Csend ível fölöttem, mint rózsa ága,

bimbóból feslő  hallgatás virága

tárja szirmait, s lebegek a fényen,

amit egy felhő engedett át éppen.

Pipacspír orcával nyújtózó hajnal

sarjadó mezőn lép, hol a szél nyargal,

tenyeréből virágpor, illat lebben,

és rád gondolok szép tavaszi csendben.

Tekintet réved, megborzong egy álom,

sóhaj fut át a hallgatásvirágon,

szertefoszlik a hajnal finom  csendje,

dörömböl a vágy szapora szívembe.

Semmivé lett csendből pacsirtadal száll,

álomkép között még ott tart egy hajszál,

zajok, neszek kúsznak, robbanó hangok

zúgnak fölöttem, mint sötét harangok.