Csend a szomszédom itt a város peremén,

hol szántóföld ölel át vén bányatavat,

hol bámulom a sorsom szürkén, feketén,

mint  egy levert fészek a fecskemadarat.

Jó lenne hinni, hogy mindez csupán próba,

hogy a jutalom is megérkezik végül,

de  időm fut, őszi esőből a hóba,

míg  szívem a hidegtől, halálba kékül.

Csend a szomszédom itt a város peremén,

hol a vágy és az álom villanydrótra ül,

hol sárguló levelekről az őszi fény,

fekete árnyékok legmélyére szédül.

Jó lenne hinni, hogy a csillagok szemek,

és itt lenn e hely csak egy röpke állomás,

jó lenne hinni, hogy kihullnak a szegek,

s  a halál az életen már csak forradás.

Csend a szomszédom itt a város peremén,

hol az otthonom keresem és a hazám,

hol ritkán ver tanyát a csavargó remény

pedig én vagyok az, ki várja igazán.