| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Édes szerelmeim 5. rész Ideje:: 10-02-2014 @ 01:18 am |
|
|
|
|
Megjegyzés: 18+, trágár szöveg, gyilkosság, sokkoló képek. Csak erős idegzetűeknek ajánlott.
Az odafelé vezető úton a hátunknál ülő férfi elfecsegte, hogy Kesztyűs most vitet először valakit saját kéglijéhez. Korábban minimum egy kastélyt képzeltem el otthonának, az illett volna legjobban a személyiségéhez. Ehhez képest komoly meglepetés ért, mikor az embere megállíttatta velem az autót. Nyugalmat sugárzó, kellemes, nagy családi ház képe tárult elénk, udvarán egy boldognak tűnő középkorú párral, és egy kiskutyával játszó kislánnyal.
- Ez a Kesztyűs háza? - kérdeztem hitetlenkedve, de szűkszavú kísérőnk csak egyenesen mutatott, megadva ezzel az irányt, amerre haladnunk kellett. Szerencsére nem volt elég alapos, elfelejtett megmotozni. Egy ilyen, biztos, hogy a fejébe került volna, ha kiderül. Késem ott pihent kiéheztetve kabátom belső zsebében, csak a megfelelő alkalomra várva. Nehéz volt visszafognom egyre erőteljesebben előkerülő bosszúszomjamat, de meg kellett tennem. Ott volt a tűzvonalban velem jó anyám is, és valószínűleg Petike is valahol a közelben lehetett. Bevitt minket a házba, a nappaliban maga Ottó várt minket, egy csinos, fiatal hölgy társaságában. A nő majd felfalt szemeivel, miközben kacéran mosolygott rám. Ahogy láttam, nem én voltam az egyetlen férfi a teremben, aki hasonló figyelmet kapott tőle, ugyanis az ajtónál álló emberrel is szemezgetett. Nem igazán érdekeltek a körülöttem történő események, csak Kesztyűs mocskos képét láttam, ahogy mosolygott rám és anyámra, mintha csak a család régi jó barátja lenne, vagy egy törődő nagybácsi. Érzéseim csak fokozódtak, amikor jókedvűen beljebb hívott minket, és felajánlotta, hogy reggelizzünk velük.
- Ki a fene maga, és mit akar tőlünk?! Mi baja van magának a fiammal?! - rivallt rá anyám, miután végignézett dühtől vörösödő arcomon.
- Szóval még mindig nem tud édesanyád rólad semmit? Nem mondtad el neki? - kérdezett Kesztyűs, majd anyámra nézett. - Nem kellett őt belevinni semmibe, én csak megadtam neki, amire vágyott. Most viszont én akarok valamit. Azt akarom, hogy velem maradjon. Engedje meg, hogy bemuta…
Az érkező pofon beleszorította a szót a férfiba, anyám még egy köpéssel is megtoldotta váratlan reakcióját. Igaz, arca helyett csak zakóját találta el, de láthatóan ezzel is hatást ért el. Kesztyűs jókedvét arcán kikerekedő undor váltotta fel.
- Ezt azért, mert belevitte a fiamat a rosszba. Az én drága fiamat - magyarázta tettét csillapodni nem akaró vehemenciával anyám.
A férfi benyúlt a belső zsebébe, az onnan kivett selyemszerű kendővel pedig letisztította zakójának bepiszkított részét.
- Dobd ki Judit, légy oly kedves! - mondta a mellette álló lánynak, miután összegyűrve odaadta neki az elhasznált tárgyat. - Idefigyeljetek! Ha nem akarjuk, hogy az éjszakaihoz hasonló dolgok történjenek, akkor le kell szépen ülnünk, és megbeszélni a dolgot - folytatta, izmaim összerezzenését okozva ezzel.
- Mi történt tegnap? - nézett kérdőn anyám előbb rá, majd rám. - Hol van az Andika? - kérdezte rövid gondolkodást követően.
