| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Lélek-tükör Ideje:: 12-14-2014 @ 09:37 pm |
|
|
|
|
Üldögélek az erkélyen, paradicsom tövek, retek, paprika és tépősaláta társaságában. Anyagilag persze semmit nem jelentenek a konyhapénzben. Sikerélményt nyújtanak. Múlt vasárnap saját petrezselymet szórtan a krumplira.
Ezt az érzést csak azok ismerik, akiknek volt már részük benne. Siker, amiért nem vereget vállon senki, mégis büszkeséggel töltöd még a gyomrod is. Az étkezés öröme, ami nem holmi felelőtlen zabálásról szól, hanem szépen komponált asztalnál mindennapi élvezet.
Egész héten számítógép előtt gyötört szemem most békésen pihen a Margit-sziget zöld fakoronáin. Nézem a még mindig megáradt Dunát. A budai hegyek most enyhén szürke szmogban ívelnek a röghegységre jellemző lágy vonulatban. A lankákon piros háztetők, csillogó ablakok. Az Árpád-hídon autók hömpölyögnek mind a négy sávban. Buszok, villamos, szirénázó mentők zaklatják a lelket. A hídon túl talán egy másik világ van, gondolhatnánk - de tudjuk, hogy nem.
Ott is emberek élnek: dolgoznak, utaznak, nevelnek gyereket, szeretnek, félnek. Még ha ez innen nem is látszik. Milyen békésen él egymás mellett Buda és Pest, elválasztva egymástól a folyó által, mégis átjárható kötődéssel. Egységet alkotva, szépen szimbolizálva ezzel az emberek kapcsolati rendszerét!
No, igen, az emberek! - és rágyújtok egy cigarettára, mert gondolataim szabad áramlására jó hatással van a felfelé kígyózó füst. Tudom, hogy rossz szokás. Párszor megpróbáltam elhagyni is, de hogyan menekülhetnék nélküle egy buta és szürke környezetből saját gondolataimba, ahol nem szólnak idétlen reklámok, bosszantó hírek, agyon unt, minden értéket nélkülöző zenék?
Az emberek közötti hidakat kommunikáció alkotja, melyek megfelelő mimikával és gesztusokkal kötnek össze, vagy éppen választanak el. Attól függően, mennyi empátia és tolerancia szorult belénk. A különböző identitások egymás mellé kényszerítése egy munkahelyen már-már groteszk jelenetek lehetőségét hordozza magában, teret adva a kicsinyes képzelgésektől egészen a társak terrorizálásáig. Mert mi az, ha nem lelki terror, amikor egy húshegy az ember fölé tornyosulva ordít mindenért, ami frusztrált lelkében zavart okoz?
No persze, a mai világban mindenki hordoz magában lelki sérüléseket, a jelen, vagy épp a múlt fájdalmait. Hogy mindezeket mennyire vetíti ki a környezetére, mennyire hibáztat másokat saját megoldatlan problémáiért, az már intelligencia kérdése.
A szó olyan fegyver, mellyel a tudatlan vaktában hadonászik, sértetten, dühtől elborulva, majd később bocsánatot kérni kényszerül. Aztán pontosan e kulturálatlan gondolkodásából kifolyólag elhiteti magával, hogy minden rendben van.
Hát nincs! A szavak sebeznek, mély hegeket hagyva maguk után a bőr alatt, a lélekben, az agyban.
Az empatikus ember sajnálattal tekint eleinte a betegre, de van az a pillanat, amikor kisebbségi komplexust és sajnálatot félre téve fellázad az őt ért megaláztatások és megfélemlítések ellen!
Ezen a kritikus ponton feltör belőle az igazság, aminek kimondásától megkönnyebbül. Ezért soha nem fog elnézést kérni, mert az elhangzott szavak őszinték voltak. Felbuggyan belőle az évek során lerakodott salakanyag. Tudja, már régen kellett volna megálljt parancsolnia! Megmutatnia a másiknak, meddig terjednek az ő lehetőségei, és hol van az én kényelmi zónám határa, melybe betörni illetlenség.
Így most, közeledve az ötvenhez, eldeformálódott agyú vénlányok képzeletével ellentétben, elárulhatom, hogy nem a manökenek, vagy kolléganők jelentik számomra az etalont. Saját magamhoz mérem magam, mert nem akarok már hasonlítani senkire. Felnőtt nő vagyok, aki magából igyekszik kihozni a legtöbbet. Nem mások bosszantására, vagy irigységére vágyva, hanem a magam örömére - és talán a társaméra, aki ilyennek szeret.
Ha már tanultam beszédművelést, kommunikációt, jártas vagyok kissé a neurolingvisztikus programozásban, és évtizedek óta gyakorló agykontrollos vagyok, engedtessék már meg, hogy mindezt hasznosítva azon a nyelven szóljak másokhoz, amelyet ők is megértenek!
Az urat felszólítom távozásra - a „parasztot” meg elküldöm a... csudába.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 12-14-2014 @ 09:42 pm
| Hozzászóló: barnaby (Ideje: 12-15-2014 @ 08:35 am)
Comment: Remek írás, nagyon tetszettek gondolataid.Ne is akarj megfelelni senkinek, csak önmagadnak.Úgysem lehet mindenki kedvére "tökéletes" az emberfia...Örömmel olvastalak most is.Üdvözöllek:B:) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: zseva (Ideje: 12-15-2014 @ 09:32 am)
Comment: Mintha mondtam volna már... Tökéletes. Jobb, mint az előző! Magamra ismerek benne, még ha te is tartod azt a tükröt... Pussz, Éva :-) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: a_leb (Ideje: 12-15-2014 @ 05:10 pm)
Comment: Remek írás, ott ültem, és veled polemizáltam :-). Tetszett az írásod íve, ahogy behoztad a külvilágból az analógiát, és kivezetted a saját élményed megéléséig. Örömmel olvastalak, Anikó.
aLéb |
|
|
|
|
| Hozzászóló: AngyaliAndi (Ideje: 12-17-2014 @ 08:01 am)
Comment: :)))))))))))))))))) Igazad van! :))))))))))))) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Kodmadar (Ideje: 12-21-2014 @ 06:01 pm)
Comment: Koszi Barna! Effig dajnos probaltam. A celom helyett azt ertem el, hogy darabokra hullottam... |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Kodmadar (Ideje: 12-21-2014 @ 06:03 pm)
Comment: Ha tokeleteset tudnek alkotni Zseva, akkor ebbol elnek... |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Kodmadar (Ideje: 12-21-2014 @ 06:05 pm)
Comment: Koszonom Bela! Legalabb arra a par petcre nem ereztem magam egyedul. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Kodmadar (Ideje: 12-21-2014 @ 06:07 pm)
Comment: Andi, koszi! Egyebkent tudod, mi jar annak, akinek igaza va? - A szaja... :-( |
|
|
|
|
|
