ígéret
(manuellaversek)

anyám könnyes csendjéből
és apám közöny-füstjéből
lettem én
és elvesztem már a legelején
mikor embernek kellett volna lenni
nekifogtam inkább nevetni
azt hittem egy bohócot
könnyebb szeretni
álarcot húztam az arcomra
mosolyt mázoltam a nyomoromra
nevettem nevettem mindenen
szerelmen emberen istenen
magamat is kikacagtam
sorsomnak világnak bemutattam
amíg teljesen egyedül maradtam

megint embernek kellett volna lenni
de elkezdtem helyette keresni
a hiányt betölteni
mindennel ami nem megfogható
és nem kimondható
az élet titkát örök ifjúság italát
a lényeget az örök szerelmet
önmagamat mások felett
minden kérdésre feleletet
de csak pillanatokat találtam
magamtól is mást vártam
és újabb kérdéseket
mindent fogtam s a semmit markoltam
és nem értettem az életet

és embernek kellene most már lenni
de nem tudok mást csak szeretni
mindenkit önmagam helyett
de főleg téged
aki helyet adtál magad mellett
leszek még talán szép
vagy nagytudású
nyugodt és széles vállú
amin majd megnyugodhatsz
egyszer még tán büszke leszel rám
és örülsz hogy magad mellett tudhatsz
ha örvények közül kiemellek
és az álmaidba vissza teszlek
vigyázok rád és rossz útra nem eresztlek
eljön még ez az idő

embernek kell majd újra lenni
és tudom hogy egyszer könnyen fog menni
csak addig várj még és emelj fel
szólj ha senki nem felel
lásd meg bennem a csodát
és hidd még ha csak délibáb
fektesd belém a szívedet
kifesti majd a nehéz perceket az emlékezet
megtérül majd azt hiszem
talán megkövül a szerelem
nem akarok már tovább menni
miattad akarok megint ember lenni
pedig könnyebb lenne elveszni
és könnyesen eltemetni a szebb holnapot
amiért indulok most küzdeni
mosolyod tűzöm most szívem zászlajára
s mennem kell véres nagy csatába
csak maradj még
várd meg amíg győztesen visszatérek
de ugye tudod vagy sejted már
csak álom ez nem ígéret
akkor is legyél nekem
bár még ennyit se kérhetek