[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 348
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 348


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja!


Amatőr Irodalmárok Klubja!
[ Amatőr Irodalmárok főoldala. | Regisztrálj! ]

Csatlakozz te is közénk! A tagjainknak lehetősége van saját írásaikat publikálni, és a többiekéhez hozzászólni.

Édes szerelmeim 3. rész
Ideje:: 09-23-2014 @ 12:37 am

Megjegyzés: A mű egyes részei csak erős idegzetűeknek ajánlott, besorolása: 18+ Brutalizmus, nyers erőszak és csúnya beszéd jellemi, amik mind az életszerűséget hivatottak szolgálni.


Az elkövetkező évek nagyon gyorsan mentek el. Ugye, hogy repül az idő, ha azt csinálja az ember, amit szeret? Én imádtam a munkámat. Hamar bebizonyosodott, hogy én vagyok a legjobb benne. Élvezettel hallgattam, amikor a kollégák rólam beszéltek. Előfordult, hogy elég volt megemlíteniük a nevem az ügyfélnek, és az máris perkált. Nagyon szép hírnévre tettem szert, aminek köszönhetően balhé, vérontás nélkül, nyugodtan tehettem a dolgomat. Rettegtek tőlem az emberek, és ezt maximálisan kihasználta Kesztyűs is. Idővel megbízott a csapat vezetésével. Ahogy visszahallottam, olyan eredményes munkát soha nem végeztek még azelőtt. Közvetlenül vele csak nagyon ritkán találkoztam, de mindig értem küldte az embereit, ha valami komolyabb dolog volt terítéken. Annyit azért megtudtam róla a szóbeszédek által, hogy miért az a neve, ami. Az a hír járta, hogy sohasem volt hajlandó bepiszkítani kezét, ezért mindig, csak és kizárólag bőrkesztyűjében végezte saját maga a feladatot. Valami gyerekkorára visszavezethető, különös tisztaságmániával, betegségektől való túlzott félelemmel magyarázták a jelenséget. Ritkán fordult elő ugyan, de amikor valaki olyat kellett kiiktatni, aki számára valamilyen okból különleges volt, azt mindig saját maga csinálta. Olyankor mindig az illető szemébe nézett, és kertelés nélkül, őszintén elmondta, hogy mit fog vele tenni, és miért nincs más lehetősége. Egy féreg volt, erre hamar rájöttem, de jólesett, hogy számításba vesz. Egyébként úgy véltem, hogy rászolgált a pozíciójára. Néha túlzó óvatossága, szükség esetén hideg, rémisztő kegyetlensége, ravasz észjárása, mind-mind alkalmasnak tették rá. Miután azon a bizonyos napon megkaptam tőle a munkát, megtudtam, hogy Gáborra egy kisebb betörési ügyet kent rá, mentve ezzel saját irháját, mielőtt elvezettek volna hozzá a szálak. Hogy is szokták mondani? Ja, igen: a halott nem beszél. Összeállt bennem a kép, rájöttem, hogy miért abban a koszos lakásban fogadott minket aznap. Valószínűleg csak nem akarta bemocskolni saját otthonát, miután eleve tudta, hogy mi fog történni az állásinterjún. Két legyet ütött egy csapásra aznap; lett egy holttest, amire szüksége volt, én pedig szolgálatába álltam. Gyűlöltem és egyben tiszteltem is, amiért ilyen, és ehhez hasonló eszközöket alkalmazva kelt félelmet az emberekben. Gyűlöltem magam, amiért egyre jobban akartam hasonlítani rá, még egy ugyanolyan A4-es, fekete Audit is beszereztem. Meg tudtam volna ölni, de egyben rajongtam is érte. Amikor hívott, mindig azonnal ugrottam, mint egy jó kiskutya. Amikor megbízott valami behajtáson kívüli, extra dologgal, akkor úgy éreztem, hogy megbecsülnek. Nem túl gyakran, de néha előfordult, hogy újra ölnöm kellett. Olyankor voltam igazán elememben, szinte lángoltam, amikor újra belemárthattam kiéhezett barátomat egy élettel teli testbe, hogy kioltsa azt. A megerősödött, bennem lévő sötétség, mint drogos, aki megkapta napi adagját, csak úgy duzzadt, növekedett azokon a napokon. Egyedül ezeknek a pillanatoknak éltem, még a már korábban szóba hozott apám halálhíre sem térített jobb belátásra.

