FÉNY PANZIÓ
4.
Máris feszültség keletkezett, de szerencsére hamar el is múlt. Iván ugyan éles visszavágásra készült, de a többiekkel együtt ő is a nyitott kapura meredt, melyen nesztelenül besuhant egy limuzin. Csak a gyöngykavicsok pattogtak a kerekei alatt.
– Mégis megjött! – örvendeztek, de a várva várt elnök úr nem volt sehol. Helyette egy vakációs tini, vagyis a kislánya pattant elő.
– Apja lánya – mondhatták volna Zsuzsika távolról sem szokványos megjelenését látva. Minden felöl rojtok és függők övezték. Kis kötött sapkájának bojtja a szemét verdeste, vagyis inkább a divatos napszemüvegét. Gyerektenyérnyi fülbevalóján még egy toldalék kölönc is himbálózott. Villámzáras blúzára, meg az övére is került egy és más. Mindkét bokáján laza ezüstlánc akadályozta a járást, miközben a walkmanjának zsinórját is húzta maga után. Viszont igaz, hogy piercing és tetoválás egy szál se! Korán megözvegyült apukája neveli, aki ugyan elnéző, de néhány dologban nagyon szigorú tud lenni. Talán nem is mindig abban, amiben kellene.
Amikor a pillangólány kiszállt, a könnyű kis kardigánját átlósan, a vállán átvetve kötötte fel a derekára. Iván szolgálatkészen ott termett, hogy segítsen felhordani a csomagokat, de erről most ugyancsak lemaradt, mert a sofőr már elindult a kevéske holmival a papa lakosztálya felé. Azért a fiú nem tágított. Felidézte, hogy tavaly nyáron milyen jókat tollasoztak, és amikor Zsuzsi kiszabadult a puszilkodók gyűrűjűből, a nyomába szegődött, hogy felkísérje az emeletre.
A többieknek is Zsuzsika maradt a téma. Egyik azon lelkendezett, hogy már érett kisasszony lett belőle, a másik szerint szerencsére megmaradt olyan aranyos kislánynak, amilyen azelőtt volt.
A tekintélyes Bartos Berci bácsi köhentett egyet, és amíg egyik kezével a reggeliből megmentett szendvicsét szorongatta, a másikkal a levegőbe kaszált.
– Figyeljetek már ide! Emlékeztek még, hogy tegnap este a Big Brother témán vitatkoztunk? Már akik nem mentek el csavarogni…
Erre a még tekintélyesebb Evelin vette át a szót:
– Berci bácsi ne irigykedjen a fiatalokra! Én történetesen itt voltam, de magam sem ígérem, hogy minden estémet veletek fogom tölteni. Miért is tenném? Még Berci bácsi szép szeméért se!
A törzsvendégek elmosolyodtak, mert előttük nem titok, hogy időnként megáll a kapu előtt egy elegáns, bár nem hivalkodóan szuper autó, és aki kiszáll belőle, az egyszerre mondható macsónak is, meg disztingvált úriembernek is. Kedvesen köszön az alapítványiaknak és türelmesen vár Evelinre. Aki együtt látja őket, jogosan jegyzi meg:
– Akár egy hollyvoodi álompár.
És mindenki megértően veszi tudomásul, hogy eltűnnek néhány napra. Mint ahogy azt is természetesnek veszik, hogy most is Evelin viszi a szót:
– Tehát, hogy tudják meg azok is, akik nem voltak itt, tegnap este arról volt szó, hogy mi van, ha az idegen civilizációk lehallgatnak bennünket, ami ugye nem zárható ki teljességgel. Esetleg kihallgatják, hogy a hátuk mögött miket beszélünk róluk.
De Berci bácsi nem hagyta magát:
– Én most nem erre céloztam. Hanem itt van köztünk Zsuzsika. Ne lássa, hogy csak napozunk, vitorlázunk, piknikezünk, és léhán visszaélünk a papája vendégszeretetével!
– Szégyelld magad, Berci bácsi! Zsuzsikát gyanúsítani árulkodással! És különben is! Tőled mikor kérték számon, hogy részt veszel-e a vitákban, mi? Vagy csak üldögélve szunyókálsz köztünk…
Lehurrogták a fontoskodó öreget, de a tekintélyét nem tudták megingatni. Azzal szerzett kétes hírnevet magának, hogy barkácsolt egy lavór nagyságú repülő csészealj modellt, tengelyében egy könnyű akkumulátorteleppel megpörgetett légturbinával. A szerkezeti részt ugyan az elnök úr gyártatta le a móka kedvéért valamelyik üzemében, de úgymond szigorúan az öreg tervei alapján.