- Hát, ez kezd egyre izgalmasabb lenni, nem gondolod, Palikám? - kérdezett Kesztyűs visszatért jókedvével. - Miért nem mondod el édesanyádnak, hogy mi történt az Andikával? Rajta!
Félően anyámra néztem, és elmondtam neki, hogy Andi meghalt. Habár sejtette, hogy valami szörnyűség történt, elhinni csak akkor tudta, amikor azt saját fia szájából hallotta.
- Nos, a történet úgy kerek, ha elmondjuk, én tettem. Úgy van, saját kezűleg ráadásul. Valamint a hölgy szüleiről is gondoskodtam már - vallotta be Kesztyűs, mintha az a lehető legtermészetesebb dolog lett volna.
- Milyen emberekkel álltál te össze? - nyögte oda nekem anyám lemondóan, majd fejét lehajtva elindult a kijárat felé.
- Hohó, mama! Álljunk meg egy kicsit! Innen addig senki nem megy sehová, ameddig én azt nem mondom! - kiáltott rá anyámra.
Én rettenetesen éreztem magam, egy árulónak. Nem tudtam, mit mondjak. Petike és anyám járt a fejemben, nem akartam semmi hülyeséget csinálni, amíg biztonságban nem tudom őket.
- Nekem maga ugyan nem mondja meg, hogy mit csináljak! Ha meg akar ölni, csak tessék! Ami viszont biztos; egy percig sem maradok tovább egy légtérben ilyen mocskos bűnözőkkel… igen, rád is értem, fiam. Egy ártatlan nő és gyermeke halálát okozni?
Kesztyűs szerencsére jól reagálta le, hogy anyám nem sokba nézi szavait, és intett az emberének, hogy kiengedhetik.
- A fiúnak semmi baja. Nem vagyok gyerekgyilkos - szólt oda még egy utolsó mondatot a férfi a távozóban lévő nőhöz, aki vállat vont, és így válaszolt, mielőtt kilépett volna az ajtón:
- Nehogy azt higgye, hogy ez jobb emberré teszi!
Tudtam, hogy mindenben igaza van, amit a fejemhez vágott, nem volt értelme védekezni. Oda sem köszönt már, csak úgy elment. Tudtam, mélyen csalódott fiában. Valószínűnek tartottam, hogy Kesztyűs, hűen önmagához, semmi nyomot nem hagyott a lakásomban, ezért engedte őt el.
- Próbáltam megteremteni itt egy családias légkört… hát, ez nem jött össze - ironizált Kesztyűs, miután kettesben maradtunk, mert behívott a dolgozószobájába, hogy négyszemközt beszélhessünk.
A bejáratnál pozíciót felvenni készülő emberét elküldte kávészünetre, mondván, nem lesz gond.
- Tudod, nekem nagyon fontos a család, Pali. Azért hoztalak ide anyáddal együtt, hogy ne érezd magad kellemetlenül. Idehoztalak, ahol a saját családom is jelen van.
Beszéde ellenére én csak a kisfiúra tudtam gondolni, de hirtelen melegséget, majd forróságot kezdtem érezni.
- Judittal már találkoztál, ő a kishúgom. Akiket kint láttál, ők a nővérem, Veronika, és az ő családja.
Valósággal égetett mind a penge, mind a markolat. Szinte mellkasomon éreztem lángjait, melyet kiokádott a tőr.
- Azt akarom, hogy megértsd, miért tettem. A kis barátnődnek mennie kellett. Azért, hogy te velem maradhass. Szükségem van rád, és a képességeidre. Olyan nincs, hogy bent voltál, és most kint akarsz lenni. A tulajdonom vagy!
Azt akarta, hogy döfjek, szúrjak vele. Olyan volt, mint az érkező vándor a hosszú utazásból: éhes és szomjas. Nem, fáradt nem volt. Ereje teljében volt kis barátom, s arra várt, hogy használjam.
