Az őszülő férfi fiatal korában társaságban sokszor hangoztatta: milyen jó a lányoknak, mert akkor nyúlnak a mellükhöz, amikor akarnak, de a fiúk csak akkor, amikor a lányok megengedik. Azóta persze megértette, hogy ez egyeltalán nem ennyire egyszerű. Sok olyan férfi van, akit nem is érdekel a lány engedélye. Ilyenné alakult a későbbi Revoczky úr is, akinek az életében a női test megélhetéssé süllyedt. Az ő megélhetésévé. Azután már eszébe sem jutott, mit mondott fiatalon arról, hogy miért is jó a lányoknak...

Henrietta szép lány volt, azt meg kell hagyni. Papája rengeteget dolgozott, nem sok ideje maradt a családra. Késő este és legtöbbször holtfáradtan került ágyba, reggel pedig a fele reggelije az asztalon maradt, mert sietett a munkába. Műsort szerkesztett a valamelyik népszerű televíziós csatornán. Henrietta mamája sem volt sokkal frissebb, hiszen kis női ruhabutikjába legtöbbször alig lehetett belépni. Mégis, forgalmának megtartása nagyon sok munkával és az üzleti kapcsolatok állandó gondos ápolásával járt. Hogy kislányuk mit csinált a hét napjain, csak elhitték, de igazából semmit sem tudtak róla. Pedig ha látták volna, hogy az utcán még idős férfiak is szinte utána pördülnek és azt gondolják: „Ez a lány most bomba. Tíz év még, s azután elfolyik...”. Az iskolában minden fiú beleszeretett. Keresték a kegyét, hogy legalább a táskáját segíthessenek cipelni. Lehetőleg hazáig. Fantáziadús történeteket meséltek arról, hogy mit láttak Henrietta szobájában, hogy ő maga milyen forró és lelkes volt az ágyban, holott ezek mind, valójában csak fejlődésben lévő fiúcskák voltak még és lánnyal a legközelebbi kapcsolatuk csak a neten kószáló képek formájában volt. Amikor Henrietta befejezte tanulmányait – amely a szokásosnál másfél évvel korábban elakadt -, találkozott egy negyvenes éveinek teljében erősen őszülő úrral, aki kedvességével rövid idő alatt levette lábáról. Henni nagyon vigyázatlan volt. Pedig találkozásuk napján csupán egy lengyel sminkkészletet kapott kipróbálásra, amit ha nem ad vissza, nem nagy baj. Tényleg nem is adta vissza, de amit tőle ez a kedves férfi kapott, arról a lány tényleg örökre lemondhatott. Már majdnem betöltötte a tizenötödik évét, amikor ez a kedves úriember megint megszólította az utcán. Most régi ismerősként szinte kiáltva mondta: „Henrieeetta!” Szemfestékek helyett rúzsokat, meg más tetszetős kacatot adott a lánynak. Csak megemlítette, hogy nagyon kevés ideje van. Szörnyen elfoglalt, mert stábjával filmet forgat a közelben egy nagyon elegáns lakás hatalmas szobájában, s ha Henrietta éppen arra jár, csak nyugodtan jöjjön fel, nézze meg, hogyan mennek ott a dolgok.

- Milyen dolgok?

- Háááát, azt látni kell – válaszolta az őszhalántékú. Henrietta nem is kérette magát. Hogy miről is szólhat az a film, arról nem töprengett, majd meglátja. Ha film, izgi lehet. Kész. Revoczky az első és eleddig egyetlen férfi volt az életében. Nem tudta kihez hasonlítani. Két találkozásuk között többször elképzelte egy fiatalabb, vagy egy fiatal fiú érintését, testének melegét, de ezektől inkább mosolyra húzódott a szája. Gúnyos mosolyra. Mit tudhat egy kicsiny fiúcska azon kívül, hogy egy lánynak segít táskát cipelni?

Már másnap délelőtt csengetett a régi József-kőrúti bérház harmadik emeleti lakásának ajtaján. Idetalált, hiszen Revoczky jóvoltából járt már itt. Amikor megnyílott az üvegezett, de rácsos ajtó, a lány meglepődött. Mint valami oldalról megjelenő bábfigura, egy fiatalember vigyorgó arca jelent meg a kinyíló ajtó kilincse magasságában.

- Szia. Kit keresel? – kérdezte a fiú.

- Revoczky úr mondta, hogy...- kezdte a lány, de a fiú közbevágott:

- Ja igen! Henni...Hennike...Henrietta, ugye?

- Igen, én vagyok.

- Akkor csak gyere be. Szia! – köszöntötte újra a fej és beeresztette a lányt. Amikor Henrietta belépett a tágas előszobába, a fiú betette mögötte az ajtót. A lány ekkor láthatta csak, hogy a fiú teljesen meztelen. Egy pillanatra megfordult Henrietta fejében, hogy talán még kisurranhatna az ajtón, de addigra a fürdőköpenyes Revoczky úr is előjött a szokatlanul erősen kivilágított szobából.

- Cut! Cut! – kiáltott hátra a válla fölött, mire megszűnt az erős fény. A háttérben azonban jól látszott egy meztelen nő. Lehetett vagy negyven éves.

- Kikap! – kiáltotta még egyszer és feleslegesen az ősz halántékait simító férfi és a szobába tessékelte Henriettát. A ruhátlan nőn kívül csak az operatör volt a szobában talpig kamerában. Vagyis szintén meztelenül.

