Szavak adnak fényt a sötétben
izzik arcod emléke
kietlen vidék halott taván
te vezetsz s én csukott
szemmel, biztosan
megyek utánad.

Álmomban lezuhantam
egy magas helyről,
éreztem, repülök
képes vagyok rá, hangtalan
láthatatlan szárnyaimmal
a levegőre feszülök.

Ott fenn minden más,
nincs hideg, csak látomás
az egész világ, s ha
hinni tudod, hogy látod
onnan fentről válthatod
meg cseppenként a világot.

A semmi karja simogat,
lendületben tart, éltet
megvéd, ha félsz, ad, ha
kérsz, s néha nem is érted
miért vigyáz rád ott valaki.

Hát repüljünk srácok, fel
a magasba, előre, érezzük hogy
szikrázik odafenn a hó, felhőre ülve
kiáltjuk majd: repülni, élni, szeretni
egyszerűen embernek lenni

mégiscsak jó.