Megjegyzés: 18-as korhatár, sokkoló, csak erős idegzetűeknek!
A bizalom jeleként egyre komolyabb feladatokkal is megbízott Kesztyűs, igaz, mindig volt egy olyan érzésem, hogy valakivel folyton figyeltet. Csaknem másfél év házasság után az egyik ilyen napon Ukrajnába vezényelt ki, hogy egy nagyobb csapatot vezetve több teherautónyi üzemanyagot hozzunk be az országba a határon túlról. Meg volt minden szervezve, tudtam, hogy melyik határőrhöz mikor kell mennünk, aki némi kenőpénzért cserébe átengedett minket, meg vissza. Aznap Judit egyedül vigyázott az akkor már négyéves Petire a családi házban, Ottó is otthon maradt. Mivel gördülékenyen ment a dolog, a tervezettnél gyorsabban végeztünk a rakodással. Ez azt jelentette, hogy nem kell a határon túl éjszakáznunk, hisz a várt kétnapos munkát még aznap este befejeztük. Igaz, későre járt már, de mégis elindultunk haza. Mindenki egyetértett a döntéssel, hiszen így családjukkal, feleségeikkel, vagy épp egyszeri numeráikkal tölthették az éjszakából még hátralévő időt. Mivel Kesztyűst nem értem el telefonon, meghoztam a döntést ahelyett, hogy tovább hívogattam volna. Elvittük a teherautókat a célra fenntartott raktárakba, majd szép lassan mindenkit elengedtem.
Éjfél is elmúlt már, mire én is hazaértem. Nem akartam felébreszteni senkit, így megpróbáltam halkan közlekedni a házban. Először benéztem Petike szobájába, és miután láttam, hogy mélyen alszik, óvatosan visszacsuktam az ajtót, és saját hálószobánk felé vettem az irányt. Bentről furcsa hangok szűrődtek ki.
- Hát te mit keresel itt, Palikám? - ijesztett rám a hátam mögött felbukkanó Kesztyűs.
Hálóköntösében állva, egy tálcával a kezében, melyen egy üveg ital és egy üres pohár ékeskedett, pont elkapott még, mielőtt benyithattam volna.
- Próbáltalak hívni. Hamarabb végeztünk, minden jól ment. Hát te? Egyedül iszogatsz?
Kesztyűs jól láthatóan ideges volt valami miatt.
- Igen, tudod, ez csak az alvásra van - mondta.
Hirtelen ingerlékeny lett, mikor jó éjszakát kívántam, és próbáltam bemenni a szobába.
- Oda ne menj be! Hidd el, nem akarsz oda bemenni, Palikám!
Egyre nyugtalanabb lettem.
- Még is, mi a gond? Mi folyik itt?! - kérdeztem, majd nem törődve figyelmeztetésével, benyitottam a hálóba.
Judit ijedten pillantott az ajtóban elképedten álló személyemre, félbeszakítva ezzel két meztelen férfi társaságának élvezését. Kesztyűs emberei voltak, a ház őrzői.
- Mi… mi a fasz folyik itt? - tettem fel akadozva kérdésemet.
Judit magára terítette a lepedőt, és csak ült ott szótlanul a két férfihoz hasonlóan.
- Palikám, jobb, ha most velem jössz. Gyere szépen - törte meg a csendet a közelebb lépő Kesztyűs.
Az agyamat elöntötte a vér, éreztem, most elszakadt a cérna, és ami most jön, azt már nem fogom tudni irányítani. Meggondolatlanul fegyvert rántottam, azt felváltva a hálószobában tartózkodó hármasra, és a kint álló Kesztyűsre fogtam.
- Nyugalom ember! Most szépen nyugodj meg! - próbálkozott Ottó sikertelenül.
Dühöngtem. Semmi sem nyugtathatott volna meg.
- Most azonnal tudni akarom, hogy mi ez az egész! Különben mindenkit kitömök ólommal - üvöltöttem. - Te erről tudtál, Ottó? Egyértelmű, hogy igen. Magyarázatot követelek!
