| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Péter döntése (novella) Ideje:: 09-21-2014 @ 12:22 pm |
|
|
|
|
Péter a községünk tiszteletese volt. Különösen jó szándékú, jószívű fiatalembernek ismertem meg. A hivatáson túl, baráti viszonyt is ápolt az emberekkel. Gyülekezetének tagjai bármikor, bármivel megkereshették, ahol tudott, próbált segíteni. A mi esetünkben fokozottan igaz, hogy szükség volt a jelenlétére. Ő volt az, akire a feleségem és a kislányom mindig támaszkodhattak a távollétemben, ő tartotta bennük a reményt. Egy idő után Edit már nem volt képes bejönni hozzám látogatni, annyira nem bírta a látványt, ami fogadta. Képtelen volt tovább nézni feldagadt szememet, kék és zöld foltokkal tarkított arcomat, melyek a benti viszonyokról árulkodtak.
Péter végig kitartott, hetente eljött, s hírt hozott róluk nekem. Biztató szavai erőt adtak, ha ő nincs, egészen biztosan feladtam volna már. Sosem mondta ki, hogy hisz az ártatlanságomban, de ennek ellenére nagyon örültem a jelenlétének. Odabent nap, mint nap szenvedni voltam kénytelen testileg és lelkileg is, ezek az állapotok nagyon hamar megtörtek. A legkegyetlenebb mégis a tudat volt, hogy ártatlanul ülök, és jogtalanul fosztottak meg a szabadságomtól. Valaki bemártott, hamisan tanúskodott, és végül rám kentek egy olyan bűntényt, amit nem követtem el. Eleinte dühített, hogy valaki hazugsága miatt kerültem be, de később már nem volt erőm a gyűlölködéshez, ugyanis szükségem volt rá a túléléshez. Megadtam magam a sorsomnak, és csak az tartott életben, hogy majd egyszer, évek múlva újra láthatom a családomat. Kibírtam! Végre eljött a nap, miután négy évet vettek el az életemből. Az életünkből! Ami egyébként is rövid, abból lopták el azt az időt, amit Eszter felnevelésére fordítottam volna.
– Szervusz, László! Hát ezt is megéltük, barátom! – köszöntött Péter a szabadulásom napján.
Ő jött el értem. Furcsa, de jobban féltem, mint a bent töltött idő alatt bármikor. Az egy teljesen más világ volt, más szabályokkal, a sötét évek megváltoztattak, csaknem teljesen megölték bennem azt, aki korábban voltam. Féltem a pillanattól, amikor újra meglátom majd kedvesemet és gyermekemet. Tartottam a reakciójuktól, amit a velem való találkozás fog kiváltani belőlük. Végig remegett a kezem az autóban, miközben barátom az utat figyelte, sőt még akkor is, amikor megérkeztünk. Péter a tenyeremre helyezte a sajátját, enyhén megszorította, majd halkan odasúgta, hogy nem lesz baj. Megnyugtatott, de csak addig, amíg fel nem bukkant a ház ajtajában Eszter, mögötte szorosan a nejemmel. Torkomban egyre nagyobbnak éreztem a gombócot, a gyomrom erősen görcsölt. Edit képtelen volt fékezni könnyeit, és nem tudta visszatartani kislányunkat sem, aki kiszabadulva öleléséből elindult felém. Amikor észrevettem a boldogságot az arcán, akkor már az én könnyeim is eleredtek.
– Apa! Apa! Hazajöttél! – kiabálta.
Én térdre borultam, mert nem bírtam megtenni egyetlen újabb lépést sem. Csak vártam, hogy beleszaladjon karjaimba és átöleljen. Négyéves volt, amikor utoljára láttam, mégis emlékezett. Attól tartottam, hogy meg sem fog ismerni, de nem így történt. Árvízként szakította át bennem a feszültség kreálta gátakat, amikor kimondta, hogy apa. Kisvártatva csatlakozott hozzánk Edit is, így egyszerre tudtam magamhoz szorítani mindkettejüket. Úgy éreztem, soha nem akarom őket elengedni. Órákig úgy tudtam volna maradni a járdán térdelve, az általuk kibocsátott illatokat belélegezve. Péter újfent figyelmesnek bizonyult: elégedett mosollyal az arcán állt tovább, hogy gondtalanul élvezhessük egymás társaságát. Hiába készített Edit mindenféle finomságot az érkezésem tiszteletére, nem sokat bírtam enni aznap. Az éjszakát összeölelkezve, hármasban töltöttük, igaz, aludni egy percet sem tudtam. Felemás gondolatok jártak a fejemben, aggódtam a jövő miatt, de ugyanakkor hosszú idő után először boldognak is éreztem magam.