- Nyugodtan helyezkedj el – emelt a fal mellé egy széket az őszülő férfi és felgyűrte fürdőköpenye mindkét ujját jelezve ezzel, hogy hatalmas munkát hagyott félbe. Ettől kissé széttárult az eddig összefogott köpeny eleje, s mintha semmi sem történne, hellyel kínálta a lányt.

- Nos, Hennike, most éppen egy izgalmas jelenetnél tartunk, amikor ez a fiatal fiú először találkozik az idősödő nővel, aki itt a filmben az én feleségemet alakítja.

- Hát, ezt nagyon fontos volt ennyire kifejteni és úgy, hogy lehetőleg én is feltétlen meghalljam – kiáltotta rekedtes hangon a meztelen asszony, akinek Zelma volt a neve. – Igen! Időőősödőőő...! Henrietta látta, hogy a dühös nő most őt is alaposan megnézte magának.

Az asszony kávét ivott, közben rágyújtott egy vékony, félig elszívott szivarka maradék felére. Annak idején pornósztárnak indult. A maga részéről meg is tett mindent, hogy elismert legyen ezen a téren, de csak egyetlen filmben kapott főszerepet. Abban a filmben nem szerepelt több nő. Az volt a fő, hogy a jelenetekben minél meztelnebb legyen. Ez az egy film - meg kell hagyni -, elég szellemes és izgalmas is volt. A szereplők nem csak olyan hebehurgya módon estek egymásnak, hanem megküzdöttek a románc minden percéért. A film készítői sokat vitatkoztak valami hatásos címen, de végülis megegyeztek az első elgondolásban. A történet szerint a film említett hölgyszereplője véletlenül állapotos lett s a gyermek keresztelésekor, állítólag, a pap mintha így mondta volna, amikor keresztet vetett a gyermek homlokára: „Porrból lettél, porrá leszel”. Tehát ez lett a film címe is. Revoczky úr később került a stábba. Neki támadt az az ötlete, hogy a most készülőfélben lévő filmüknek kimondottan jót tenne a fiatal Henrietta friss szépsége. Mondhatnánk, hogy ő volt a kislány, akit a pap ilyen rendhagyó módon áldott meg a szent keresztség jegyével. Az öltözőbe hívta Petinkét, a fiút, aki az imént beengedte Henriettát és aki már nem tudott meztelenebbre „átöltözni”. Valójában beszélni akart vele. Amikor azután Petinke fehér alsónadrágban újra átjött a hallon, egyenesen Henriettához ment:

- Te. Nem akarsz próbafelvételt csinálni?

- Próbafelvételt? – csodálkozott a lány, mert valóban nem akarta érteni, miről is lehet szó.

- Te lehetnél a Zelma lánya, aki az első film szerint egy félresikerült kapcsolatból született. A főnök meg a mostoha apád lehetne – tette hozzá kacarászva és a közeledő Revoczky úrra mutatott.

- Na, mi van? Mi van? Miről van szó? Nyugodtan, Petinke, minden jó ötletet szívesen fogadok – mondta Revoczky, aki persze pontosan tudta, mire beszélte rá fiút.

Petinke gyorsan vázolta az új lehetőséget, feltéve, ha Hennike hajlandó lenne elvállalni Zelmácska kislányának szerepét.

A fiatal lány szája mosolygott, de szemei rémületről árulkodtak. Aztán eszébe jutott, hogy valamit hazudnia kellene, hogy minél hamarább elmehesen innen, mert különben, ha beadja a derekát, hamarosan vele is úgy beszélnek majd, mint itt, ezzel a Zelmával. Zelma viszont biztosan gutaütést kapna a féltékenységtől, ha látná őt ruha nélkü. Ugyanakkor valami ördög azt súghatta a fülébe, hogy a férfiak még el is ájulnának, ha meglátnák fiatal testének szép vonalait. Ez pedig nagy élmény lenne, csakhát az elájulást követő ébredés után már esetleg meg is akarnák érinteni ezeket a vonalakat. Petinke? Revoczky? Vagy az a talpig szőrös kamerás?

- Kétségtelen, Petinke, hogy nagyon jó az ötleted, de halljuk, mit mond erre Hennike.

Úgy nézett a lányra, mint aki biztosan tudja, hogy örömmel dobálja le ruháját. A lány két másodpercig aggódott, mert semmi sem jutott eszébe. Arra azonban emlékezett, hogy iskolás fiúcskáknak, na meg saját szüleinek, akkor hazudik legjobban, ha gondolkodás nélkül elkezd beszélni. Most is így tett volna, ha Rovoczky nem kiált fel:

- Jaj, tényleg! Hennike, megmutatnád azt az aranyosat ott elől. Tudod, ott közötte.

- Hát...hogy mutassam meg? Garbó van rajtam. Azt nem tudom szétnyitni...

- Persze, de biztos van rajtad melltartó.

Henni érezte, hogy elpirul. Örült neki, hogy tavaszikabát van rajta és nem látszik az igazság.

- Hadd ne kelljen... - próbálkozott egy kis színlelt könyörgéssel.

- Tetó? – kérdezte Petinke.

- Persze, méghozzá szép színes – válaszolt Revoczky. – Egy aranyos kis csörgősipkát ábrázol. - Olyan kis bohócos? – lelkendezett a fiú. – Jaj, mutííí!

