Tóth János: Mély kút a csend
Mély kút a csend, kávánál leng vedre, indul a gém s mutat az egekbe, ostor merül sötét hallgatásba, sajgó lelkem odalent találja.
Jó egyedül, némán megfürödni, a csend vizén súlytalan lebegni, nézni csak fel ,tégláról téglára, ez a mély kút lelkemnek végvára.
Sóhaj szakad, és rám omlik a kút, zajok, hangok vívnak most háborút, robban, dörög, seb szakad a sebre, és én vágyom a végtelen csendre.
Eljön az éj, lassan kútba szállok, mosolyognak a téglabarátok, szívdobbanás elfogy, lélegzet sincs, dobj le egy érmét, de le se tekints!
|