Néhány nap elteltével Péter áthívott minket egy baráti vacsorára. A templom közvetlen szomszédságában lévő parókián élte teljesen átlagos életét. Belépve hatalmas, mindenféle játékkal felszerelt nappali fogadta az érkezőket, amik a vasárnapi foglalkozásokon résztvevő gyerekek szórakoztatására szolgáltak. Csodáltam őt, amiért képes volt mindenkit egyformán szeretni. Bennem már rég meghalt ez az érzés, sőt, az is lehet, hogy soha nem is élt. Különbözőek vagyunk, de mind emberek. Jóízűen beszélgettünk a kifejezetten jó hangulatú este során. Péter biztosított róla, hogy mindenben élvezem a támogatását, legyen szó munkakeresésről vagy bármi másról.
Hamar elrepültek az órák, és Eszter már szaporán ásítozott. Edittel előrementek, én a minket kikísérő férfivel együtt valamivel messzebbről követtem a kocsihoz igyekvő lányokat. Nejem hirtelen felhangzó sikítása következtében úgy éreztem, mintha a szívem a torkomban dobbant volna. Amikor közelebb értünk, megláttuk, hogy egy hajléktalan kinézetű, késsel hadonászó, idős férfi ijesztette meg Editet. A pasas csont sovány volt, szakadt ruhája rongyosan lógott rajta. Orromat förtelmes bűz csapta meg, de figyelmemet nem a szaga, hanem a kezében lévő éles tárgy kötötte le, amit a kislányunkat maga mögött tartó feleségem előtt lóbált hevesen, remegő kezében.
– Ne közelítsenek! – ordított felénk. – Csak pénzt akarok!
– Kérem Uram, tegye le a fegyvert! – próbálta jobb belátásra bírni Péter.
– Fogd be a pofád, és ne merj közelíteni! – adott egyértelmű utasítást a csöves, szavait hurutos köhögéssorozat követte.
– László! Ne! – próbált megállítani rémült hangján Péter, amikor észrevette, hogy mire készülök, de természetesen nem érte el a célját.
Kihasználva a pillanatnyi előnyt odaugrottam és arrébb löktem a családomat, így én maradtam a támadóval szemben. Eszter folyamatosan sírt.
– Mit képzelsz? – reagálta le a cselekedetemet a férfi. – Ezért megdöglesz!
– Kérem! Adunk pénzt, csak ne tegyen semmi meggondolatlanságot. – mondtam.
Szavaimat valószínűleg meg sem hallotta, és felém csapott a késsel. Hátráltam, de ő követte a lépéseimet, majd ismét a kezét lendítette. Önvédelemből az alkarommal próbáltam elhárítani a mozdulatot, de amikor sikeresen eltoltam magamtól a kezét, az öreg szerencsétlenül magába szúrta a kést. Vérköpet buggyant ki a száján és összeesett.
– Laci! Jól vagy? – kérdezte Edit, de amint észrevette, hogy a pólómon lévő vér nem a sajátom, tudta a választ.
– Nincs pulzusa! – állapította meg Péter, miután odahajolt az eszméletlen férfihoz. Még vizsgálta egy rövid ideig, aztán szomorú ábrázattal így szólt: – Meghalt!
Egymásra néztünk, és biztos voltam benne, hogy abban a percben mindhármunk agyán ugyanazok a gondolatok villantak át. A körülmények, az előéletem és a tény, hogy egy ember az életét vesztette a velem történő dulakodás során, együtt túl sok lett volna ellenem. Valószínűleg jóval hosszabb időre zártak volna be, mint legutóbb.
– Hívnunk kell a mentőket… és a rendőröket is – törte meg a csendet Péter.
– Nem! Azt ne! – tiltakozott Edit könnyeivel küszködve. – Szükségem van a férjemre, Péter!
– Edit! – vágtam közbe. – Ezt kell tennünk, ez a helyes!
– Nem! Nem mehetsz vissza oda! A lányodnak szüksége van rád!
Ekkor Eszter gyorsan odaszaladt hozzám és az ölembe ugrott.