A próbarepülésre összegyűlt alapítványiak és az unatkozó fizetővendégek nem akartak hinni a szemüknek, sőt maga a konstruktőr is meglepődött, amikor a nagyra nőtt búgócsiga imbolyogva felemelkedett. A bámészkodók nagy riadalmára kószálni kezdett a fák és az épület között a levegőben. Megérezte volna, akit fejbe talál. Végül mint az éji bogár, nekirepült a falnak, nagyot koppant, de nem hallgatott el. A vakolatot karistolva lecsúszott a földre, és horpadtan is tovább zümmögött.
Amikor az elnök úrnak megmutatták a mobilra felvett jelenetet, elismerően nevetett:
– Látjátok?! Az öregúrnak mégis csak sikerült! Gyakorlati célra használt ki egy áramlástani fizikai jelenséget.
De a konok öreg csak a fejét csóválta, amikor fejtegették neki, hogy a környezetéhez képest nagyobb sebességű folyadék- vagy gázsugár követi a konvex felületet, és szinte hozzátapad a felülethez.
– Aki tudja, csinálja, aki nem tudja, magyarázza.
A sérült csészealj helyébe vettek neki a játékboltban egy dobozolt távirányítós helikoptert, hogy azzal élje ki a sárkányeregetős szenvedélyét. De nem vette a szívére a csúfolódást. Homlokáról hátratolta a horgászsipkáját és máris azon törte a fejét, hogy mi módon tudná beépíteni a repülő korongba a helikopter távirányítóját.
A bogaras öreget Etelka vette a szárnyai alá, mert ráfér a gyámolítás. Hiába van Pesten szép nagy háza, felesége halála után a lányai leköltöztették a szuterénba, a barkácsműhelye mellé. És nem nagyon bánják, ha hetekre leutazik az alapítványiak közé.
De a főnökasszony most a sofőrrel van elfoglalva. Visszaút előtt kijár neki a kiadós villásreggeli, ráadásul egy szép nagy csomagot készítenek össze az elnök úr számára „hazai” finomságokból. A nagyvonalú üzletember hihetetlenül tud örülni a gyerekes figyelmességnek. És a főnöknő igen csak érti, hogyan járjon a kedvében.
Újra Zsuzsika került a figyelem középpontjába, mert átöltözve, a kacatjaitól megszabadulva leszaladt a kertbe, nyomában Ivánnal, aki a tollasozás kellékeit hozta készségesen. De nem tudtak belemelegedni a játékba, mert az életvidám teremtés vitorlázni szeretett volna, ahhoz pedig Iván nem ért. Evelin sebtében verbuvált egy vitorlázó társaságot, akik örömmel vették fel a hajóra Zsuzsikát, de Ivánt cselesen faképnél hagyták. Nem voltak oda érte.
Ebéd után Gabronc a barátja kezébe nyomott néhány folyóiratot, és rábökött pár tanulmányra az alapítványt foglalkoztató témakörökből.
A Marsról származhat a földi élet
Veszélyt jelenthetünk az idegen civilizációkra
Küldjünk-e üzenetet a világűrbe?
Ha jövő, akkor világűr [szerkesztés]
A Pioneer szondákra erősített táblák
Üzenet a Voyager űrjárművön
Az űrbéli hajtóműrendszerek
– És még a többi. Lapozd át őket, hogy valamennyire képben legyél! Be kell hogy mutassalak az elnök úrnak, tudod, a szállodatulajdonosnak, akinek a vendégei vagyunk. El kell vele hitetni, hogy te is megszállott vagy.
Dénes csak egy pillantást vetett a lapokra és fölnevetett.
– Mégis mit gondolsz, mezei fizikaszakos létemre miről írom a disszertációm? Talán Einstein és Heisenberg vitáját akarom eldönteni? Egy frászt! Lájtosabb témát választottam. Azt mutatom be, hogy az ismeretterjesztés és a sci-fi irodalom hogyan él vissza a fizika tudományával. Szerintem egy csónakban, de legalábbis közös vizeken evezünk.
– Hűha! Akkor neked rengeteg salátát kell átlapoznod! Akár egy bölcsészlánynak. Nem ilyennek ismertelek…
– Tudod-e, hogy igazad van? A salátázást Margitka végzi. A hátizsákja tele van folyóiratokkal és újságcikkekkel. Jobban beleásta magát a témába, mint bárki más. Ne te mondd ki helyettem: a disszertációm jobbára az ő munkája.
– Mindig ilyennek ismertelek. Amennyire tehetségesnek, annyira léhának.
– Ez fájt! – mondta nevetve Dénes. – Képzeld, Margitka bízik benne, hogy majd akkor ásom bele magam igazán a tudományba, ha meglesz a doktorim. Női logika…
– Hát én se látom a korrelációt... De jól vigyázz! Végleg elkallódsz, ha eljátszod a csodálatos asszonykád bizodalmát.