Erre már a kamerás is letette drága szerszámát és odajött. Pillanatnyilag ő volt az egyetlen meztelen, mivel Zelma is fürdőlepedőbe tekerte magát. Egy pillanattal előbb a fiatal lány gondolataiban még cikázott a sok igen és nem, most azonban még attól is undorodott, hogy Revoczky valaha megérintette. Gondolhatta volna, ha felhívja magához, nem egy kávéról van szó. Micsoda baromság

! - Na, ne hülyékedj már – mondta hirtelen a kamerás, aki eddig még nem is köszönt, oda sem biccentett a lánynak, de Henni elé lépett és majom-szőrös keze máris útban volt, hogy felemelje a lány garbóját. A lány mosolygott, de háralépett. Nagyon megijedt. Összefogta kabátját.

- Péterkém, ne siess annyira – mondta az ősz halánték. Hiszen gondolhatod, hogy Hennike nem teadélutánra jött hozzánk.

Ez a lánynak olyan volt, mint valami figyelmeztetés. Egyszerre két dolgot juttatott eszébe. Lehet, hogy Péter Petinke papája, meg azután ez a Revoczky tényleg nem teázni hívta ide Az őszülőnek eszébe jutott, hogy hiba lenne elijeszteni a lányt.

- Ugye, te tudod, Hennike, hogy ilyen szerepeket nem egy tábla csokival szoktak kifizetni. Ha nem is vagyonról van szó, de szép összeget kaphatsz érte. Ugyanakkor nem az utcát kell söpörnöd, no meg a mozikban ezrek csodálhatják, milyen szép vagy. Ha hirtelen meggondolom, te lennél a főszereplő.

- És mit mondjak a szüleimnek?

- Meg szokták kérdezni, hogy hová mész, vagy hogy hol voltál?

- Hát... Egy idő után csak megkérdeznék.

Revoczky ebből a sóhajból hajlandóságot vélt felfedezni. Ütötte a vasat:

- Vagy te annyira ügyes, Hennike, hogy... Meg aztán végülis nem éjszakai hólapátolásra vállakoztál.

Petinke halkan és egyre ütemesebben ismételgette:

- Henni, Henni, Henni, Henni...! – és tapsolt is hozzá.

A többiek is csatlakoztak, de végül nem eröltették a buzdítást. A lány így is elmosolyodott.

- Na, jó. De még ne ma kezdjük el. Jó?

Revoczky bólogatott. Petinke ruhátlan papája csak nem tudott örömöt eröltetni az arcára. Talán ő ilyen ember volt. Ezt Henni is látta. Arra hivatkozva, hogy holnapig még el kell intéznie valamit, gyorsan elbúcsúzott. Semmit nem kellett intéznie. Örült, hogy végre becsukódott mögötte a lakás ajtaja. Tetszett neki, hogy egy filmben szerepelhet, hogy szépnek és erre megfelelőnek találták és várták tőle, hogy igent mondjon. Mit szól majd a másik nő, ha meglátja az ő fiatal testét. És hogy leesik majd a firfiak álla. A gondolatok össze-vissza cikáztak a fejében. Hirtelen eszébe jutott, hogy Revoczky tudja a címét.

Mit szólna apja, hogyan fogadná a hírt anyja, ha megtudná, hogy miközben ők dolgoznak, lányuk meztelenül mutogatja magát három idegen férfi és egy nő előtt. Mivel tudná megmagyarázni? Mert persze kimagyarázkodásról szó sem lehetne. Ha megszökne a feladat elől, ha még csak nem is jelentkezne, Revoczky képes lenne bekopogni hozzájuk. Leleplezné őt a gyanútlan szülők előtt. Igaz, szerződést nem írtak. Hát akkor ezért, mégis, mennyit fizetnének? Persze szülei ritkán vannak otthon. Inkább csak éjjel. Persze Revoczky nem zavartatja magát. Megijesztette a gondolat, hogy a fiatalságának oly hízelgő gondolatok valahogyan elfeledtették vele a kamerás szőrös hátát, szőrös vállát és egész visszataszító meztelenségét. Erőszakos viselkedése még sok gondot jelenthet. Talán már holnap. Talán egész idő alatt. Mit tegyen?

Elvállalta. Igent mondott.

Az első vetkőzés sokkal nehezebb volt, mint ahogyan azt Henni elképzelte.

Petinke apja már a szobába is meztelenül jött be. A kamerát még meg sem érintette, máris a még felöltözött Henni felé pislogott, hiszen a lány egy fél perce érkezett a lakásba és a legnagyobb izgalomban volt, mi következik most. Péterre már rá sem tudott nézni. Micsoda egy undirító állat. Mit bámul? Miért nem szól rá valaki? Mindenki jelen volt. Henni hirtelen elhatározva magát sietve levette ruhadarabjait. Ezen minél előbb túl akart lenni. Mire felnézett, láthatta, hogy a szobában senki sem esett össze a látvány gyönyörétől. Zelma volt a legközelebb, de egy sarokba fodulva éppen cigarettára próbált gyújtani, Revoczky és Petinke pedig, mintha megbeszélték volna, hirtelen valami mással foglalkozott. Dehát ezeket tényleg nem érdekli, hogy egy fiatal lány meztelenre vetkőzött? Levetkőzött az, akit ők erre rábeszéltek. Kérték rá. Na, aztán most is ki nézett rá legelőször? Természetesen Péter, Petinke apukája, de ő is inkább úgy, mintha munkadarabot ellenőrizne. Persze oda is lépett Henni elé, de még akkor is komoly volt az arca:

- Na, szóval akkor tegnap erről volt szó! – mondta és jó közelről megnézte a lány melle közé tetovált kis bohócsipkát. – Nincs több?