– Apu, ne menj el! – rimánkodott nekem. – Kérlek, apu!
Mindhármunk szemeiben patakokká alakultak a cseppek már, míg Péter nyugtalanul bámult maga elé. Hosszan behunyta szemeit, majd kinyitotta őket és határozottan így szólt:
– László, menjetek!
– De Péter! – szóltam megrökönyödve.
– Most! Menjetek! Ezt majd én elrendezem.
– Nem hagyhatom, hogy miattam vétkezz! – mondtam.
– László! Én azzal vétkezem, ha másképp cselekszem. A bűn az volt, amit veled tettek, barátom! Te bizonyítottad, hogy jó ember vagy.
Alig tudtam felfogni, hogy mit tesz értem ez az ember. Mielőtt elhajtottunk, még kezet nyújtottam neki és így búcsúztam tőle:
– Köszönöm, drága barátom!
Péter végül azt vallotta, hogy már úgy talált rá a földön fekvő férfire, és nem tudja, mi történhetett. Egy darabig abban a tudatban voltam, hogy Péter a saját szabályait megszegve, kezét a Bibliára téve hazudott, és attól féltem, barátom nem lesz képes elszámolni a saját lelkiismeretével, de később ő maga győzött meg ennek az ellenkezőjéről. Biztos volt benne, hogy a jó és a helyes döntést hozta meg, azt, amit Isten is várt tőle. Hála neki, láthattam a lányomat felcseperedni, apa és férj lehetettem. Boldogságban, becsületben éltük tovább az életünket. |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 09-21-2014 @ 12:22 pm
| Hozzászóló: lambrozett (Ideje: 09-21-2014 @ 12:46 pm)
Comment: Ismét egy érdekes és (sajnos) akár mindennapinak is mondható történetet olvashattam Tőled. De mégsem az, hiszen ekkora önfeláldozás és empátia ritkán fér egy-egy emberbe. (Vajon miért?...de megint egy filmrészlet jutott eszembe az eset kapcsán.) Összeszedettnek érzem, jól kidolgozottnak. Végig fenntartottad a figyelmemet. Üdv. Éva |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Norbertinho (Ideje: 09-21-2014 @ 01:53 pm)
Comment: Köszönöm Éva!
A film ami eszedbe juthatott, talán a Pokoli lecke című mű lehet. Habár a story telljesen más, sőt az jóval dúrvább dolgokat feszeget, mégis a befejezése hasonló, ott is hasonló "kegyes hazugságot" követ el a pap a felsőbb jó érdekében.
Üdv Norbi |
|
|
|
|
| Hozzászóló: lambrozett (Ideje: 09-21-2014 @ 02:15 pm)
Comment: Így van, jól gondoltad. :) Szép vasárnapot! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: lena1 (Ideje: 09-21-2014 @ 09:15 pm)
Comment: Nagyon jól írsz kedves Robertinho!
Szeretettel gratulálok! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Norbertinho (Ideje: 09-22-2014 @ 12:37 am)
Comment: Köszönöm kedves Magdolna!
|
|
|
|
|
| Hozzászóló: Teru (Ideje: 09-24-2014 @ 01:05 am)
Comment: Olvaslak, kedves Norbi, korodhoz lépest rengeteget irtál, képzelem mi jön majd ezután. Nagyon tehetséges vahy és csak bátoritani tudlak...
Szeretettel olvastalak, Teru |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Norbertinho (Ideje: 09-24-2014 @ 02:34 am)
Comment: Kedves Teru!
Köszönöm véleményedet. Sajnos úgy érzem, ez inkább mennyiségileg sok, nem pedig minőségileg. Legalábbis én örök elégedetlen vagyok magammal szemben, és még koránt sem vagyok azon a szinten, ahol szeretnék. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: AngyaliAndi (Ideje: 09-24-2014 @ 09:34 am)
Comment: Érdekes kérdést boncolgatsz, és igazán nem is lehet tudni, mi lett volna a jó cselekedet. Mert mindegyik verzió helyes, de mégsem. Nagyon jó történet volt. :))))))))))) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Norbertinho (Ideje: 09-24-2014 @ 07:09 pm)
Comment: Köszönöm Andi! Nem titkolom, megosztó történetet akartam írni. Az én saját véleményem ott van a befejezésben, de való igaz, nagyon sok minden felmerülhet a történettel kapcsolatban. |
|
|
|
|
|
