[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 209
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 209


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja!


Amatőr Irodalmárok Klubja!
[ Amatőr Irodalmárok főoldala. | Regisztrálj! ]

Csatlakozz te is közénk! A tagjainknak lehetősége van saját írásaikat publikálni, és a többiekéhez hozzászólni.

És a nap még mindig sütött...
Ideje:: 12-22-2014 @ 11:21 pm

Levelet kaptam. Hivatalos volt, hát mentem a megadott időben, helyre. Kellemesen melegítette az arcomat a nap az autóbusz üvegén át. A végállomástól gyalog indultam tovább az ismeretlen utcákon. Nem jártam még erre sosem. Kíváncsian néztem a régi házakat. Az egyiken végre megláttam a keresett számot. A nyolcas volt. Határozott léptekkel indultam a pulthoz. Odaadtam a portásnak a kezemben szorongatott borítékot, majd az igazolványaimat. Csak a papírt adta vissza.
- A többit távozáskor kapja meg – mondta, és bedobta egy fiókba, miután kiírta az adataimat belőle. - Lift a folyosó végén, balra – hadarta, de már a mögöttem érkező felé nézett kérdőn.

Lassan haladtam a megadott irányban. A kövön hangosan koppant cipőm sarka. A hideg folyosó ablakain át még élveztem kicsit a napsütést. Végül balra fordulva fekete csempével borított előtérbe értem. Fekete volt a járólap, és a lift ajtaja is. Már többen álltak ott, szótlanul a félhomályban. Szorítást éreztem mellkasomban. Valami ismeretlen rémület költözött belém. Halkan surrogva megérkezett a lift. Széthúzódott az ajtó. Körülöttem senki nem mozdult. Mintha vártak volna valamire. Akkor megyek én! Csak esnék már túl ezen az egészen! Haza felé veszek marha lábszárat pörköltnek, s még azt is megfőzöm lefekvés előtt. Az nem kevés idő, és hajnalban kelek.

Már vártak. Egy jellegtelen, kis köpcös alak köszönés nélkül tolt az első ajtó felé. Szinte belökött rajta. A helyiség tiszta volt és világos. A földön emberek feküdtek matracokon. Egy fehér köpenyes lépett hozzám.
- Szükségünk van a munkájára! Holnaptól itt lesz betegápoló.
- Nem értek hozzá! Irodista vagyok. És van munkám. Szeretem.
- Hallotta, amit mondtam? - vonta fel a szemöldökét a nő szigorúan. - Itt fog dolgozni holnaptól. Ma éjjel még pihenhet. Ott! - mutatott a sarok felé egy fekhelyre.
- De meddig kell maradnom? - kérdeztem. - Engem holnap várnak a munkahelyemen. A főnököm azt se tudja, hogy idejöttem. Ki fognak rúgni, ha napokig nem megyek dolgozni!
A nő közönyös arccal maga felé fordította a papíromat. - Emiatt végképp ne aggódjon! Látja? 2300-ban mehet el innen leghamarabb – bökött az egyik sorra, és az ablaknál álló íróasztalhoz indult.

Két, egymás mellett fekvő nő beszélgetése szivárgott az agyamba. Az egyik az őszinteségről magyarázott valamit hevesen a másiknak. A végén hozzá tette még: hisz társak vagyunk már régen! Nem tudtam gondolkodni. Zavart voltam, és nagyon féltem. Egy idősebb férfi mosolygott rám fogatlan szájával, és próbált megnyugtatni. „Ne lepődjön meg! Mi már itt éltük le szinte az egész életünket.” És a családom? Anyám? Gyerekeim? Barátaim? Nekik hogyan szóljak, hogy itt vagyok?

A fehér köpenyes az egyik földön kucorgó nőhöz lépett. - Öltözzön! Eltölthet kint egy egész napot. Míg ő öltözött, én próbáltam rávenni, szóljon az anyámnak legalább, rólam. Elsuttogtam a címét. Rezzenéstelen arccal nézett vissza. - Csak nem képzeled, hogy azzal töltöm az időt, hogy őt keresem? Nem is emlékszem, mikor voltam kint utoljára.

Tekintetem a két nagy, sarkig tárt ablakra tévedt. Nem volt rajta rács. Pár emelettel lentebb emberek jártak az utcán. Szerelmes párok andalogtak egymás kezét fogva. Anyák tolták békésen gyermeküket a babakocsiban. Öltönyös férfiak siettek, ki tudja hová. Eldöcögött egy villamos. Élesen zörögve jelzett, mielőtt áthaladt a zebrán. Néha kiállt a sorból egy autó, és hangosan csattant az ajtaja. A túloldali házra még mindig odasütött a nap...



Utoljára változtatva 12-22-2014 @ 11:21 pm


Hozzászólás írása
Hozzászólás írása
További
További
Irodalmár profil
Irodalmár profil
Üzenet küldés
Üzenet küldés

Posted Comments

Hozzászóló: a_leb
(Ideje: 12-23-2014 @ 09:44 pm)

Comment: Uh, megfogott a hangulata, talán mert ezt a szorítást érzem magam körött, bár még megvan a személyim... Jó írás, tetszett nagyon. aLéb


Hozzászóló: Kodmadar
(Ideje: 12-23-2014 @ 10:36 pm)

Comment: Köszönöm Béla! Ritka rémes álom volt elveszíteni mindenkit és mindent, amit szerettem... Elveszíteni önmagam... Bábbá változni, kiszolgálni másokat. Még soha nem éreztem magam ennyire megsemmisülve. Szeretettel, Anikó


Irodalom ©

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.34 Seconds