Elmúlt a nyár,
s hajamba már
az ősz szőtt szálakat.
Kezed simítja ráncaim,...
csókod most oltja
szomjamat.
Ma néhány fénykép
őrzi még
a nyári színeket,
ifjú szíved most
új remény,
hogy én is éghetek.
Még lesz tavasz,
és lesz majd újra nyár!
Ki tudja, meddig ér
a forró napsugár...
Míg élvezem,
hogy szép szemed
csak énnekem ragyog,
és elhiszem, nem vonzanak
felfénylő csillagok;
és mégis féltelek,
hogy egyszer majd, talán
elbúcsuzol, s boldog leszel
másik nő oldalán,
de addig is, míg sóhajod
szobámban itt lebeg,
szerelmedért még
vágyva reszketek,
s még elhiszem,
hogy énnekem
szól édes éneked,
szeress nagyon,
szeress amíg lehet!
Most itt vagyok,
és értékem csupán,
hogy megtanultam
élvezni a kínok hőfokán.
Játssz még velem kicsit,
mint virtuóz
egy öreg zongorán!