- Tudom jól, hogy ez vagy te, Pali. Ez a te világod, és az a nő csak el akart innen szakítani. Onnan, ahová igazából tartozol.
Tudom, mivel akarta, hogy megetessem: egykori tulajdonosa vérére, és húsára fájt a foga.
- Egy szó, mint száz, Palikám, én szeretnélek bevenni a családba, és szeretném ezt hitelesen megtenni.
Az utolsó mondat végül felébresztett ébredő, elborult gondolataimból.
- Hogy, mit akarsz csinálni? Mégis, mire gondolsz? - kérdeztem.
- Gyere, együnk! Mindent megbeszélünk egy kiadós reggeli után.
Kíváncsivá tettek Ottó szavai, így kimentem vele az étkezőbe, ahol már a háromtagú család, és Judit is ott volt.
Valamit nem értettem: ha valóban lelketlen lennék, miért érdekel a kisfiú sorsa? Miért esett olyan rosszul, hogy anyám ekkorát csalódott bennem? Ha viszont én egy érző ember vagyok, lelkiismerettel, akkor miért nem éreztem fájdalmat, amikor Andi meghalt?
Éreztem, hogy valami nincs rendben velem, az őrület határán tengődtem a velem történt események hatására. Olyan volt, mintha egy tűn kellett volna egyensúlyoznom.
Kesztyűs leültetett Judit mellé, ő pedig velünk szemben, a többiek mellet foglalt helyet a nagy, családi étkezőasztalnál. Az étel elfogyasztása közben, ismét elmerengtem. Láttam magam előtt, ahogy előbb megölöm Veronika családját, késztetve ezzel Kesztyűst, hogy végignézze nővére elemi fájdalmát. Ezután rátértem a két megmaradt hölgyre. Hosszú, kínzó halállal segítettem őket tovább, természetesen Ottó társaságában. Ebben a vízióban ő valamiért nem tudott mozdulni, ezért képtelen volt közbeavatkozni. Néznie kellett. Hagytam, hogy lássa, hogyan virgonckodik tőle kapott barátom a családtagjain. Úgy éreztem, túl tökéletes egy ilyen család egy ekkora mocsoknak, nem érdemli meg az ilyen életet. Aztán végül engedtem, hagy élje ki legbetegebb vágyait a főfogáson is. Testemet nem én magam irányítottam, hanem az akkor teljes mértékben rajtam eluralkodott lény. Igen, úgy éreztem, újra előjött, és meg akarja mutatni magát. Mindig is tudtam, ha ő és mocskos barátom egyszer összekerülnének, verhetetlen párost alkotnának. Nem állítaná meg őket a világ összes tetves vadállata, sőt, még a Kesztyűs sem.
- Szóval a lényeg az lenne, hogy hozzád adnám a húgomat, Juditot feleségül - ébresztett fel újabb elkalandozásomból a mondat.
Amikor körülnéztem, láttam, hogy mindenki elfogyasztotta már a reggelit, csak előttem állt még félig teli a tányér.
- Hogy mi? - kérdeztem egyre jobban visszatérve a valós életbe.
Abba, amelyikbe nem én, nem a kés, és nem is a sötét lelkem volt az irányító fél. Nem. Az még mindig a Kesztyűs volt. A markában voltam.
Ismét Petikét féltettem, miután újra kijózanodtam. Ez megbénított, nem tehettem semmit Ottóval. Sem senki mással. Elfogadtam hát az ajánlatot, ezzel is időt nyerve egy tökéletes bosszúálló terv kidolgozására.
- És, hogy képzeltétek mégis ezt az egészet? Mi lesz a Petikével? Judit, te is akarod ezt egyáltalán? - kezdtem el érdeklődni a részletek iránt.
A hosszú, vörös hajú lány serényen bólogatott, tudtomra adva elkötelezettségét.
