| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Édes szerelmeim 2. rész Ideje:: 09-16-2014 @ 07:34 pm |
|
|
|
|
Megjegyzés: nagyon örülök, hogy feltehetem ide első komolyabb terjedelmű írásomat. Remélem, a mű nem fog vitákat kirobbantani. Jelezném, hogy az írás bizonyos részei csak erős idegzetőeknek ajánlottak, míg a teljes regény 18+ besorolású. A történetnek vannak megtörtént alapjai, melyeket a fantáziámmal kiegészítve kerekítettem ki.
18+
Édes szerelmeim - 2. rész
A suliban volt egy srác, Gábor, aki mindig azzal hencegett, hogy ő a mátészalkai maffia megbecsült tagja, és jobb, ha vele senki nem húz ujjat. Végső elkeseredésemben hozzá fordultam segítségért, elmondtam neki, hogy le kell lépnem, családi problémákra hivatkoztam. Mivel addigra, az átlagnál nagyobb fejmérettel rendelkező fiúhoz hasonlóan én sem voltam már egy nádszál, arra gondoltam, hogy csatlakozhatnék hozzá, mint pénzbehajtó. Ahogy ő mondta, nagyon nagy lóvé van benne. Gyakran aludtam náluk, még mielőtt leléptem volna. Házuk tágas, modern építésű volt, biztos, hogy nem a legolcsóbb a környéken, ugyanakkor belül piszok, rendetlenség fogadta a vendégeket. Miután anyja tüdőembóliában elhunyt pár éve, apja egyedül nevelte, nem sokat foglalkozott vele, ahogy azzal sem, ha épp egy egész hónapig ott dekkoltam. Jobban érdekelte, hogy a kocsma be ne zárjon, mielőtt átmehetne napi szokásos adagjáért, a fárasztó munkanapok után. Előfordult, hogy a havi buszbérlet árából inkább a restiben vásároltam magamnak kellemes társaságot, ekkor azért ki kellett találni valamit az otthoniaknak is. Megkértem apámékat, engedjék meg, hogy azt a négy hetet Gáboréknál töltsem, akit a legjobb barátomnak gondoltak. Persze én csak a hasznot kerestem társaságában. Végül belementek.
- Egy kis önállósodás még jót is tehet a gyereknek - ahogy apám mondta, meggyőzve érvelésével anyámat is.
Megígértem a fiúnak, hogy egyszer majd meghálálom a szívességét, amikor végre beleegyezett, hogy vele menjek egy átlagos munkanapjára, egy borús szombaton. Azt mondta, hogy segít új életet kezdenem. Nem tudom, hogy miért volt ilyen rendes, az osztályban szinte mindenki utálta bunkó, lekezelő stílusa miatt. Azt mondta, hogy átérzi a helyzetemet, és mivel őt kicsapták a sok hiányzás és intő miatt, ő is hasonló terveket szövögetett, mint én. Bemutatott egy ismerősének, akit csak Őrangyalnak neveztek a berkeken belül. Persze legkevésbé angyalra hasonlított, külsőre inkább úgy nézett ki, mint egy megnyúlt, jó kondiban lévő indián. Tényleg, már csak a tollak hiányoztak a fejéből. Tőle hamar megtudtam, hogy Gábor nincs olyan pozícióban a "családnál", mint ahogy azt ő állította. Egy egyszerű csicskás volt, ami annyit tett, hogy ő adta el a drogot a kiskölyköknek a parkokban, iskolákban, ezzel magára vállalva az összes felelősséget, aprópénzért. Nagy kockázat, kis fizetségért cserébe. Nem érdekelt a dolog, és mivel nekem is ugyanezt a melót ajánlotta fel a fickó, örömmel vetettem bele magam a veszélyes feladatba, szó nélkül otthagyva az