Egyedül vagyok.
Sötét az éj.
Halványan hallom csak,
ahogy a hajlongó fák ágai
azt suttogják: Ne félj!
De én mégis félek.
Néhány riasztó alak
a csendes utcán halad.
Pár elveszett lélek,
aki mind kint marad,
ha haza nem ér mielőbb.
Csak kopogó léptek
párás ablakom előtt.
Fussatok, siessetek!
El ne késsetek,
ahogy elkéstem én régen.
Nincs, ami utat mutat,
csak pár csillag az égen.
Megvilágítják a sűrű lombokat.
Testem a széltől borzong,
szívem a téltől borong,
míg lelkem a légben bolyong.
Egyszer otthonra talál.
Mert így akarom.
Ég felé emelem két karom,
hadd járjon át
a Hold szelíd fénye.
Fohászt küldök az égbe.
Hűs levegő karol át.
Kicsit még maradok.
Átvirrasztom az éjszakát.