- Nincs – mondta Henni olyan halkan, mintha súgta volna. Fogát összeszorítva gondolta: „nézzél te rohadt szőrös, azért sem takarom el a mellemet!”

Zelma végre megfordult, kifújta a füstöt, köhintett egy nagyot, majd kissé eltúlzott jóindulattal mondta:

- Drágám, ezután nagyon oda kell figyelned, hogy mit eszel, mert kicsit hajlamos vagy a hízásra.

Henni szeme azonnal könnyes lett. Majdnem elsírta magát. Hirtelen elment a kedve az egésztől, amire vállalkozott. A szőrös figyelmét nem kerülték el a könnyek. A fiatal lány már várta megjegyzését, de az semmit sem szólt, viszont a füstbe burkolt Zelma hangját hallotta egészen közelről:

- Péter, húzd be a hasad – és kézfejével gyengéden megcsapkodta a férfi hasát.

- Nem azzal fogom a kamerát és én soha nem vagyok képben – válaszolta a pucér operatőr és otthagyta a két női szereplőt. Azért Zelma folytatta:

- Csak a kislányról jutott eszembe. Ha én letenném a cigarettát, hetek alatt gurulnék. Persze akkor, ha úgy és annyit ennék, mint most.

Zelma egyik kezével belekavart a füstbe. - Na, gyere, zuhanyozzunk, mert majd még panaszkodnak a fiúk – mondta Henninek, aki épp úgy nem örült, hogy Zelma kislánynak nevezte, mint ahogyan Zelma is dühös lett, amikor előző nap Revoczky idősödőnek mondta.

- Én otthon zuhanyoztam már – kezdte Henni, de egy hirtelen tüsszentés belefolytotta a szót. Zelma alig láthatónan bólogatva úgy mosolygott Hennire, mintha azt mondaná: „Én időben szóltam.” Azért ő elindult, s mire a zuhanyozó ajtaját elérte, már nem volt rajta a köpeny. Henrietta maradt. „Mi a francot akar ez?” – gondolta magában. – „Sikáljam magam véresre, vagy miről van itt szó?” Revoczky és Petinke végre a lány felé fordult.

- Szia – mondta Petinke. Henni csak bíccentett, de nem nézett fel a férfiakra.

- Jaj, Petinke, itt van a bohócsipka! – csapta össze tenyerét Revoczky és hagyta, hogy köpenye szítnyiljon.

- Kész a kávé! – kiabált Péter és csörömpölt a kiosztandó kanalakkal. A fiú csak két lépésről vetett rövid pillantást a kicsi, de élénk színezetű tetoválásra.

- Na, gyere – mondta Revocszky éppen csak ujjhegyével érintve az újonc hátát.

- Kösz, én nem szoktam kávét inni.

- Vagyis, még nem szoktál rá. Igaz, én sem ittam még tizenhat, tizenhétéves koromban, tehát meg tudlak érteni.

Henrietta arra gondolt, hogy ez most megint olyan volt, mint Zelmától a „kislány”, meg tegnap az „idősödő hölgy” Zelmá...nak. Ezek így szokták szurkálni egymást? Ezzel most őt nevezte ki csitrinek ez a Revoczky. Mindez azért, mert még nem kezdett el kávét inni. Ez ekkora baj? Majd aztán jön, hogy még nem iszik alkoholt... A kávézók egyszerre kapták fel a fejüket, mert Henninek megint tüsszentenie kellett. Revoczky kérdezte:

- Nem hoztál magaddal köpenyt?

- Nem gondoltam rá.

- A végén még megfázol, aztán nehéz lesz felvételt csinálni.

- Holnap hozok valamit.

- Köpenyt. Fürdőköpenyt. Azt könnyű lekapni és könnyű magadra borítani.

- Na, jó! Akkor fogjunk hozzá. Mi lesz ma? – Péter felhörpintette kávéját és tartotta a tálcát, hogy a többiek is rakják vissza üres csészéjüket. Mint illetékes, Revoczky válaszolt a kérdésre:

- Tekintettel Henni megjelenésére, kissé más irányba mennek a dolgok.

- Vagyis változások? – kérdezte Zelma.

- Na, igen. Zelma és Petinke összevesznek azon, hogy a fiú késő este indul a városba és, hogy ezt nem kellene, meg ilyenek.

- Öltözzek ruhába? – kérdezte a fiú. Revoczky bólintott, majd folytatta. – Zelmuska, te is öltözz otthoniba.

- Micsoda? Otthoniba? Tudnál kölcsön adni egy otthonkát, vagy piros kötényt, babos fejkendőt, meg ilyesmiket?

- Jól van, megoldjuk – nyugtatta a rendező.

Csakhogy Henninek most jött a hideg zuhany:

- Hennike, természetesen mára is kapsz majd fizetést, de inkább csak azért kellene maradnod, hogy láthasd, hogyan mennek itt a dolgok. – Már látja – mondta Zelma. Revoczky elhúzta a száját és folytatta:

- Ma azonban neked nem lesz itt dolgod.

Henni azt sem tudta hogyan reagáljon, de inkább hazudott:

- Maradok egy-két órát, de akkor így legalább visszacsinálom, amit mára le kellett mondanom. De ha tudom...