– Mindenki bezzeg Margitkával jön nekem… Már te is! A végén még csakugyan belevetem magam a kutatómunkába, mint az egyetemen, amikor időnként nekivadultam. Akkor aztán te járhatsz Margitkával biciklitúrákra, meg egyéb lájtos programokra. Mert úgy látom, hogy amúgy is ez a munkaköröd. Tulajdonképpen mivel foglalkozol?
– Hát… együtt sirathatjuk az eltékozolt talentumot! Névlegesen csak alkalmazott matematikus vagyok az elnök úr birodalmában. Valójában a cégein tartom rajta a szemem, hogy segítsek neki átlátni az átláthatatlant. Apropó! Szólít a kötelesség, a napokban felmegyek Pestre ügyeket intézni. Majd Etelka főnökasszony gondotokat viseli.
Miközben kávéval édesítették a kesernyés társalgást, Dénesnek nem kerülte el a figyelmét, hogy az ebédeltetésben sorra kerültek az udvari munkások is. Amikor felálltak az asztaltól, tekintélyes ételhordókat nyomtak mindkét kezükbe, így indították haza őket a délelőtti műszakból.
– Te Gabronc, én nem hiszek a szememnek. Minek nekik az a rengeteg adag étel?
– Ez is a munkakörükhöz tartozik. Kihordják a rászorulók ebédjét. De ne kérdezd, hogy ki állja a cechet! Lehet valami egyesség az önkormányzattal és a szeretetszolgálattal, de fogadni mernék, hogy az elnök úr számlájára megy az egész akció.
– Ahá! A marslakók küldik! De hogy nem megy tönkre ebben a sokféle jótékonykodásban?
– Ha majd találkozol vele és jól megnézed magadnak, többet nem teszed fel ezt a kérdést. De most már vigyük végig a témát! Figyeld meg jobban a főépületet! Nem tűnik föl semmi?
– Dehogynem! A gömbkupolás csillagvizsgáló hogy került a tetejére? Látszik, hogy eredetileg nem volt ott. Az üvegkabinos látványliftről is lerí, hogy utólagos toldalék a barokkos palota mellett, de legalább használják, úgy tűnik. Hanem ott az kupola…, az csak dekoráció lehet, ennyit én is értek a csillagnézéshez.
– Hát igen, az is csak olyan díszítmény, mint a Pioneer-tábla a homlokzaton. És most fordulj meg! Az üdülőt készen vette egy semmibe elszállt budapesti nagyvállalat árverésén a főnök. De a kerítést a szomszédok felé és az utcafrontra már ő építtette. Hogy tetszik?
Dénesnek eddig kimaradt a világképéből, hogy egy kerítés szép is, meg csúnya is lehet. A hasznosságuk se érdekelte, mert még soha nem volt elkeríteni valója. De most odament megnézni.
– Te Gabronc! Ennek betonlábazatnak miért van ilyen túlméretezett belső párkánya?
A feleletet mindnyájuk kedvence, az Aldi kutya adta meg, aki boldogan futott maratont oda-vissza a széles párkányon. Ilyenkor egy barátságos pacsira sem hajlandó megállni.
A puritánsághoz szokott Dénes felsóhajtott:
– Akinek ennyi bolondériára telik, az méltán jótékonykodhat…
– Rosszul közelíted meg a kérdést. Te még mindig a külvilági fogalmakat erőlteted, pedig itt minden másképp van egy kicsit. Nem érzed át a hely szellemét. Hogy is mondta az öreg latintanárunk?
– Genius loci.
– Ahá, a Lóci gyerek! – mondta Gabronc felvidulva. Jó volt visszaemlékezni a diákévekre, amikor mindenen nevettek. – Persze, most már te is tanár vagy.
Alig hogy elléptek a kerítéstől, felfigyeltek rá, hogy Aldi mégiscsak megáll valakinek. Egy még nagymama korában is kifejezetten szép asszonyság szakította meg a napfürdőzését a szomszédban, és a kutyussal mint régi játszótársak üdvözölték egymást a rácson keresztül.
– Ej, de nagy sznob ez a spániel! Hogy vonzódik az előkelőséghez! – Amikor ilyeneket mondott Dénes, nemcsak a váratlanul megjelent decens hölgyre gondolt, hanem a mögötte látható patinás úri villára is. Mellette a Fény Panzió bizony egy újgazdag fazonú hodálynak tűnik. Nem érezte tapintatlanságnak Gabronccal szemben, hogy el is árulja a véleményét.
Barátja ugyan nem vette zokon a minősítést, de azért megjegyezte:
– Várj csak, amíg megjönnek az unokák! Akkora rajcsúrt csapnak, mint holmi vásott utcakölkök, és átszökdösnek hozzánk az alapítványi gyerekek közé. Mi persze szívesen látjuk őket, de itt teremnek az anyukák, akik a nagyival ellentétben fennhordják az orrukat, és rendre hazaparancsolják őket. Elég kevés sikerrel, és ezért még ránk haragszanak. Hát ennyit az előkelő szomszédságról.
|