- Judit miatt ne aggódj! Annyian kosarazták már ki szegényt, hogy boldogan hozzá megy egy ilyen jóképű, kékszemű, céltudatos férfihoz. Itt fogtok lakni, hogy mindig érezd, a családhoz tartozol. Megtarthatod a lakásodat, ha akarod, de itt kell élnetek, és itt fogjátok nevelni a kis Petikét is. Igen, jól hallottad. Visszakapod őt, épen és egészségesen. Apa válhat belőled. Úgy, ahogyan azt magad is szeretted volna.
Megrökönyödve hallgattam végig Kesztyűs velünk kapcsolatos terveit. Úgy hangzott, mintha már ezt jó előre kitalálta volna. Minden olyan pontos volt, precíz. Valószínűleg Andi belerondított az elképzeléseibe, ezért folyamodott a kiiktatásához. Tudtam, annak ellenére, hogy igent mondtam, mostantól folyamatosan rajtam fogja tartani a szemét. Rafináltabb volt ő annál, hogy csak úgy megbízzon bennem, főleg azok után, ami történt. Így alakult, hogy bosszúm beteljesítése helyett egy családban találtam magam. Egy családban, ami mindentől meg tudott volna védeni, ugyanakkor a legtöbb kárt is tudta volna okozni félresiklott életemben.
Anyámmal nagyon megromlott a viszonyom, nem reagált a közelgő esküvő hírére sem. Az általam küldött pénzeket is mind visszaküldte. Megszűntem számára létezni, de legalább nem tett feljelentést. Valószínűleg nem akarta börtönbe juttatni a saját fiát is, ezért kénytelen volt magában tartani, amit megtudott. Andi halálát betöréses lopás áldozataként könyvelték el, miután ezt a sztorit kellett előadnom a rendőröknek. Petikét a megbeszéltek szerint, ketten nevelgettük. Magát az esküvőt egyébként fél évvel később tartottuk, mert Judit akkor töltötte be a tizennyolcat. Egy újabb reményt adott ez a házasság, énem kezdett kitisztulni, megint háttérbe szorultak az őrült gondoltok, úgy, mint anno Andival is történt. Szerelemről szó sem lehetett, mivel ez egy érdekházasság volt, de legalább valami, ami a valós élethez hasonlított. Persze azt is éreztem, hogy még egy csapást már nem bírna ki a gát, melyet a lény megfékezésére építettem magamban. A fiúnak mindent megadtam, apjaként szerettem, neveltem. Az elején kérdezősködött még az anyjáról, de mivel már korábban is azt hitte, hogy én vagyok az apja, végül beérte az én jelenlétemmel is. Az esküvő napjára már csak nagyon ritkán emlegette fel Andit, annak ellenére, hogy Judit nem bizonyult jó anyapótléknak. Nem tudta, hogyan bánjon egy gyerekkel, hisz maga is szinte az volt még. Nem bántam, hogy egyedül rám szakadtak a szülői feladatok, élveztem minden percet, amit Petikével tölthettem. Úgy gondoltam, ha elég nagy lesz, elmondom neki egyszer az igazat.
Miatta csináltam, miatta játszottam a szerepemet ebben a megrendezett világban, amiben élnem kellett. A munkában ismét végeztem a feladatomat, becsülettel. Judittal jól megvoltunk, annak ellenére, hogy sokszor nem bírtam vele együtt lenni éjszakánként, és nem is igazán akartam. Amikor volt, akkor jó volt, de nem volt jó házastársakhoz illő kapcsolat a miénk. A kést természetesen a lenyugodott kedélyek ellenére is, mindig magamnál tartottam. Az esküvő napján Kesztyűs újra alkalmat talált, hogy elbeszélgessen velem. Miután behívott az irodájába, megkérdezésem nélkül kitöltött nekem is egy pohár Whiskyt, a sajátja mellé.
- Na, mi a helyzet testvér? - kérdezett, a szokásos mosollyal az arcán. - Milyen a házasélet első napja?