- Jól van. Elmész, amikor akarsz. – Hirtelen elnevette magát: - Vagy akartok egy szerelmi jelenetet...

Henni úgy tett, mintha nem hallaná és félrevonult a mobiljával. Persze valójában senkit nem hívott fel, csak makogott valamit. Amit nem kellett megjátszania, az a következő tüsszentése volt. Örült, hogy felöltözhet. Csak Revoczky nehogy megismételje a kérdést. Jó lenne minél előbb indulnia. Csakhát egy-két óráról volt szó. Hallotta, amint a „rendező” kiosztja a szerepeket:

- Na, akkor marad az, hogy Zelma a feleségem, viszont Petinke lesz a gyermekünk, Hennike pedig az, akibe Petinke be-le-zu-han. Beleszeret.

- Igen? – kiáltotta Zelma. Három napja Petinke nyakig bennem járt! Azzal mi lesz? Kidobod, vagy eladod zsebből?

- Jól van, Zelmácska, jól van. Ilyenek megtörténnek. Éjjel írtam egy pár sort. Nem fontos elolvasni. Röktönözzetek annyit, amennyit akartok, csak jó legyen. Persze ne verekedjetek – tette hozzá nevetve.

A „stáb” tehát dolgozni kezdett. Petinke nagyon jól nézett ki öltönyben, de az „anyuka”- Zelma, visszavette ruháját, amiben aznap jött és fölvett hozzá egy kötényt. Játszotta a bosszankodó anyát. Igyekezett nagyon elfoglaltnak látszani, de többnyire mégis üres kávéscsésze és cigaretta volt a kezében. Valójában semmi házimunkát nem végzett. Haragudott a fiára, mert az szórakozni akart menni. Kiabálni azt tudott, de játszani azt nem. Igaz, hogy Petinke nagyon keveset segített, így Zelmának nem volt mire reagálni. Henni gondolatban nevetett rajtuk és elképzelte, hogy ő majd sokkal jobb lesz.

Egy kis szünet után Revoczky is felöltözve lépett a szobába. A férj szerepében azonnal csalódást okozott Henninek. „Ez mekkora senki!” – szörnyülködött a lány. És én hagytam neki... Elköszönt. Ahogy a becsukta maga után a lakás ajtaját, elindult a lift felé. Hirtelen megnyílt a szomszéd ajtaja és egy masnis hajú lány néztt ki.

- Szia. Azt hittem kopogtak.

- Én nem kopogtam...

Este, amikor Henni már lefeküdni készült, apja és anyja egyszerre érkeztek haza. A ház előtt találkoztak. Nyugodt volt a hangulat, így a lány nem sietett az ágyba.

- Jól vagytok? – kérdezte mosolyogva szüleit, akik egy pillanatra egymásra néztek: mi üthetett ebbe a gyerekbe, hogy ilyen kedves? Nem szokott ilyen kérdéseket feltenni. Az apa válaszolt:

- Köszönjük. Jól. Legalábbis én, bár, mint mindíg, fáradt vagyok, de más bajom nincs. És te merre jártál.

- Filmfelvételt néztem.

- Filmfelvételt?

Anyja úgy kapta föl fejét, mint aki rosszat sejt.

- De remélem, te nem szerepelsz?

- Miért?

- Mert akkor megkérdezném, hogy miféle filmről van szó és kikkel vagy együtt, satöbbi...

- Nem, én nem játszom, csak néztem.

- Akkor jó.

- De már céloztak rá, hogy kaphatnék szerepet. – Hennit érdekelte volna, mit szólnának a szülei, ha tényleg vállakozna ilyesmire.

- Kérlek szépen – szólt az apja -, ha lennének ilyen terveid, akkor azért szeretném tudni, miről is lenne szó. Most leszel tizenhat.

- Tudom. Emlékszem.

Most anyu szólalt meg:

- Pedig lehet valami terved – és lánya tekintetét kereste.

- Miből gondolod.

- Három napja nem vacsoráztál.

- Nem akarok hízni.

- Nem vagy kövér. Jól nézel ki. – Ezt apa mondta, aki kicsit eröltetve vigyorgott Hennire. Tőle is szokatlan volt egy ilyen vélemény. Az első volt ez, amit valaha is mondott egyetlen gyermekük megjelenéséről.

- Jaj, papa, nagyon kedves tőled. Állítólag hajlamos vagyok a hízásra.

- Ki mondta ezt a marhaságot? – Anyja kérdése ingerülségről árulkodott. – Egyáltalán kivel kerülhetsz te olyan szituációba, hogy rád ilyen hülye megjegyzést tegyen.

- Egy kövér lány. – Henni szinte örült, hogy ez a kis hazugság ilyen természetes módon csúszott ki a száján. Azt is tudta, hogy szülei hogyan reagálnak majd.

- Féltékenység! – mondták egyszerre.

- Tudom. Legalább hetven kiló...

- Ismerem?

- Anyu, hát honnan ismernéd. Én is csak pár hete...

- Éjfél elmúlt – szakította félbe anyja és magára csukta a mosdó ajtaját. A lány egy pillanatra apjára nézett, aki éppen SMS-t írt.

- Na, akkor jó éjt.

- Hogy mondod? – nézett fel szórakozottan az apa.

- Jó éjt – ismételte Henni.

- Bocs, de mi volt az? – Az apa végre elküldte az SMS-t.

