| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
F. világa - 49.-50. rész Ideje:: 02-12-2015 @ 06:57 pm |
|
|
|
|
Napfényes délelőtt ébredt a dolgozni vágyó világra. Sokan ezt a friss erőt kihasználva feltöltődtek, és ruganyosabban vették fel a tegnapi nehéz robot terhét, a titkárnő derűsen gépelt és kivételesen nem körömreszeléssel-rúzsozással töltötte idejét. Mosolyogva intett a sofőr az áthaladni készülő gyalogosnak, és nem dudálta le, mint szokta, miközben ráborítva az útszéli mocskos pocsolyát elszáguldott mellette. Szóval egészen különös módon ez a szerda kiérdemelte a rendhagyó jelzőt. Mégis sokak számára olyan volt ez, akár a tegnap, éledező kedvüket letörte a felismerés: csak az életük lett rövidebb, de vele együtt ugyanolyan hosszú még a rájuk váró megpróbáltatás.
Nóra és F. kézen fogva sétáltak. Amolyan szociális-munkás státuszuk biztosított némi szabadságot a „napinyolc” szisztéma szerint dolgozókkal szemben, ami korántsem jelentette azt, hogy kevesebbet dolgoztak volna, csak más időbeosztásban. Szombat és vasárnap helyett ilyenkor jutott egy kis idejük egymásra, és akik este a családot abajgatták, nos ők sem találták volna otthon őket olyankor.
A Rákos-patak magas, füves partjai mentén kószáltak, és a keskeny ezüst erecske minduntalan a szemükbe csillogott. De ez egyáltalán nem zavarta őket. Sőt kölcsönzött valami kis romantikus szálat is bele. A szabadon engedett ebek boldog ugrándozásán örülve nevettek. Hirtelen F. átölelte Nóra derekát és hosszan megcsókolta.
-Kedvesem, én olyan régen szeretném neked elmondani….-kezdett bele F. egy kellemesnek ígérkező vallomásba
-óh drága, hát mon…..
Egy közelükben elhaladó teherautó azonban úgy felcsapta a sarat rájuk, hogy pillanatra se láttak-se hallottak, prüszköltek. Azonnal odalett a romantika, és Nóra egy nagyon szokatlanul csúnyát káromkodott.
Haza kellett menniük, mert szörnyen elázott és mocskos lett. Ez az incidens kicsit átrendezte napirendjüket is. Előrébb kellett venni egy délutáni programot és elhalasztani egy soron következőt. Este bizonyos K.Zs.-ékhez voltak hivatalosak, újabb megoldanivaló családi tragédiával fenyegető sorscsapás – velük először randevúztak volna. Naptáraikat nézegették, mert közös háztartásuk ellenére elég változatosan eltérő életet éltek külön-külön, mikor is lehetne ismét két szabad órát lecsípni egymásnak.
- Ugye nem haragszol a ma reggeli…? –kezdte bátortalanul, amikor déltájban Nóra felékesítve kilépett a gardróbból, ahol utóbbi egy óráját töltötte részben a tükör előtt szépítkezve, részben szinte teljes ruhatárát felpróbálva
- Szeretlek!...édes mackóm!..mmmm..!- jött válaszul- de most hadd siessek, egyre a központban várnak, te meg, ha jól tudom….de este találkozunk és akkor várom, amit szerettél volna….
Nórán gyönyörűen állt a fodros blúz és kivételesen (szándékosan?) rövidebb és szűkebb szoknyát vett fel, így észbontóan érvényesültek combjai. És dióbarna, vállára omló haja, amit most egyenesre vasalt, egyszerűen bombázóvá tette. Az SZTK-s helyett már rég keret nélküli, félopál egybecsiszolt átmenetes szemüveget viselt. Kozmetikumokkal és mindenféle gyümölcspakolásokkal még kisebb ráncait is úgy eltüntette, hogy simán fiatalabbnak látszott F.-nél. Irigyelte is a központos eligazítót.
Még F.-nek maradt egy kis ideje és így öltönyét próbálva az emeleti ablakukból figyelte, amint kedvese az úttestről lelépve átszalad. „Gyönyörű vagy drágám, ma is” - minden gondolata újabb szerelmes burkot vont köré.
Annyira valóságos volt és a jövő biztos öble felé ringott ez az édes csónak…
Lehetetlennek tűnt, hogy bármi eltérítheti már őket ettől.