Ottó, miközben beszélt hozzám, egyúttal közeledett is felém óvatosan:
- Rendben, elmondom, hogy mi van. Csak ne csinálj semmi ostobaságot - mondta, kezében még mindig a tálcával, és annak tartalmával. - Szóval! Tartozom egy vallomással, Palikám. Tudod, a húgom kicsit nehéz eset. Van ez a függősége, olyan, mint nekem a whisky. Nem bír meglenni, ha nincs valami a lábai között. Úgy értem, folyamatosan.
Szótlanul hallgattam a történetet, belül mintha egy gázon fortyogó lábasban a forró víz készült volna kifutni.
- Igen, úgy van, egy nimfomániás kurva. Hát, ez van. Pár éve ez megy már, én végül lemondtam róla, hogy sikerül megváltozatni. Nem hagyhattam, hogy szégyent hozzon a családra, ezért azt találtam ki, hogy férjhez adom, hátha az hatni fog rá. Itt jöttél te a képbe. Meg kellett állítanom, mielőtt teljesen befeketíti a Pásztor nevet. Sajnos, mint azt most te is láthattad, nem sikerült elérni vele, amit szerettem volna, de legalább most már csak házon belül csinálja. Senki nem tudott róla, akinek nem volt szabad, egészen mostanáig.
Ha egyáltalán lehetséges volt, az elhangzottak még jobban felbosszantottak. Szinte szikráztam, mint egy robbanni készülő bomba.
- Elvettettél velem egy ribancot?! Mégis miért?
Kesztyűs látta, hogy én már nem fogok lehiggadni.
- Hát, jó ötletnek tűnt téged bevenni a családba. Úgy gondoltam, miért ne üthetnék két legyet egy csapásra. Szeretem mindenből kihozni a maximumot, jól tudod.
Éreztem, olyan iramban hatalmasodik el rajtam az indulat, hogy nem leszek képes megálljt parancsolni neki.
- Mivel láttam, hogy apa akarsz lenni, úgy gondoltam, a gyerek tökéletes megoldás lesz, hogy összetartsa ezt a frigyet, esetleg még Juditot is megváltoztassa. Igen, ehhez sajnos az anyjának és a nagyszüleinek is menniük kellett.
Már nem is én fogtam a fegyvert. Kesztyűs olyan ember volt, aki szerette véghezvinni, ha egyszer valamit a fejébe vett. Felrántotta hát a leplet rég kigondolt terveiről előttem. Megállítva gondolataim ficánkolását, hirtelen célba vettem a még mindig ruhátlanul az ágyunkban fekvő két férfit. Fejenként két-két golyóval ajándékoztam meg őket, egyet a testbe, egyet a fejbe. Judit térdre rogyva remegett, tudta, hogy ő következik. Rácéloztam, de Kesztyűs időben meglökött, így a lövés a plafonon végződött. Kezében már csak a tálca maradt, a pohár és az üveg a földre hullva tört szilánkokra. Oldalamat folyamatosan ütötte a kezében lévő tárggyal, ami azért elég nagy fájdalmat tudott okozni, másik kezével pedig próbálta visszatartani az enyémet, melyben a fegyver volt. A dulakodás következtében kisodródtunk a szobából, a földszintre néző emeleti előtér korlátja állított meg csak minket. Megszólalt Kesztyűsben a vészharang, mely élete mentésére hívta fel. Nyáladzva, verejtékezve küzdött, hogy ne kerüljön idő előtt a körön kívülre. Végül ki tudta ütni kezemből a pisztolyt, ami átesve a korláton lezuhant. Az ütéssel elvesztett idő miatt viszont lépéshátrányba került, esélyt adva nekem, hogy egy jól irányzott balhoroggal félig-meddig a földre küldjem. Tudtam, hogy van még időm, hisz a két, bejáratnál szolgálatot teljesítő őr holtan feküdt mellettünk pár méterre, a többiek pedig legalább néhány percnyi távolságra voltak. Közben Judit kiszaladt a hálóból, és berontott a gyerekszobába.
- Nézd, mi van nálam! - mondtam a térdre rogyott férfinak, miután előhúztam a kést a belső zsebemből. - Emlékszel még rá? Egykor a tiéd volt, de már az enyém. Most itt van, hogy segítsen nekem. Hogy elvegye hitvány életedet, te rohadt féreg!