- Nem volt semmi, csak azt mondtam, jó éjt. Anyunak is.

- Persze. Aludj jól. Filmszínésznő.

- Tessék? – fordult vissza a lány és tátva maradt a szája. Már a szobaajtó kilincsét fogta. – A kérdésükre még nem mondtam igent. Vagy megpróbáljam?

- Na, csak óvatosan.

- Hát, persze – és Henni pózolva integetett apjának.

Szobája egyik falán jó nagy tükör lógott. Minden lámpát felkapcsolt. Levetkőzött. Alaposan megnézte magát. Elgondolkozott, hogy ez a hülye stáb és a filmjük, amit a jelek szerint ez a Revoczky írt, nem valami biztos jövőt ígér. Pedig azt még szívesen átélné, amikor belátják, hogy ő jobban produkál, mint ők. Szituációkat képzelt el. Bámulatot keltett szereplésével. Revoczkyék elájultak, mennyire tehetséges. Még azt is bevallották, hogy tehetségével az egész filmet feldobja. Persze ebben az álomodozásban mutogatta ugyan meztelenségét, de fiatal leánykához illő félénkségével még növelte is a sikert. Mindenki el volt ragadtatva. Azután eszébe jutott Zelma figyelmeztetése az evésről. Nagyon rossz színésznő, de az tény, hogy jó lenne negyven felett olyan testben élni, mint ő.

Hálóinget vett és lefeküdt. Sokáig ébren volt. Revoczky írta a filmet? Henni egyetlen cetlit látott, rajta pár sor ceruzával. Micsoda? Ez lenne a forgatókönyv? Amíg délelőtt ott ült, egyfolytában Zelma és Petinke veszekedési jelenetét ismételgették. Azt mondták, ami éppen eszükbe jutott. És Revoczkynak miért csak kávézás közben jutott eszébe, hogy aznap nem is lesz meztelen jelenet? Miért engedték mégis, hogy én meg ruha nélkül szerencsétlenkedjek, prüszköljek ott a hűvös lakásban? Ez nagy disznóság volt tőlük. Az a hülye disznó meg ha kell, ha nem, ruha nélkül bűvészkedett a kamerájával. Legalább jól benáthásodna. Undor egy pasas...

Másnap reggel egyedül ébredt. Szülei után már a maradék tea is kihült. Már délelőtt 11 után ott állt a körfolyosós VIII. kerületi ház harmadik emeletén a filmesek kopott, postás-zöld ajtaja előtt. Az ajtón egy leköpött papíron ez állt:

MA NEM, DE HOLNAP IGEN.

Sziasztok.

Revó

Henni csalódott volt, de kicsit örült is, hogy további gondolkodási időhöz jutott. Mégsem sietett el. Valami megérzés, gyanú tartotta vissza. Revoczky miért nem hívta? Vagy legalább egy SMS-t küldött volna, hogy ne jöjjön feleslegesen. Lement a földszintre, tétován elindult a kapu felé vzető folyosón, ahol hidegen visszhangzott minden lépés, de aztán visszafordult és belépett az öreg, félsötét liftbe. Csak a negyediken szállt ki. Ezt megtette háromszor. Negyedszer indult volna lefelé, amikor lenézett a lakás irányába. Revoczky jött ki éppen. Nevetséges, régimódi melegítő volt rajta és ételhordót vitt a kezében. Haja is szörnyű. Henninek sikerült a lift fekete ketrecének másik oldala mögé jutni. Remélte, hogy a kölni illata nem árulja el jelenlétét. A férfi, aki nemrégen Mascara arcfestékekkel vette le a lábáról, az ő fiatal testét fogdosta és az első volt életében. Sajnos, ezen nem lehet változtatni: első is marad. Most éppen itt indul lefelé a lépcsőn és magában motyog valamit. Valahonnan ételt hoz majd. Fáradt a mozgása. Mi a fenét dumál? És miért? Ez nem normális? Képzelem, az az undorító szőrös milyen lehet, amikor egyedül van. És Petinke? Micsoda hülye név, pedig helyes fiú lenne... Ez a leköpött papír is szörnyű. Miért köpték le? Gondjuk van a filmmel? Vagy a filmesekkel? Micsoda egy banda ez. Az egyetlen, az a kamera, ami ér valamit. Ha nem látná a képet a monitoron, talán el sem hinné, hogy tényleg működik.

Másnap Henni egyenesen a negyedikre liftezett, hogy lássa a harmadik emeleti lakást, ki érkezik a csapatból. Zelma és a szőrös együtt érkezett. Mintha munkából jöttek volna. Lehajtott fejjel. Nem beszéltek. Csak amikor kinyílott az ajtó, a negyedikre is felhallatszott a szőrös hőzöngése:

- Mi az, hogy csak kiteszel egy papírt, hogy ma nem, de holnap igen? Mire van a telefon? Itthon sem voltál, vagy amikor csengettem, nem engedtél be?

A leselkedő Henni arra gondolt, hogy a szőrös lehetett, aki mérgében leköpte az ajtóra kitett papírt. Sajnálta, hogy ennek nem lehetett szemtanúja. Jobban már úgysem undorodhat ettől a pasitól. Egy perccel később Petinke is megérkezett, akkor aztán Henni is úgy gondolta, jobb, ha a munkába pontosan érkező alkalmazott szerepét is eljátssza. Kopog, amikor üt az óra és nem késik. Hozott magával köpenyt, finom szappant és nem valami sampont. A vetkőzéssel még várt, hiszen mit tudni, milyen szerepet kap Revoczkytól. Filmrendező úr. Kész röhej!