Szórakozni nem jártam, nekem a munkám volt a kikapcsolódás. Mégis, Bodnár Andival egy hangulatos kis csehóban ismerkedtem össze, ahova munkatársaim kitartó invitálására mentem el végül, beadva derekamat. A fekete hajú démon igazi vadmacska benyomását keltette bennem. A pult mögül, a vendégek bunkó megjegyzéseire fittyet hányva, gyakran odapillantott felénk, tekintetével az enyémet keresve. Formás idomait, topjából kibúvó vékonyka, nap barnította vállát fürkészve, váratlanul Brigi képe jelent meg előttem. Andi pont az ellenkezője volt; Brigi ártatlan, szerény jelleméhez képest, ő maga volt a sátán kurvája. Amikor észrevette, hogy hazafelé készülődünk a srácokkal, gyorsan odajött hozzám, s édes hangján fülembe súgta:
- Egy óra múlva végzek. Nincs kedved megvárni?
Intettem a fiúknak, hogy menjenek nyugodtan, én bizony nélkülük folytatom ezt az érdekesnek ígérkező estét. Mosoly kísérte kacsintásokkal, hüvelykujjuk szolid felmutatásával jelezték felém, hogy a legjobbakat kívánják nekem, mielőtt kiléptek a szórakozóhely ajtaján. Odaléptem a pult mögött serényen poharakat mosogató lányhoz, aki már legszívesebben bezárta volna a helyiséget. Kiderült, hogy bukik a rosszfiúkra, mindig is vonzotta bennük valami. Amíg a többiekkel beszélgettem, el-elcsíphetett néhány mondatot, amiből világos lett számára, hogy egy nem is akármilyen ül a kocsma vendégei között. A kis szöszi óta nem éreztem magam ilyen jól nő társaságában, igaz nem is adtam magamnak erre sok lehetőséget. Persze egy-két éjszakára mindig találtam magamnak partnert, egy ideje nem voltam már rászorulva a filléres ribancokra. Úgy állt a dolog, hogy Andi is egy lesz a sok közül. Segítőkészen összeszedtem az üres üvegeket, poharakat az asztalokról, miután lassan elfogytak az emberek, óvatosan siettetve kicsit a „Zárva” tábla előkerülését, oda figyelve persze, hogy le ne bukjak a lány előtt. A nők nem szeretik, ha túl látványosan loholsz utánuk. Ő is nagyon be volt már zsongva, olyannyira, hogy végül bepakolta a mosatlant a hátsó konyha mosogatójába, és húsz perccel hamarabb bezárta a csehót. Régi, rozzant, sötétzöld Skodájával hamar odaértünk külvárosi, lepukkant albérletébe. Felérve a lakásba félretettem udvariasságomat, és nekiestem. Ő sem szégyenlősködött sokat, minden apró vágyunkat kiélhettük egymáson, amik között volt néhány betegesebb is. Tökéletesen illettünk egymáshoz ilyen szempontból. Első éjszaka ide vagy oda, érzelmek is előkerültek az együttlét során. Legalábbis én valami mást kaptam, mint az eddigiektől. Valamit, amit még soha nem éreztem. Talán akkor lehetett volna ilyen, ha aznap Brigivel jól alakul, és együtt maradunk. Kár volt már ezen rágódni. Ott feküdt mellettem egy gyönyörű nő, aki egy éjszaka alatt megmozgatta rég élettelennek hitt szívemet. Éjjeliszekrényén elhelyezett órájára nézve magamhoz tértem az álomból, mely az éjszaka hatása volt.
- Francba! Elkések - szentségeltem, amit Andi is meghallott.
- Jól el…hmm…vertük az időt, ugye? - kérdezett nevetve.
Jó kedve rám is átragadt, és nem foglalkoztatott különösebben, hogy nem leszek pontos. Soha nem késtem addig egyik melóból sem. Nem szerettem volna, hogy változzon a srácok rólam kialakított képe, de azt a momentumot, akkor sem cseréltem volna el semmire.
- Látlak még? - kérdezte, mielőtt kiléptem volna az ajtón.
Sóvárgó tekintetével szinte kihúzta belőlem az igenlő választ. Meg akartam ismerni ezt a lányt, érdekesnek találtam. A megadott helyszínre érve a fiúk viccelődtek egy keveset az esti társaságomra utalva, végül kiszedték belőlem, hogy a tegnapi pincérnővel voltam.
- Lám, lám! A főnök is ember - kóstolgattak, még a határon belül.
Azt nem szerették volna átlépni. Tudták, hogy akkor elszabadul a pokol. Igen, főnöknek hívtak. Sosem mutattam ki feléjük, de nagyon jólesett, hogy így követnek engem, főleg annak tudatában, hogy honnan is indultam. Biztosra nem tudtam, de talán voltam olyan népszerű, hogy akár magát Kesztyűst is letaszíthattam volna a trónjáról. Egy időben eljátszadoztam a gondolattal, hogy milyen is lenne a csúcson állni, ezekben a napokban azonban valami kezdte elvonni a figyelmemet, nem csak erről, hanem a melóról, a napi teendőkről is. Sokat jártam el Andihoz, rövid idő után úgy éreztem, szinte teljesen kiismertem, tudtam, mire vágyik, és meg is tudtam neki adni azt. Egyre nagyobb szükségét éreztem, hogy ez a kapcsolat tartós legyen. Az iránta érzett vonzalom, a hozzá való ragaszkodás folyamatosan homályosította el a munkába vetett, megalkuvást nem tűrő erőfeszítéseimet. Hűséges barátomat, korábbi átalakulásom leírhatatlan érzésének emléktárgyát, késemet is elraktam íróasztalom legfelső fiókjába. Észre sem vettem, hogy lassan elveszítem embereim belém fektetett bizalmát. Nem tették ugyan szóvá egyre gyakoribb pontatlanságaimat, egyre erősödő nemtörődömségemet, de ugye az ördög sosem alszik. Tévedtem, amikor azt hittem, a tőlem való félelmük nagyobb hatással van rájuk, mint Kesztyűs tiszteletet parancsoló tekintélye. A legjobb napjaimon rajtam lassan fokozatosan eluralkodó sötét fellegeket, Andi valósággal vissza, letolta torkomon keresztül a gyomromba, olyan mélyre, hogy azt hittem, többet elő sem kerülnek. Visszaváltoztatott, elhomályosult emberi érzéseim újra előjöttek.

