Fátyol félhomály,

fényvércsepp,  szürke sár,

haldokló alkonyon ring a nyár.

Nádba szél simít,

tó fölött suttogás,

felleg széken hold ül, óriás.

Lebbenő párán

tücsökszó kering,

fa alatt árnyék, levetett ing.

Szendergő éjjel

az álom vált valót,

csend csók némít, minden suttogót.

Szempillák alatt

andalgó képzelet,

vágyfestékből, képet festeget.

Szemek íriszén

szivárványréteken,

csalódást ölel, a szerelem.

Szapora szívdob

üteme messze száll,

ég és föld közt sóhajcsepp szitál.

A hajnali fény

vágyfesték színeit

koptatja, a varázs megtörik.

Robban a reggel,

pergő álomszilánk,

a valóság húsában fullánk.

Támolygó létek

a nappal láncain,

sárban a nyár és a rózsaszín.

Alkonyra várva

az árnyékok ölén,

alszik a vágy, takarója fény.