lávaszín ruhában izzik a nyár
teste gesztenyék barna bársonya,
hollótoll hajában az ég kékje
csábító mint a végzet asszonya
ajka rózsavér bimbózó szirom
lehelete lágy szellősuttogás
hangja dallam szeme harmat fénye
úgy bűvöli szívem mint senki más
bíbor rózsaszín és gyönge kékkel
költöget gyönyörű szép hajnalon
s mikor az álom pihéje elszáll
a valót is nyarammal álmodom
s mikor gyönge teste avarra hull
ruháját áztatja a rozsdavér
karjaimban ringatom és gyászom
szakadék mélyétől az égig ér
de a kikelet zsenge zöld pázsiton
újra elhozza feltámasztja őt
és én bámulom szívem csordultig
tele imádom e bámulatos nőt
|