Mondanom sem kell, a nőket nehéz kiismerni, szinte lehetetlen vállalkozás. Tervezgettem, még anyámhoz is el akartam vinni, hogy bemutassam neki. Amikor felhoztam neki a dolgot, az valósággal sokkolta.
- Figyelj édes! Én azt hittem, ami köztünk van az egészséges szex, nem több. Én nem tudtam, hogy te ezt komolyan gondolod.
Mint derült égből villámcsapás, úgy csapott fejbe, amikor közölte velem.
- Ne érts félre - folytatta. - Nagyon rendes ember vagy, törődsz velem. Csak még nem is gondolkodtam ilyesmin, érted? Nem is ismersz. Én sem ismerlek téged.
Megpróbáltam alkalmazni rajta a munkában hatékonyan használt meggyőző képességemet, de nem működött ugyanúgy. Egyébként abban is igaza volt, hogy nem ismer engem. Természetesen nem meséltem neki a munkámról, csak annyit tudott, hogy benne vagyok egy-két dologban, de semmi komolyra nem gondolt. Addig beszéltem neki, már-már rimánkodtam, hogy végül így szólt:
- Rendben, Pali, figyelj! Szeretném, ha ma este velem jönnél. A szüleimhez megyek, mutatni akarok valamit.
Elképzelni sem tudtam, hogy mit akar, de biztató volt, hogy legalább nem hajtott el.
- Van autód? - kérdezte. - Látod, még ezt sem tudom rólad - állapította meg. - Akkor azzal megyünk - közölte, miután elmondtam neki, hogy van kocsim.
Kiguvadtak szemei, mikor meglátta a fekete gyöngyszemet, de nem kérdezősködött, csupán az irányt mondta, hogy merre menjünk. Egy még Mátészalkához tartozó, kieső, csendes utcán szólt, hogy álljak meg.
- Látod őket? - kérdezte, ujjával a szemben lévő ház udvarán tartózkodó idős párra, és a mellettük látható homokozóban vidáman játszó kis, szőke tökmagra mutatva. - Ők a szüleim. És… az a kisfiú az én kis Petikém - vallotta be kissé nehézkesen. - Látod? Én megmondtam, hogy nem ismersz. Most mi lesz? Gondolom, menni akarsz.
Ledöbbentett, hogy ekkorát tévedtem, szavaim elakadtak.
- Sajnálom - csak ennyit bírtam kinyögni.
- Akkor én most kiszállok, te pedig menj szépen haza - mondta Andi.
Mire feleszméltem, már csapódott is a kocsiajtó. Mikor elhajtottam, a visszapillantóban megláttam, milyen őszinte szeretetet sugároz kisfia felé. Szerencsés az a gyermek, akinek ilyen anyja van. Nekem is ilyen anyám volt, és apámra sem lehetett egy rossz szavam sem, mégsem tudtam élni a szegényes, de biztos családi háttér adta lehetőségekkel. Hazaérve a város közepén található luxuslakásomba, vegyes gondolatok futottak át agyamon. Tépelődtem egész éjjel, sőt, az elkövetkező pár napban sem tudtam pihenni, vagy épp a munkára koncentrálni. Még a telefonhívásokra sem válaszoltam. Sajnáltam Andit, de ugyanakkor tiszteltem is azért, amiért keményen dolgozott, hogy kisfiának jobb legyen, ha már apát nem tudott neki biztosítani. Nem magáért gürcölt abban a koszos csehóban, az biztos. Amikor újra elmentem hozzá a