| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
F. világa - 38. rész Ideje:: 01-19-2015 @ 11:40 pm |
|
|
|
|
Ébredtek-e már úgy, nem emlékeztek sem az előzményre, sem a körülményekre, sem arra, hogy épp aznap melyik nap van, és hogy egyáltalán kicsodák? Mert igen, F.-fel ez egyre gyakrabban, mondhatni logaritmikus rendszerességgel fordult elő és riasztónak tűnt annak tükrében, hogy milyen rendezett, polgári életet is élt azelőtt.
A lakásra sem ismert rá, illetve annyit biztosan tudott, hogy ez nem az övé. Továbbá nem tudta felidézni a mikort sem. Ez túl sok független változó volt így egyszerre, úgyhogy olyan félelem tört rá, hogy hánynia kellett. Méghozzá elég szépet. Ez elnyomta időközben felébredő fejgörcsét egy pillanatra, de aztán az meg ismét elbódította, fájdalommal szédült vissza az "én" peremére. Legközelebb este volt mikor magához tért és kiábrándítóan sötét.
Nem is próbált megküzdeni sokkjával, csak reménytelenül formált egy szót: "szomjas". De nem hallotta a saját hangját se. A félhomályból előlépett egy sziluett – ezek szerint mindvégig ott tartózkodott.
-… hagyja, értem… azonnal…- most kedves volt, bár idegennek tűnt a női hang.
Kisvártatva érkezett egy gyönyörű, hűs pohár, gyöngy volt minden kortya
- mi… mi történt? Ki… maga? – próbálta újra szavakká alakítani gondolatait, de csak szája sarka rebbent meg.
A nő mély, karikás szemmel nézett vissza rá, és egyszer csak elsírta magát.
Hosszúra nyúlt a csend, mintha valami rettenetes titkot takart volna el előle a jövendő néhány perc
- most el kell mondanom a történetét - szólt a hölgy – de előtte tudnom kell, mire emlékszik. Mi a neve?
F. csak lassan ébredt rá, nem tud pontosan válaszolni. Homályba veszett és eltűnt az út, amelyen eljött idáig, a mai napig. Egy lakótelepi szoba egy idős páfránnyal, és mintha valami gyerek egy asszonnyal, akihez valami rokonszenves érzés fűzte volna, de ez olyan távoli és gyenge volt, mintha meg sem történt volna. Ül egy padon, és várja, hogy befejeződjön valamilyen játék. Uramatyám, nem tudta, mi történt vele, és a neve… munkanélküli lett, mert elbocsátották egy biztos helyről, de ez mikor is volt? És utána mi történt? Riadtan, idegenül nézett fel az ismeretlen arcra. Megdöbbenésének nyilvánvaló jelét a nő is észrevette és viszont pillantásába a részvét mellett érthetetlenül fájdalmat vélt felfedezni.
- nem tudok beszél…- világossá vált, hogy gondolatainak verbális kifejeződése nem jut el a külvilágig, csak szájpadlásához tapad - és válik el nyelve hangtalanul
Lassan ingatta a fejét.
- tehát semmire sem emlékszik- konstatálta a nő- így akár a mostoha nagymamája is lehetnék mostantól - de hagyjuk az élcet. Tényleg semmire? – szúrós tekintete behatolt a veséjéig és megborzongott tőle. Ez az egy igen, ez ismerősnek tűnt, valaki nézett már rá így. – a mosolya árulkodik, maga huncut! Szóval sok mindenre nem, de azért nem reménytelen.
-Most, ha megengedi, ha nem, fel fogok olvasni egy nagykönyvből, ez a maga életéről fog szólni. Igyekezzen figyelni és tanulni – mert kikérdezem! – kezdte mímelt huncutsággal a hölgy, aki belül úgy reszketett, mint még soha azelőtt - 1971-ben, 43 éve egy kertes kis verandás szuterénből szüleivel együtt egy dohos század eleji bérházba költöztek, melyet sokáig otthonának tartott – belelapozott kopott jegyzeteibe - Számos együtt töltött év után mégis különváltak az útjaik és az egyetemi éveit már önálló albérletben töltötte. Noha nem sikerült elvégeznie ezt, számos barátot szerzett, H. S.-t pl., aztán katonáskodott egy keveset Gy.-n, de a polgári életbe visszatérése után nem nagyon talált magára, követve az örökségét, az építőiparban helyezkedett el…
… és így tovább. A hölgy olvasmányosan adta elő és belelendült, akár egy érdekes regénybe a kiskamasz, melyet nem tud letenni, míg a végére nem ér. F. egy darabig vele hallgatta, de nagyon unalmasnak tűnt ez a számtalan üres lelkizéssel teli személyiségrajz, fárasztotta egy idegen ember élettörténetének rátukmált előadása. A mondatok a semmibe hullottak, mint a távolodó szekér rázta szalmaszálak. Még áradt a mesélő szó, és egyik pillanatban még hallotta, a másikban már elaludt, álmatlan, mély verembe vackolva magát.
