| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
F. világa - 40. rész Ideje:: 01-23-2015 @ 10:20 pm |
|
|
|
|
- Mondja, milyen volt az első nyár? Már úgy gondolom az, amikor először látott itt vendégül?
- Sajnálom, hogy nem emlékszik. Tulajdonképpen minden akkor kezdődött. De az nem vendégség volt, hanem kezelés! Komplexusai voltak, és szépen haladtunk. Már-már elérte azt az érzékenységet, ami egy médiumot egy gyakorló szintű hallgatóvá emel. Élettársa azonban durván beavatkozott, tönkretett mindent.
- Ő volt az, C. és a gyerekei? Hiába erőltetem, idegen emlékek, nem jelentenek semmit…
- Akkoriban igenis ők jelentették az életét! Próbálja meg elhelyezni a polcrendjében ott, ahol fontosságuk szerint megilleti őket a hely. Gyakoroltuk ezt, akkoriban és most is. Azt szeretném, ha újra önmaga tudna lenni!
F. felnevetett:
- de hát most is önmagam vagyok! Csak épp nem az, akinek látni szeretne. De higgye el, nekem ez nem fáj, így jó. Békét érzek, a nyugalom, amit maga biztosít nekem, elég! Töltsön, kérem abból a burgundiból, c'est parfait, igazán…
Eleonóra sötéten nézett rá:
- hová lett, Istenem, hát tényleg odaveszett teljesen?
- Miért bánja? Az élet szép, a madarak meg csicseregnek a fákon, olyan harmonikus ez a kert!
- Reménytelen… tudja így nem sokat ér nekem. Elégedett bolondokkal teli van a világ. Mind egyforma: azt hiszik, rendben folyik az életük, de kihagyják az összes olyan lépést, ami épphogy emberré formálná őket. Magának volt egy élete, amit akár tetszik, akár nem úgy kell tovább élnie, mintha a ma a tegnap szerves folytatása lenne. Persze bekerült egy szinguláris csomópont, amit ki kell bogozni…
F. rendületlenül mosolygott. – Igazán kedves, hogy így törődik velem, de velem nincs semmi baj, azon kívül, hogy állítólag bevertem a fejem és kiesett pár dolog. Szerencsére valami megmaradt itt belül, igaz ilyen állapotban nehéz lesz munkát vállalnom, de ha betol egy asztal alá, bármit megrajzolok. El tudom adni magam.
- Ez az optimizmus nem jellemző magára. És tájékoztatom, hogy nincs odakötve a székhez, csak nem akar felkelni belőle, ennyi.
- Jól hallom? Megkérdőjelezi a szakorvosok hozzáértését? Mentálisan rokkantnak nyilvánítottak, mely afázikus mozgáskorlátozottsággal jár együtt. Ha tudnék, gondolja, hogy nem sétálnék inkább el? – tett egy béna mozdulatot, hogy bemutassa, de majdnem felborult.
- A jelenlegi komfortszintjén Önnek kényelmesebb ezt hinnie.
- Hülye liba!- fortyant fel F., majd hirtelen visszaszívva alázatosan bocsánatot kért.
Most Eleonóra mosolyodott el: - Már látom, merre kell mennünk. Ha nincs ellenére, most elviszem valahová!
- Igen? Úgy érti, ki az utcára? Már kíváncsi voltam…
Eleonóra azonban hangszínt váltott és lassan tagolva beszélni kezdett:
- Nézzen rám,… kérem!… Jó… Ahova … most… elindulunk… az… nagyon… távol… lesz… Bízzon … bennem… engedje, hogy… fogjam… a … kezét.
F ráemelte a tekintetét. Mély fáradság látszott az arcán. Elejtett állal, kitátott szájjal bámult vissza rá, -i… i… igeeen… men… jünk…- motyogta. Homlokán összefutott a ránc és felfelé kényszerülve megfagyott a pillantása. Ült és szaggatottan lélegzett. Elárasztotta a hűs szótenger, és képtelen lett a kezét is felemelni, tiltakozni. De valahogy nem is akart.
A régmúlt ódon lépcsőin jött fel és érzelmei úgy permetezték emlékezni vágyó tudatát, mint friss eső a színarany agyagba fúlt halott folyómedret. Félszeg boldogság és szorongások övezte kirakós mozaikjai illeszkedtek, elevenedtek meg, Megtöltve miértekkel azokat és belészántva ismét azokat a barázdákat, melyeket elsimított egy nagyobb erő. Könnyes, öntudatlan áradás volt ez, és kétségbeesett kapaszkodás a felszín felé. A partról pedig a legcsodálatosabb dallam hívta… azután megismétlődtek a hívó hangok, más alakot vettek, újabb mozaikdarabkákat vonzva a helyükre… végtelenné vált és újra, meg újra elkezdődött…
A formázás és a "tartalék meghajtóról” való újraírás, leszámítva a megelőző hét hónapot, mintegy tizennégy órán át tartott.
Amikor kész volt, Eleonóra végtelenül fáradtan rogyott le a kövezetre, öregnek, és kifosztottnak érezte magát, reszkető gyengeség lett úrrá rajta. F. homlokráncai elsimultak és előrebukott a feje.
Csillagos űrt vont föléjük az éj; mozdulatlanná lett a kert, mély révületben úgy várták egy új hajnal eljövetelét.
Vége a IV. fejezetnek
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 01-23-2015 @ 10:23 pm
| Hozzászóló: a_leb (Ideje: 01-24-2015 @ 02:03 pm)
Comment: Nagyon jól írsz, F már szinte személyes ismerősöm, és feszülten várom, oldódnak-e a problémái. Örömmel olvastalak, igényes, jó írás.
aLéb |
|
|
|
|
| Hozzászóló: AngyaliAndi (Ideje: 01-26-2015 @ 03:00 pm)
Comment: Mindig meglepsz. Egy egy gondolatra bennem kialakul a logikusnak hitt vonal, és erre te másként alakítod. :))))))))))))) |
|
|
|
|
|
