Temető ez, hol a múlt pihen,

minden leomlott fal fejfa,

s alattuk téglán és sziken,

egy- egy lét apró darabja

bámul az égre gyászfelhőkön át,

s ott fenn, újra építik a tanyát…

…Hársak nyúlnak eső falatért,

a kastély pompában ragyog,

futórózsák szirmain a vért,

csókkal hűtik le a méhrajok,

a vályog és a tégla egymásra lel

és falat, tetőt, otthont emel

újra, a sok ráncát vesztett kéz,

és az élet édes, mint a hársfaméz…..

…Házunk előtt eperfa áll, a vén,

ágkarjain megannyi madár,

rigó repül tolla, mint a szén,

dalától részegül  a vibráló  határ,

hol apám villája szénába szúr,

fölötte az ég ,gyönyörű azúr…

….De nem, ez csak csalfa látomás

szétmálló sárrá lesznek a falak,

halott a tőzeges, gyékény és a sás,

és nem villannak a csíkhalak

a hínár közt, és nincs békalencse,

csak valami sajgó űr, itt benn a szívembe….

Megannyi arc, ezernyi hang, illat pihen

e rom alatt, melynek emlékét tovább,

 élő fejfaként viszem….