otthon biztonságát. Keményen dolgoztunk, és jók voltunk abban, amit csináltunk. Ha gázos volt a szitu, soha nem vállaltunk fölösleges kockázatot, vagy a pénzt, vagy a drogot, mindig épségben leszállítottuk Őrangyalnak. Neki feleltünk, az ő beosztottjai voltunk. Nála magasabb rangú emberrel csak elvétve találkoztunk, konkrétan azt sem tudtuk, hogy hányan állhatnak felette. Haza nem látogattam, hírt is csak ritkán adtam magamról, egészen addig, amíg apám halálhíre el nem jutott hozzám, megbízható forrásokon keresztül. Attól kezdve folyamatosan én gondoskodtam anyámról, mármint ami a pénzügyi helyzetét illeti, viszont ezután sem nagyon néztem feléje. Mondhatnám, nem akartam őt bajba sodorni, de az igazság az, hogy tudtam, ő egy teljesen más embernek hisz engem, valakinek, aki nem vagyok. Még ha véráztatta pénzből is, de mindig megadtam neki mindent, miután az öreg elment. Bűnös úton szereztem, eladtam érte a lelkemet, de szükség volt arra a jövedelemre. Úgy voltam vele, hogy majd az én lelkiismeretem bűnhődik érte, neki meg nem kell tudnia arról, hogy mivel is foglalkozom. Valamilyen szinten büszke voltam magamra, nem sokan mondhatták el, hogy a mi környékünkről kitörtek. Néha küldtem levelet, amiben kitalált életemről meséltem neki. Megnyugtattam, hogy minden rendben van velem, jól megy sorom, de a munka miatt nem tudom meglátogatni őt. Azt hitte, ingatlanügynök vagyok a fővárosban. Erős asszony volt, olyan típus, aki a jég hátán is megél. Tudtam, hogy nem lesz vele gond, még apám nélkül sem. Szerették az emberek, mindig volt társasága. Amíg abban a cipőgyárban dolgozott, ő volt a munkások szócsöve. Mindig, amikor el akartak érni valamit - fizetésemelést, jobb körülményeket, több szüntetet -, őt kérték meg, hogy tolmácsoljon a főnökség felé. Akaratos személyiségének köszönhetően mindig, mindent elért náluk. Ugyanígy volt apámmal is, gyakran mondta az öreg:
- Nem én vettem el anyádat, hanem ő engem. Kinézett magának, mint a piacon egy érett, jól megtermett görögdinnyét, és hazavitt. Alkudni is próbált apámékkal, hogy csapjanak hozzám egy kis kezdőtőkét is, ha már házat nem tudtak adni, de végül csak magunknak kellett megdolgoznunk mindenért, amink most van.
Mindig jó érzéssel töltött el, amikor az öreg szavaira gondoltam, a legkeservesebb időszakokban is jókedvre derítettek.
Főleg Gábornál, vagy olcsó motelekben teltek mindennapjaim. Négy év kemény munka után, mivel még mindig nem kaptunk esélyt az előrelépésre, elhatároztuk, hogy rákérdezünk Őrangyalnál a dologra. Jobb beosztást akartunk, megbecsülést, valami keményebbet csinálni, mint addig, és persze sokkal többet keresni.
- Behajtóknak tökéletesek lennénk - ajánlgattuk magunkat neki, ő erre megkért minket, hogy adjunk neki pár napot a válaszra, meg kell kérdeznie a főnököt.
Már az is jó jel volt, hogy nem zavart el minket azonnal, bizakodva vártuk hát a napot.
- A főnök látni akar titeket – közölte később a jó hírt.
- Megcsináltuk, tesó - vigyorgott a képembe Gábor, akivel madarat lehetett volna fogatni.