munkahelyére, kérdéseimre válaszolva elmondta, hogy Petike édesapja nem sokkal a születés után lelépett, csakúgy, mint anno Tomi barátomé. Egy darabig egyedül nevelte átlagsúly alatt született kisfiát, de nagyon nehezen boldogult, így később a szülei segítségére támaszkodva próbált megadni a vékonyka gyermeknek mindent, amire szüksége volt. Végül a kétségeket legyőzve, komoly elhatározásra jutottam. Elmondtam Andinak, hogy nagyon rossz dolgokat tettem életem során, előfordult, hogy jó emberekkel is. Elmondtam neki, hogy a vele töltött idő visszahozta az örökre eltávozottnak hitt emberségemet. Úgy nő még soha sem nézett rám, mint ő, amikor megkértem, hogy költözzenek hozzám. A hála mellett meghatódottságot is felfedezni véltem csillogó tekintetében, ami jobban ragyogott, mint aznap, amikor megláttam őt. Először meglepettnek tűnt, de aztán szép lassan ráébredt: Talán ez az utolsó alkalom, hogy legyen még komoly férfi az életében, s hogy lehet még esélye a szerelemre, amiről már teljesen lemondott. Nem utolsó sorban pedig kisfiának is juthatna egy afféle apapótlék. Kilépve a kocsmából az egyik kolléga komor arca fogadott. Lekezelően beszélt velem, úgy, ahogy előtte még sohasem merészelt. Azt mondta, hogy a Kesztyűs látni akar. Elhajtottam, mondván:
- Van fontosabb dolgom is, majd felkeresem, ha lesz egy kis időm.
Baljósan rázva fejét ült vissza mellette parkoló járművébe, majd elhajtott. Andi először járt a lakásomon, amikor az ott őket fogadó körülményeken álmélkodva beköltöztek. Kész voltam sajátomként felnevelni a már kétéves, egyre jobb súlyban díszelgő, jóképű kis krapekot. Tele voltam reménnyel, tervekkel, elkezdtem lerakni egy ígéretes, családi jövőkép alapjait. Petike, megérezve a számára átalakított szoba elhelyezkedését, leugrott anyja öléből, és benyitott új otthonába. Öröm volt nézni, ahogy egyik percről a másikra kisajátítja magának a lakot, majd új, terepjáró alakú kiságyán ugrálva jelezte felénk elégedettségét.
- Hát nem olyan, mint egy kis herceg? - kérdezett engem, szemét büszkén a korábban vásárolt játékokkal foglalkozó Petikén tartva. - Szoktam neki mondogatni, hogy ha felnő, olyan lesz, mint a mesebeli szőke herceg a fehér lován… igaz, a fehér paripa helyett egyelőre csak egy takonyzöld 120-as áll rendelkezésre - vette viccesebbre a figurát, akaratlanul is eszembe juttatva ezzel jó apámat - Isten nyugosztalja! -.
- Én majd gondoskodom rólatok. Megígérem! Soha többé nem kell nélkülöznöd, vagy elszakadnod a fiadtól - adtam neki még több okot az örömre.
- Szeretlek - súgta oda nekem mézédes csók kíséretében.
Én is hasonlóképp éreztem, melyet szavak nélkül is megértett volna abból, ahogyan ránéztem. Boldogságom csúcspontját az jelentette, amikor Petike néhány nappal később már saját apjának szólított engem.


