Egy fénykép maradt csak belőled.

Mindent elvittél, csak ezt hagytad.

Elvész minden a szürke ködben.

Lépsz, de nézd mi van lábad alatt.

Lelkembe gázolsz, nem érdekel.

Te csak mész tovább önfeledten.

S tekinteted te másra veted,

Érzem emléked nem veszthetem.

Sokszor magam sem tudom kell -e.

Ez az érzés mit ér nekem?

Hisz arcod még elöttem lebeg,

Áldás, vagy büntet az ég veled?

Aztán rájövök hazugság ez.

Magasan hegyek a múlt elött.

De hiszem, egyszer valóság lesz.

Napom, mi nyugszik..akkor feljön.

Visszanézek, könnyem kicsordul.

Mi nekem kincs..neked emlék már.

Mindaz min a veszteség honol,

Virágzó rét volt...s most már csak sár.