?!

Abban már az első pillanatban biztos voltam, hogy hamar vége lesz a küzdelemnek. És mennyire igazam volt! Cirka öt másodperc alatt kiiktatott. Olyan technikát alkalmazott, amit én még nem ismertem, s rá kellett jönnöm, hogy mellette a mesterjelölt fokozatommal elbújhatok a…

Itt már nem volt megállás, elkapott a hév olyannyira, hogy még a magamnak tett ígéretről is megfeledkeztem.

- Kérem, mester, tanítsa meg nekem a Wing Tsun-t! Mindent tanítson meg nekem róla! – Yip Man, összehúzva a szemöldökét méregetett, én pedig ismét elszégyelltem magam.

- És miért akarod megtanulni? Mi célból? – Most az egyszer teljesen őszinte akartam lenni hozzá, minden szavammal, ezért azt feleltem:

- Mert érzem, hogy ez az én életem. Ettől élek, és ettől fogok élni tovább. Szomjazom a tudást. És szomjazom az igazságot. – Yip mester felhorkantott, majd visszasétált a kerti székéhez, és leült.

- Furcsa vagy te, idegen. Előbukkansz a semmiből, és megjósolod a jövőm. Aztán arra kérsz, tanítsam meg neked a Wing Tsun-t. Még csak nem is vagy kínai. – Megnyaltam a szám szélét, amely addigra teljesen kiszáradt az izgalomtól és a keserűségtől.

- Emlékszik még, mit mondott a borotvált fejűnek? Hogy a jó Kung Fu-ban nem a kor számít, vagy a nem. Csakis a tehetség. Miért ne egészülhetne ez ki azzal, hogy a nemzetiség se számít? Hisz minden embernek egy az őse, nem igaz? Ha valaki jó, mit számít az, hogy kínai vagy magyar? – Yip Man rám pillantott a csillagokkal teli, koromfekete égboltról, aztán lehunyta a szemét, mélyen beszívta a levegőt, majd kifújta.

- Mivel önzetlenül felajánlottad, hogy megpróbálsz a jövőbe látó képességeddel segíteni nekem és a családomnak, hogy átvészeljük az elkövetkezendő nehéz időket, megtanítom neked a Wing Tsun-t.

- Köszönöm…

- Ne köszönd – nézett rám szigorúan. – Bár felajánlottad a segítséged, én nem kérek belőle. – Ledöbbentem a szavain.

- Hogy? Miért nem?

- Mert sosem csalok – felelte egyszerűen. – Én a saját utamat úgy akarom járni, ahogy az eleve el lett rendelve. Akkor is ha szép, akkor is, ha kínkeserves. Csak így érhetek valódi célt, s csak így lesz értelme annak, amit teszek. – Abban a pillanatban értettem meg, mi is az én utam.

Aznap este elköszöntem tőle, és soha többé nem találkoztam vele. Visszautaztam a saját időmbe, és több munkát vállaltam, hogy mire megkapom az első mesterfokozatom, legyen pénzem iskolát nyitni.

2030 -at írunk. Túl vagyok a hatodik mesterfokozaton. Hogy hogyan tudtam ezt ilyen rövid időn belül elérni? Nos, Yip Man mester betartotta az ígéretét, és tartja máig is: hogy megtanítja nekem a Wing Tsun-t.

Azt hiszem, akaratlanul is kiragadtam egy darabkát a lelkéből. De az is lehet, hogy ő akart nekem adni belőle, nem tudom. Viszont: azóta velem van, hogy irányítsa minden egyes mozdulatom, amikor a Wing Tsun-t gyakorlom.

Bennem él, és azt szeretném, ha ez életem végéig így is maradna.

 

 

 

 

Mert segítséget nyújtani nem más, mint önmagadból adni egy darabkát.

Az a piciny darabka pedig mindig ott lesz majd annak a szívében, akinek segítettél.

 

 

Cathrin Smith



Utoljára változtatva 07-20-2014 @ 09:41 pm


Hozzászólás írása
Hozzászólás írása
További
További
Irodalmár profil
Irodalmár profil
Üzenet küldés
Üzenet küldés

Posted Comments

Hozzászóló: lambrozett
(Ideje: 07-20-2014 @ 11:35 pm)

Comment: Végig-olvastam. :) Először le akartam állni, mert...hmm, annyi hasonló időutazós történet íródott már, hogy úgy gondoltam, hagyom. De valami mégis tovább-vitt, nem engedett. Jól fűzöd a mondatokat, érdekes volt most ez számomra. Ha bővebben rájövök, miért...akkor majd elmondom.;) Üdv. Éva


Hozzászóló: AngyaliAndi
(Ideje: 07-22-2014 @ 08:11 am)

Comment: Nagyon érdekesnek találtam. Jó volt olvasni! :)))))


Hozzászóló: a_leb
(Ideje: 07-22-2014 @ 10:12 pm)

Comment: Nagyon tetszett. Úgy érzem, az az oka, hogy sokkal mélyebb mondanivalót bontottál ki belőle, szépen lassan, ahogy a valóságban is ráébred az ember, mi is az, amiért van, mint egy sablonos időutazós történettől vártam. Mert hogy ez nem az, nagyon nem sablonos. Örömmel olvastam, szépen vitt a történet, kicsit nekem nehezen indult, viszont úgy építetted és nyitottad meg a magyarázatokat az esetleges kérdésekre, logikai lyukakra, hogy teljesen kikerekedett a történet (pl. nyelvhasználat). Tetszett. aLéb


Irodalom ©

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.30 Seconds