Mivel még időben hátrébb szökkent, csak az arcát tudtam megvágni egy gyors mozdulattal, miután közelebb ugrottam hozzá. A következő szúrást a gyomrára céloztam, de kivédte a tálcával, amit viszont így ki tudtam rúgni a kezéből. Az azonnal érkező következő rúgással már őt magát is a földre terítettem. Ott feküdt előttem reménytelen helyzetben, én pedig ott álltam előtte lenézően, diadalittasan. Tudtam, életében most először fél igazán. Láttam a szemeiben. Azt mindig kiolvastam a rám meredő tekintetekből, ha valaki felismeri a reménytelenséget. Tudtam, hogy néz rám az az ember, akit rettegés jár át. Leguggoltam hozzá, a kés hegyét a szemgolyójához tartottam, egészen közelre.
- Most nézz rá! Az előbb hagytam, hogy beléd kóstoljon, de úgy látom nem volt elég neki, és most már a kibaszott szívedet akarja!
Szavaimmal csak fokoztam Ottó, tehetetlenségéből adódó, már-már sokkos állapotát.
- Te beteg vagy - nyögte oda nekem.
Könyörögni soha sem könyörgött az életéért, ahogy most sem. Halálfélelem ölelte keblére, de mégsem volt hajlandó elveszíteni a méltóságát.
- Azonnal tedd le azt a gyereket! - ordítottam oda, mikor megláttam a szobából kirontó Juditot, ölében a még félálomban lévő Petikével, megfeledkezve így az előttem fekvő férfiról, ha csak egy századmásodpercre is.
A nő leszaladt a lépcsőn, túl messze volt tőlem ahhoz, hogy elkapjam. Kesztyűs, minimális egérútját kihasználva beugrott a legközelebbi szobába, mely a mienk volt, és gyorsabban sikerült bezárkóznia, minthogy én odabentre is követhettem volna. A szobában nem tartottunk fegyvert, védtelenül várta hát, hogy vajon mikor jut be a fenevad. Először vállammal próbáltam betörni, majd lábammal berúgni az ajtót, de nem ért sokat. Késem éles hegyének köszönhetően sikerült pár lyukat beledöfnöm, amit végül néhány rúgással szélesítettem megfelelő méretűre. Ott kuporgott bent, mint egy rémült nyuszi. Mint egy láncra vert gladiátor, ki letépve azokat nekiront a zsarnokoknak, olyan vehemenciával tépkedtem puszta kezemmel az ajtó leszakítható darabkáit, mígnem már magam is átfértem a keletkezett nyíláson. Fejem fölött csattanó lövés akadályozta meg, hogy végül belépjek, melyet több is követett. Lentről jött a golyózápor, fél szemmel még láttam, hogy egyre többen lepik el a nappalit. A vállamba fúródó töltény okozta ütés kiverte kezemből a kést, amiért már nem tudtam visszanyúlni, örültem, hogy elég gyorsan tudtam hátrálni ahhoz, hogy ha csak egy másodperc erejéig is, de kikerültem a látószögükből. Kihasználva a parányi időt, az előtér folyosójának végében található ablakhoz siettem, és kimásztam rajta keresztül a tetőre. Lenézve az első udvarra emberek tucatjainak képe tárult elém, amint tódulnak befele a ház bejárati ajtaján. Kezemet a seben tartva próbáltam megállítani vagy legalábbis lelassítani a vérzést a vállamon, miközben a tetőszerkezet másik felére tartottam. Nem láttam senkit a hátsó udvaron, így ez tűnt az egyetlen szóba jöhető menekülési útvonalnak. Nem vesztegethettem az időt, mivel az általam is használt ablakon már néhányan kidugták a fejüket. Egyik bokám kificamodott, miután leugrottam, de szerencsére el tudtam sántikálni a kaputól nem messze parkoló autómig. Remegett a kezem, mikor elővettem a slusszkulcsot, és próbáltam beledugni a zárba. Idegességemben véletlenül leejtettem. Lehajoltam, hogy felvegyem, de már nem álltam fel. Az utolsó dolog, amire emlékeztem, egy rendkívül erős szagot árasztó rongy volt, amint azt arcomba nyomták.
|
|
|
|
|