Hirtelen eszébe jutott Zelma arckifejezése, amikor a zuhanyozásról kérdezte. Most egyet gondolt és máris magára zárta a fürdőszoba ajtaját. Sietett. Nehogy rákopogjon valamelyik szín-mű-vész. Végül köpenyben jött ki. Nagy izgalomban volt, mi is vár rá ezen a napon. Pedig, ha tudta volna. Az első az volt, hogy vissza kellett vennie utcai ruháját.

Egy ilyen filmnél természetesen gyorsan eljön az ideje, hogy sorra kerüljön az igazi bemutatkozás. Henrietta most megmutathatta, hol vannak tőle ezek az úgynevezett filmesek. A kávézás után, amelyben Henni csak jelenlétével vett részt, Revoczky vázolta aznapi terveit és nagy vonalakban azt, hogy Zelma hogyan kapja majd rajta fiát, Petinkét, amint Hennivel, vagyis szerepe szerint Barbarával, meztelenül fogócskáznak a szobában. Persze ki kellett jelölni, milyen területekhez kell ragaszkodniuk, különben a szőrös nem tudja követni kamerájával a szerelmeseket.

Elkezdődött a forgatás. Petinke egyedül járkált a szobában. Gyakran a tükör elé lépett és haját igazgatta. Nem sok ruhát hagyott magán. Óráját nézegette. Játszotta a türelmetlen fút.Végre kopogtak az ajtón. Henni-Barbara jött meg mosolyogva. Olyan szexi akart lenni, mint egy hivatásos szexbomba. Revoczky máris felkiáltott:

- Drága szívem, neked már nem kell meghódítanod Petinkét, mert ő alig várja, hogy belépj és az ágya közelébe keveredj. Na, jól van. Gyere be egy kicsit szerényebben, mint egy kislány, azután úgysem kell majd szerénykedned és meg se próbálkozz ilyen kispolgári alűrökkel.. Erre Henni lelkében megroppant valami. „Miről hadovázik ez a hülye?”

- Na, akkor eksőőőőn! – kiáltotta a redező és keresztbe rakva lábát szinte elfeküdt székében. „Még jó, hogy nem íratta széke támlájára, hogy Revoczky. Hülye Revoczky!” Erre gondolt Henni, amikor kint egyedül állt az ajtó előtt és tudta, hogy a szőrös kamera ott áll majd vele szemben, amikor csöngetésére Petinke beengedi. Ekkor jelent meg a lift felől lassan bandukoló kislány, aki teljesen el volt foglalva a hajába kötött masni feszességével. Aztán, amikor észrevette Hennit, megállt:

- Régóta vársz már? Ezeknél dörömbölni kell, különben úgy tesznek, mintha valami fontosat csinálnának. – Elnevette magát. – Tudod, mit csinálnak? Szoktuk hallgatni a lányokkal, mert én itt lakom. Itt, a szomszédban.

- Eeeeeeksőn! Meddig várjunk még? Kamera rollanban van! Az istenérmár... – Ez a Revoczky hangja volt. A körfolyosó szembeni oldalán kinyílott egy ajtó és megjelent egy idős asszony sötétkék otthonkában. Nevetett. Nem is próbálta titkolni. Az egész udvar Revoczkytól visszhangzott.

- Oda szoktunk tenni – folytatta a kislány -, szóval mindegyik csaj odatesz egy poharat a falra és úgy hallgatjuk Revó bácsit. Tudod milyen vicces? Talpassal még jobb.

- Talpassal?

- Talpas pohárral. Akkorákat kiabál a Revó. Ne menj be. Volt már itt sok lány. Ne menj be.

- Miért? Mi lett a lányokkal?

- Hát, én azt nem tudom, de volt, aki sírt is. Úgy ment el innen. Te még nem voltál bent, hát akkor te ne is csengess.

- De a Revó nekem kiabált.

- Az előbb...

- Magának? – kiáltotta át az otthonkás asszony.

- Hogy eksőn? Na, jó. Akkor te már voltál bent?

- Voltam.

- Na, ezt meghallgatom, mert

a többiek még kézilabdázni vannak, de én veszem a poharat és meghallgatom az öreget.

- Öreget?

- Hát mi? Hatvanegy lesz holnap.

- Isten éltessen! – lépett be végre Henni.

- Mi ez? – Revoczky még jobban üvöltött és széttárta a kartját. – Csukd be azt a rohadt ajtót. Mi az, hogy...? Miről beszélsz? Petin. Hol vagy?

- Itt vagyok, de ilyen végszóra nem számítottam. Isten éltessen. Kit?

- Mi az isten éltessen? Mi van, Henni?

- Holnap szülinapod van. Hallottam itt kint.

Revoczky körülnézett. Zelma is megjelent. Kis, piros kötény volt a szürke szoknyája előtt, blúza pedig ott lógott a kezében. Fekete melltartója fényes anyagból készült.

- A szomszéd kislánnyal beszéltem...

- Akkor most folytathatjuk a filmfelvételét ennek a mozinak? Tessék. Kamera! Henni kimegy és csenget, ha...majd...szólok. De akkor aztán csengessen! Petinke! Készen vagy?

-Készen.

