Szél sóhajt a dombok fölött. Készülődik a vihar. Felkavarodik a száraz avar. Madarak bújnak a lombok között. Száraz még a szikkadt talaj. Pici hangyák, bogarak sietve kutatnak menekvést nyújtó búvóhelyet. Ezernyi túlélni vágyó üldözött. Villám hasítja az eget, üvölt, csattog, dübörög. Kettéválik a mennyezet a repedezett föld fölött. Pár hatalmas dörrenés küldi az esőcseppeket. A víz lassan megtölti a talajt száz darabra szaggató széles repedéseket. Megtelnek a rövid erek, a szélükön túlcsordul az eső. A szomjas föld mohón nyeli a dúsan zúduló vizet. Visszatér belé az életerő. Az átázott, fonnyadt avar fanyar illatot lehel. A feltámadó viharos szél nedves porfelhőt kavar, néhány száraz, apró ágat a párás levegőbe emel. A vizes homok dohos szaga szerteárad, szétterül. A nedvet szomjazó erdő a dús párában elmerül, s ahogy a vihar elül, mély álomba szenderül.
|