Belül én is együtt örültem vele, de ezt nem mutattam ki, nehogy Őrangyal a gyengeség jelének vélje. Tudtam, hogy Gábornak köszönhetek mindent, amit elértem, és amit a jövőben el fogok, de óvatos voltam vele is, mint mindenkivel. Aki ilyen körökben mozog, sosem lehet elég elővigyázatos, egyszer az szúr majd hátba, akitől a legkevésbé számítasz árulásra. Nem engedtem túl közel magamhoz, nem váltunk igazi barátokká. Ha már az igaz barátoknál tartunk: Tomit azóta nem láttam, amióta otthagytam a sulit. Úgy hallottam, hogy jó munkája van, megnősült, és már második kisfiuk is úton van. Neki ezek szerint bejött az élet, engem kicsit más irányba fújt a szél. Nekem is megvoltak a magam céljai, első lépésnek itt volt már is a főnökkel való találkozó. Remegő lábakkal mentünk felfelé a koszos tömbház lépcsőin, egészen a legfelső szintig.
- Biztos nem itt lakik, csak itt bonyolítja le az üzleteket… végül is, arra tökéletes - gondoltam magamban, miközben a minket kísérő Őrangyal kinyitotta előttünk az ajtót.
- Remélem, legalább egyikőtöknek összejön – mondta alig észrevehető biccentéssel, miközben szemembe nézett, majd bezárta az ajtót.
Ekkor láttam őt utoljára. Hallottam, hogy ráfordítja a kulcsot kívülről, nagyon rossz előérzetem támadt. Gábor ebből semmit sem vett észre, teljesen be volt zsongva, hogy ott volt egy szobában a főnökkel. Belül meglepően nagy volt a tisztaság, akár enni lehetett volna a padlóról is. A terem közepén hosszú, sötétbarna íróasztal mögött fekete színű, forgós bőrfoteljében nekünk háttal ülő emberke arcát nem láttuk, csak jobb kezében füstölgő szivarjára lettünk figyelmesek.
- Szóval ti lennétek azok - mondta nekünk rekedtes hangon, miután lábával megpörgetve foteljét felénk fordult.
Méregetett minket pár másodpercig, majd folytatta:
- Kesztyűs vagyok. Ne kérdezzétek, hogy miért hívnak így, nem szeretek róla beszélni. Szóval azért jöttetek, mert előléptetést akartok. Jól mondom?
Határozott igennel feleltem, miután én is jól megnéztem magamnak. Hátrafésült haja volt, vékony, csontos arca, csókos, lilás ajka. Tekintetében mintha az ördög bújt volna meg, ravasz mosolyától még jobban kirázott a hideg. Gábor csak állt ott megilletődve, láthatóan nagyon izgult, szinte megmukkanni sem bírt.
- Rajta, foglaljatok helyet - mondta a főnök, hirtelen komoly arckifejezésre váltva.
Leültünk mindketten a vele szemben lévő székekre. Az asztal közepére pillantva egy arany markolatú, rendkívül éles pengéjű, hegyes végű, gyönyörű késen akadtak meg szemeim.
- Úgy hallottam, nagyon jó munkát végeztetek az utcán - terelte el tekintetem Kesztyűs a tőrről. - Ami azt illeti, szélesíteni akarom a pénzbehajtó csapatot, épp szükségem lenne egy plusz emberre. Érdekelne a dolog titeket?
Gábor erőt merítve azonnal, határozottan rávágta az igent, én csendben ültem, és vártam, hogyan folytatódik az interjú.
- Nagyon helyes - mondta. - Viszont ahogy ti is hallottátok, csak egy emberre van szükségem.
Gábor arcáról hirtelen lefagyott a mosoly, Kesztyűs töltött magának egy pohár italt. Az egyik legelegánsabban palackozott Bourbon volt, amit valaha láttam, dugóján nyolc eltérő formában gyártott apró szobrocska volt található. Belül dühöngtem, hogy itt keresztapáskodik nekünk egy nálunk alig idősebb, harmincas alak. Kíváncsi voltam, hogy jutott el idáig ilyen fiatalon. Felállt az asztaltól, magabiztos, lassú léptekkel ment oda a lenti térre néző ablakhoz, kezében a sötétbarna nedűvel. Nekidőlve a radiátornak torkát köszörülte.