Utoljára változtatva 09-23-2014 @ 12:42 am


Hozzászólás írása
Hozzászólás írása
További
További
Irodalmár profil
Irodalmár profil
Üzenet küldés
Üzenet küldés

Posted Comments

Hozzászóló: Teru
(Ideje: 09-24-2014 @ 01:08 am)

Comment: Nagyon érdekelne honna veszed ötleteid? Mert azért nem tudlak elképzelni vérengzőnek:-) Mégis, nagyon élethűen irod ezeket a részleteket. Ismerek jónéhány irót akik a leg brutálisabb történeteket irják, viszont magán életükben szelidek mint a bárányok. Érdeklődéssel varoom a többit. Szeretettel, Teru


Hozzászóló: Norbertinho
(Ideje: 09-24-2014 @ 02:27 am)

Comment: Köszönöm Teru! Hogy, honnan jön, arra én is kíváncsi lennék. :-) Ahogy írod, én nem vagyok egy agresszív ember, soha nem is voltam. Nem is szeretnék, mielőtt valaki azzal vádolna, hogy ilyen hajlamaim vannak. Ez egyszerűen csak kikapcsolódás, engedem játszani a fantáziámat.


Hozzászóló: AngyaliAndi
(Ideje: 09-25-2014 @ 08:21 am)

Comment: Nagyon érdekes a történet, szeretem is olvasni, de ennek a résznek a vége picit rohanósra sikeredett szerintem. :))))))))))))))))))))))


Hozzászóló: Norbertinho
(Ideje: 09-25-2014 @ 06:02 pm)

Comment: Köszönöm Andi! Gyakori hiba ez a kezdőknél, hogy sietve írnak, minél gyorsabban pörögjenek az események. Előfordulhat, hogy én is bele estem ebbe a hibába néhol. Köszi, hogy olvastad.


Hozzászóló: Anna1955
(Ideje: 09-26-2014 @ 06:19 am)

Comment: Csatlakoztam az olvasókhoz. Tetszett. :)))


Irodalom ©

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.38 Seconds