Takaró hajlott rá, óvó kezek simították kézfejét, és a dal távolian észrevétlen lebegett egy csodaszép felhőn, résnyire nyitva valahol egy piciny ablakot.
Álmodásai rendszerint vezettek valahonnan valahová, irányultsága, története volt napi élmény-beszűrődéseinek, bár képtelen, abszurd helyszíneken és cselekményeken át. Mostantól viszont álomba merülési pontján egy hullámzó falú, rugalmas, átláthatatlan, szürke cső fogadta, olyan alagútszerű. Ebben haladt végtelen hosszú ideig, míg kiért rendszerint egy napsütötte mezőre, vagy valami forgalmas útkereszteződésbe. A dolgok aztán innen bonyolódtak tovább és mielőtt felébredt, ugyanez a cső beszippantotta, mint valami papírhulladékot, vagy morzsát és verítékezve tért magához.
Rehabilitációja harmadik hetében bíztató jelek mutatkoztak, egy-két szónál többet is képes volt már egybefüggően kimondani, mielőtt a narkotikusan rátörő fáradság hatására félórákra-órákra elszenderedett volna.
De a legszembeszökőbb változás azok számára lehetett érzékelhető, akik azelőtt is ismerték őt. Igaz, kevés ilyen akadt. Régi életével leszámolt és miután C.-vel végérvényesen befejeződött kapcsolata, B.-hez fűződő viszonya is meggyengült. Hozzájárult persze az is, hogy B. külföldre távozott dolgozni, nővérével pedig nem mélyült el jobban ismeretsége.
Zárkózott természetét mintha elfújták volna; kihívóan nyílt és leereszkedően kedélyes társalgó stílusú lett. Felhagyott jórészt belső vívódásaival, mert úgy gondolta, ez fölösleges időpocsékolás, amikor nagyon is materiális teendők várják. Különös módon az idegen nyelvek iránt mutatott érdeklődése megnőtt, olyannyira, hogy kis gyakorlással a franciát anyanyelvi könnyedséggel képes lett beszélni különösebb nyelvtani előzmények nélkül. Orvosi felügyelet nélkül ülhetett immár a kerti teraszon kényelmes kerekesszékében, a tavaszi erőtlen napsütésben. Ölében és tehetetlen lábain vastag gyapjútakaróval.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 01-19-2015 @ 11:40 pm
| Hozzászóló: a_leb (Ideje: 01-20-2015 @ 12:08 pm)
Comment: Az volt az első gondolatom, mikor ennek a résznek a végére érte, hogy borzalmasan érdekes... a borzalmasan szó is fontos. Valami olyan sejtelmesség van benne, ami annyira a hétköznapi lét síkján van, hogy már önmagában is megfog. Jó írás, tetszett, nagyon kíváncsi vagyok, hová fut ki.
aLéb |
|
|
|
|
| Hozzászóló: AngyaliAndi (Ideje: 01-21-2015 @ 09:04 am)
Comment: Az az érzésem, az eddigi részek csak előfutárként lettek megírva, és a lényeg, a sok kérdésre a válasz most jön . :))))))))))))))) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: zsoloo (Ideje: 01-21-2015 @ 10:05 pm)
Comment: Talán azért érzed így, mert ez hosszabban kifejtősnek tűnik a többi részekhez képest. De ne így nézd! Az első soroktól fogva ez egy komplett történet. Majd ha összerakva egyben elolvassa valaki, akkor (talán) emészthetőbb lesznek az oda-vissza hivatkozások, nem tűnik majd össze-vissza ugrálósnak. Mindenesetre kitartást az olvasáshoz! |
|
|
|
|
|