- Látjátok azt a kést? - kérdezte a tárgy irányába mutatva. - Körülbelül egyenlő távolságra vagytok tőle. Azt akarom, hogy az egyikőtök megölje vele a másikat - nyögte ki végül eddig ismeretlen hátsószándékát.
Ledermedtünk. Tudtam, hogy itt ma egyikünk életét veszti.
- Ne kérdezzétek, hogy miért akarom, hogy ezt tegyétek. Legyen elég annyi, hogy ez a belépő a családi körbe. Ha úgy tetszik, ez a rubrika a munkaszerződésen, amit a másik vérével kell aláírni.
Gábor szaporán kezdett zihálni, végre ő is ráeszmélt, hogy mibe csöppentünk. Én akkor már rég elhatároztam magamban, hogy a késért fogok nyúlni, még mielőtt ő megtehetné.
- Na, lássuk! Ki a gyorsabb? - hergelt minket cinikus mosolyával. - Ha nem teszitek meg, mindkettőtöket kicsinálom. - Majd meglendítette sötét zakóját, megmutatva ezzel nadrágjába dugott fegyverét.
Belső zsebéből egy fekete bőrkesztyűt vett elő, lassan felhúzta kezeire, ujjainál finoman megigazítgatva azt. Gábor kifakadt, elsírta magát.
- Nem akarok meghalni! Én ezt nem akarom! - ordította, majd felpattant az asztaltól, és a bejárati ajtó felé vette az irányt. - Nyissátok ki! Nyissátok ki, szemét állatok! - dörömbölt a zárt ajtón ökölbe szorított kézzel.
Tudtam, hogy valaki ott áll kint, Őrangyalra tippeltem. Szinte láttam magam előtt, ahogy a rá jellemző módon komoran néz maga elé, néha lehunyva szemeit, háttal támaszkodva a falnak. Én nem kiabáltam segítségért. Nem lett volna értelme. Tudtam: még ha ő is van kint, biztos, hogy nem fog segíteni. Nem pánikoltam. Ugyanolyan nyugodtan ültem a helyemen, néha Kesztyűs izgatott arcára, néha pedig a késre pillantva. Végül elhatároztam magam, és mielőtt a férfi levadászott volna mindkettőnket, megmarkoltam a gyönyörűséget, aminek következtében egészen hihetetlen érzés kerített hatalmába. Olyan jó volt a kezemben tartani, hogy soha többet nem akartam megválni tőle. Nem volt túl nehéz, épp megfelelő súlyát tekintve. Beleborzongtam, amikor arra gondoltam, hogy milyen dolgokra lennék képes egy ilyen baráttal az oldalamon… hogy mit tudtam volna a segítségével csinálni Brigi megrontójával. Lassan elindultam Gábor felé.
- Mit csinálsz, Palikám?! - kérdezte tőlem rémülten, taknyos orrát, könnyes szemeit pulóvere ujjába törölte. - A barátod vagyok! Ne csináld! Kérlek!
Könyörgését meg sem hallottam, eltörpült az érzés mellett, ami testemet járta át. Tudtam, hogy már csak percek kérdése, és valami mássá változom. Soha sem feledem szemeit. Mint az antilop, úgy nézett rám, amikor oroszlán áll vele szemben. Érezte, a ragadozó hamarosan széttépi. Még utoljára megfordult, hogy tovább üsse az ajtót, de akkor elkaptam dús, fekete hajánál fogva, és visszahúztam. Talán a sokktól, hirtelen elhagyta teljes ereje, és térdre rogyott előttem. Leguggoltam mögé, tenyeremet homlokára tettem, a másik kezemben lévő kést pedig lassan, mélyen végighúztam annak az embernek a torkán, akinek szüleim után talán a legtöbbet köszönhettem. Vörös vérét nézve, ahogyan egyenesen folyt le végig a pengén, fokozatosan átvette az irányítást fölöttem ez az új, eddig bennem mélyen megbúvó, sötét lélek. Katarzis járta át az egész testemet. Már-már művészinek véltem a kezemben tartott tárgyat ilyen formájában látni, alig volt szívem letisztítani. Kesztyűsre néztem nyugodt, magabiztos tekintettel. Láttam, hogy a korábbi lenéző, kissé gúnyos mosolynak nyoma sincs az arcán. Komoly képet vágott.