Henni kiment és becsukta az ajtót. Csengetett. Kinyílott az ajtó. A kamera ott volt szemben a meztelen szőrös kezében és megcsillant a lencse. Henni felvette a pózt és válaszolni akart Petinke köszöntésére. Ekkor azonban a túloldalról átkiáltott az otthonkás.

- Magának hányszor kell csengetni, hogy végre bemehessen?

- Káááát! Kamera leáll! – üvöltötte a rendező és ezt még egyszer visszahangozták a ház belső falai. Azután suttogva hozzátette: - Mára befejeztük. Haza! Mindenki!

- Nahát, azért ez már kicsit sok. Tudd meg, hogy én köptem le a...

- Asszed nem tudtam? - Revoczky megveregette a kamerás vállát. – Láttalak a kukucskálón. Mindegy. Ebből élünk, akkor te is és mindenki itt lesz holnap. 11-kor, ahogyan mindíg. Mit akar az a hülye onnan szemből? – nézett Hennire. Hennibe belebújt az ördög:

- Mondta, hogy holnap szülinap van itt. Nem hittem volna, hogy...

- Csillagocskám, akkor holnap 11-kor. Jó?

- Itt leszek – válaszolta Henni és fürdőköpenyét belegyűrte táskájába.

Másnap zuhanyozott a színhelyen, vagyis Revoczky lakásában. Átöltözött és kezdődött a forgatás. Most tényleg elkezdődött. Henni becsengetett. Belépett. Petinke fogadta, átölelte, csókolgatta a nyakát és még az előszobában levett róla minden ruhafélét. Akkor újra megölelte a lányt, aki akkor vette észre, hogy Petinkén már a világon semmi sincs.

- Kergetőzni! – kiáltotta a rendező. Henni kacagott és futott be a szobába. Petinke is beindult. Henni átszökellt az ágyon. Meglátta, hogy Zelma egy kamerának halott sarokból figyeli a „munkát”. Érezte, hogy nagyra fejlett melle kissé zavarja a futásban. Mire kitalálta volna, kit kellene tenni, Petinke finoman és nevetve leteperte az ágyra.

- Megvaaaaagy!

A kamera úgy furakodott a két térde közé, mintha Petinke a világon sem lenne.

- Petin! Mire vársz? – kiáltott Revoczky. Henni arra gondolt, hogy százötven lány tartja poharát a szomszéd lakás falára és hasát fogja a röhögéstől. Ekkor meglátta Petinke közeledő alsótestét minden részletében. Ekkor felkiáltott: - Heeeej! Mi ez?

- Mi az, hogy mi ez? – kérdezte kezét imára kulcsolva a rendező. – Leállunk! Mi a gond, édesem?

- Hogyhogy mi a gond? És hol van, ami kettőnk közé...?

- Mi van?

- Hát, hol van az, amit ilyen filmeken a fiú és lány közé tesznek?

- Hennike, légyszi, miről beszélsz?

- Nekem ne mondjátok, hogy Petinke nekem... Hogy nekem? Mi az, hogy egyszerűen itt engem minden további nélkül... Engem aztán nem! Én nem egy kurva vagyok!

Hennike felpattant és magára kapta a fürdőköpenyét. Tekintete Zelma komor ábrázatával találkozott.

- Mi ez itt?

- Hennike. Figyelj rám egy röpke pillanatra – esdekelt Revoczky. – Ez itt egy pornografikus filmfelvétel. Itt, néha, előfordul, hogy valakit megdugnak. Ez a valaki a mi művészeti felfogásunkból kiindulva legtöbbször nő szokott lenni. Te erre vállakoztál. Pénz fejében. Napok óta becsengetsz hozzánk. Mivel sem tejet, sem hírlapokat nem hoztál és még meztelenre is vetkőztél a minap, hát mi ezt komolyan vettük tőled. Te mi a fenére gondoltál? Szerinted most akkor mi legyen?

- Engem filmezhettek ruha nélkül, csinálhatunk úgy, mintha... Szóval, mintha! De csak, úgy, hogy... Nekem ne mondjátok, hogy a filmekben tényleg mindenki mindenkit! És igazából!

- Hát te mégis mit gondoltál? Ki venné meg akkor a filmünket? – kérdezte Péter, a kameraman. – Azt hitted, letolod, aztán mi meg elájulunk?

Amikor Henni kilépett az ajtón és elindult volna hazafelé, a szomszéd kislány szinte kivált az ajtómélyedésből.

- Szia. Kár, hogy nem jössz vissza.

- Hát, az biztos, hogy nem.

- Pedig most csak egyedül hallgattam. Dugtatok?

- Micsoda? Én aztán nem.

- Én tudom, hogy beteszitek a kispárnát magatok közé és akkor úgy néz ki, mintha...

- Téged hogy hívnak?
- Olgi.
- Hát ide figyelj, Olgi. Ezek oda semmiféle kispárnát nem tesznek, hanem igazából csinálják. De velem aztán nem.
- Neeee! Ezt nem hiszem.
Henni mélyen Olgi szemébe nézett:
- Pedig jól teszed, ha elhiszed. És szia...
A liftet várta. Négy lány lépett ki az érkező kabinból. Henni még odanézett a lakásra. Olgi is ott állt saját nyitott ajtajában és integetett.
- Olgi. Hidd el nekem.
Olgi mosolygott és befordult a lakásba, de nem csukott be maga után, mert a négy lány hozzá igyekezett.

Göteborg, 2014.