Pillanatnyi révületéből durva dudálás, kerekek fékcsikorgása, csörömpölés, csattanás riasztotta fel, és egy távoli…. ismerős hang, mintha ….(?). Szívébe mart a jegesség.
Aztán felgyorsultak az események. Azonnal keresni kezdte Nóra sziluettjét…. Gyorsan visszaidézte vizuális emlékét… Nem, vele nem történhetett semmi baj,, hiszen ő biztonságosan átért...vagy…? …és….nem találta azt a momentumot emlékképei között...
Feltépte az ablakot….és kiordított az utcába, ..hogy:
- Neeemm, Nóraaaa!
Félkészen, zokniban rohant le és hadonászott. Még útközben is nyugtatta magát, hogy ilyen dolgok nem történhetnek meg semmiféleképpen, legfeljebb másokkal, legfeljebb olyanokkal, akiket távolról, vagy egyáltalán nem ismer. Nekik itt dolguk van, mégpedig közösen, és teljesen alkalmatlan az időpont…és különben is, lehet, hogy valami életunt szerencsétlen az, aki mellett már ott térdel Nóra és próbálja ellátni…és….veszettül járt az agya, hogy kitaláljon további kifogásokat.
Szíve kalapált és nem csupán a hirtelen megterhelő fizikai mozgástól. A sínek körül, az emberek gyülekező gyűrűjében egy alak látszott. …Még a gondolatot is igyekezett elhessenteni:…nem lehet, …hogy …ő fekszik ott……
-…en….engedjenek….! – ordította
…és akkor meglátta.
Rohanásában megtorpant. Lendületét, értelmét vesztette minden.
Legyezőként nyílt szét a tömeg, ő pedig egy zsákként, zihálva, fuldokolva borult rá.
Még meleg volt az arca, de olyan sérüléseket szenvedett, hogy egyértelmű lett: azonnal meghalt.
Hosszú, óráknak tűnő percekig zokogott magán kívül reáborulva. Amikor kimerült ebben, akkor ölelte át.
Óvatosan felemelte, összevérezve kigombolt zakóján át a fehér inget. Félrecsúszott nyakkendője, rendezetlen külsője alapján akár őrültnek is nézhették volna. Bizonyára sokkot kaphatott, mert a mentősök határozott kérésére sem tudta elengedni, karjaiból úgy kellett kifejteni.
Még akkor is immár buta kérdését ismételgette neki:
„Kedvesem, leszel-e a feleségem?”
50. rész
Soha többet nem jött rendbe. Azon a szerdán megállt az élet, elhervadt a világ összes rózsája és egy fekete hamuörvény felkapta, elfújta tőle az utolsó lehetőséget. Szerelem és élet, fiatalság és erő elhagyták.
Emlékből épített a halál ellen bástyát, melyet az idő pusztító kérlelhetetlensége mégis lerombolt.
A mai nap már csak egy eltört korsó egyetlen darabja maradt, és sok-sok segítséggel lehetett felidézni azt a korsót.
Mintha már ezt is végiggondolta volna valaha, mintha hallotta volna egyszer ezt a szemléletes hasonlatot is.
Mintha…
Kifutott a vetítőből a film és nem volt, aki visszafűzze.
Csupán egy megroskadt öreg, emberi test pihent a tolószékben.
Körülötte szanaszét hullott sárgás papírosok könnycseppekkel itatott levélhalma.
Valahol, közöttük egyiken feledett versrészlet vége látszott:
…megálmodott álmoktól mindvégig részegen,
a szerelem óráin időz csöndben lehunyt szemem,
s míg marcipános selymük szétolvad a számban,
szelíden kinyújtózom a halálban…
Úgy legyen
***
Vége a történetnek
2014.09.22 hajnal
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 11-27-2022 @ 12:51 am
| Hozzászóló: a_leb (Ideje: 02-13-2015 @ 05:20 pm)
Comment: Ütős. Valahol már éreztem, hogy nem engeded feloldani a történetet. Örömmel olvastalak.
aLéb |
|
|
|
|
| Hozzászóló: AngyaliAndi (Ideje: 02-17-2015 @ 08:04 am)
Comment: Nagyon jó lett a vége! Én nem éreztem, hogy ennyire végleges a zárás, de igazad van, így a legjobb. Gratulálok, nagyon jó volt olvasni. |
|
|
|
|
|