- Tartsd meg! A tiéd. Kiérdemelted, ahogy a munkát is - mondta, miután átnyújtottam neki a tőrt, hogy visszaszolgáltassam azt.
Éreztem, hogy kivívtam a tiszteletét, és egyben kíváncsivá is tettem. Meg akarta ismerni ezt a valamit, ami előtört belőlem, de ugyanakkor szemmel láthatóan tartott is tőle. A sötétség kiegészített, visszakaptam tőle valamit, amit már nagyon, nagyon régen elvesztettem; úgy tizenhárom évesen, egy reményekkel teli nap rémálomba fulladt délutánján.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 09-16-2014 @ 07:36 pm
| Hozzászóló: Almasy (Ideje: 09-16-2014 @ 08:10 pm)
Comment: Második éve írkálok ebbe a klubba. Jóindulatú, sőt kimondottan vallásos tagokat ismertem meg.Szeretni való Embereket.Elolvastam amit eddig írtál, egy lélektelen, gonosz, szemét emberről.Sajnos vannak ilyenek életünkben.Tudom, hogy amit írsz fikció, De nem gondolom, hogy itt szívesen fogják olvasni.Kicsit nézzél körül, hogy miket írnak a többiek és gondolkodj, hogy regényednek valóban van e itt helye.Lehet, hogy van, de én többé nem olvasom.Almásy Gyula /Béla/ |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Norbertinho (Ideje: 09-16-2014 @ 11:35 pm)
Comment: Kedves Béla!
Először is köszönöm, hogy eddig elolvastad. Olvastam már több művet is az oldalon, sőt több szerző verseihez is volt már szerencsém korábban. kérdésedre válaszolva, én úgy gondolom, hogy bármilyen írásnak helye van minden, irodalommal foglalkozó oldalon, de ez csak a saját véleményem. Tisztában vagyok azzal, hogy ez a regényem túlmegy bizonyos határokon, és elég kicsi az olvasótábora, mert sokaknak megfekszi a gyomrát. Ezért is vártam ki, hogy moderátorok miként fogadják, és csak azután kezdtem el feltölteni, hogy rábólintottak. Megjegyzem, többeknek tetszett is. Az én részemről annyit mondanék, hogy ez már egy kész írás, és nekem 1-2 új olvasó miatt is megéri feltöltenem, azt pedig elfogadom, hogy a többségnek ez nem tetszik, ezáltal nem olvassa. Mindenesetre vitát semmiképpen sem szeretnék vele kirobbantani, ezért is jelzem minden rész elején, hogy milyen tartalomra számítson az, aki belekezd az olvasásába. Megbántani pedig végképp nem szeretnék vele senkit!
Szép estét kívánok neked!
Kozma Norbert |
|
|
|
|
| Hozzászóló: AngyaliAndi (Ideje: 09-18-2014 @ 03:11 pm)
Comment: Ez egy fikció, remekül megírva. Nem gondolom, hogy szelektálni kellene, milyen mű jelenhet itt meg, hisz az pontosan ennek a portálnak a lényegét semmisítené meg. Wilbur Smith, Stieg Larsson remek írók, századunk majdhogynem legjobbjai, de náluk brutálisabb szerzőket alig hordott hátán a föld, mégis nagyra tartjuk őket. Azt számon kérni egy írótól nem lehet, mennyire kendőzetlenül tárja fel szereplője mélységeit. Ezek a mélységek bennünk, emberekben vannak, az író csak egy eszköz a mi fantáziánkhoz. Nekem személy szerint tetszik ahogy írsz, a krimit, mint műfajt kimondottan kedvelem. |
|
|
|
|
|