Nem tudtam, milyen választ vár tőlem, hisz mindketten tisztában voltunk a tényekkel, nevezetesen, hogy az egészet ő kényszeríti rám. Igaz, ami igaz, nem az első pohárkája volt már az, és nem is a második.
- Mit gondolsz te rólam, Pali?
Nem tudtam, hogy érti, hát megkérdeztem, mire így folytatta:
- Hát itt ez a ház. A luxusautók. A szivar. A drága ital. Úgy hallottam, olyan pletykák terjengnek rólam, hogy én képmutató vagyok. Hogy túljátszom a szerepemet. Te hogy látod ezt?
Nem válaszoltam, bár magam is az említettek közé tartoztam. Még mindig nem tetszett, ahogyan keresztapáskodik mindenki előtt.
- Szóval, szerinted is képmutató vagyok? - kérdezte sértődötten, valószínűleg kiolvasta szemeimből a véleményemet. - Engedd meg, hogy elmondjak neked egy rövid történetet - folytatta. - Az a whisky a kezedben… tudod te, hogy mennyibe került?
Különösebben nem érdekelt, de azért udvariasságból megvártam a mese végét.
- Hatvanmillió forintomba fájt. 1868-as évjáratú Dalmore 62-es. Csak tizenkét üveg van belőle az egész világon. Az előző pár éve kelt el Szingapúrban, ötvenhatmillióért. Tudod, mit csinált vele a tulajdonos? Semmit! Kirakta a bélyeggyűjteményei közé, hogy villoghasson vele. Na, ezt hívom én képmutatásnak. Tudod, hogy én mit csinálok az enyémmel?
A kérdésre a válasz ott virított Kesztyűs asztalán, a félig üres Whiskys üveg formájában.
- Igen, én mindet megiszom. Nem azért vettem, hogy a kibaszott kirakatba tegyem, mint valami ereklyét. Meg akarom tudni, hogy miért ez a legdrágább a világon.
Úgy tettem, mint akit érdekel, amit összehord, de ez közel sem volt így.
- Mikor kinyírták az öregemet, félve vettem át a helyét. Most jobban végzem a dolgom, mint ő valaha is végezte. Félnek tőlem, és ez így van rendjén. Így nem mernek majd hátba támadni.
Összekavarodtak ugyan a szálak Ottó mondandójában, de nem tudtam nem észrevenni a szavaiban rejlő igazságot. Hisz még én magam is féltem tőle.
Amit nem tudsz kiismerni, attól előbb-utóbb elkezdesz tartani, így voltam én is személyével. Elgondolkoztam azon, hogy más körülmények között, milyen ember lehetne. Ezen az estén mutatott magából egy kis emberséget, amit még nem láttam benne korábban. Végül hagytam, hadd elmélkedjen magában, és visszamentem mulatni. Megpróbáltam kihozni abszurd helyzetemből a legjobbat, és élvezni egy kicsit a hamis örömöket. Mást egyelőre úgy sem tehettem, bosszúm beteljesedésére nem volt alkalmam. Annál rafináltabb és elővigyázatosabb volt Kesztyűs, minthogy alkalmat adott volna rá.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 10-02-2014 @ 01:20 am
| Hozzászóló: a_leb (Ideje: 10-02-2014 @ 11:09 am)
Comment: Olvaslak.
aLéb |
|
|
|
|
| Hozzászóló: AngyaliAndi (Ideje: 10-02-2014 @ 02:03 pm)
Comment: Picit nagyot léptél benne, de töretlenül tetszik. :))))))))))))) Nyugtass meg, nem marad meg emberünk a szájkarate szintjén, ugye? |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Norbertinho (Ideje: 10-02-2014 @ 06:38 pm)
Comment: Nos, nem kiszámítható a vége, annyit elárulok :) Lehet, hogy nem is fog tetszeni. De azért remélem, igen! Köszi, hogy olvassátok! |
|
|
|
|
|
