Boros Tibor: Fény panzió
7.
Viszont nyitottabb szemmel figyelte az alapítvány mindennapjait.
Neki is feltűnt, hogy az eleddig jelentéktelen Iván gyerek lassan a figyelem központjába kerül. A kiütköző üzleti szellem új színt adott a magatartásának. Mintha komolyodni látszott volna. Megritkultak az éjszakai kimaradozásai.
Evelin aggódva látta, hogy egyre több időt tölt Zsuzsikával, amire a lányos mamák is rögtön felfigyeltek, akik eleve nem szívlelték Ivánt. Korábban azért, mert féltették csemetéiket a züllött ifjútól, most pedig ellenkezőleg, féltékenyek voltak Zsuzsika sikerére. Ki lát bele a lányos anyukák lelkivilágába…
Evelin a megszokott összebújós beszélgetéseik során kérdőre vonta Zsuzsikát, hogy hányadán áll ezzel a fiúval. Ugyanis észrevette, hogy a mobilján ott tündököl a sármos fickó képe, és a kislány gyanúsan sűrűen nézegeti.
– Pimaszul jóképű ez a fiú. De az angyalarc mögött ott leselkedik egy Lucifer.
– Lehet – mondta Zsuzsika –, de talán ettől olyan férfias jelenség.
Hát ezen nevetni kellett!
– Ej, te nagylány! Mit érthetsz te azon, hogy férfias jelenség? Sármos, karizmatikus, markáns, vagy éppen elbűvölő? Tudnám sorolni, mert nagyon sok formában állnak elénk. Megismersz te még az ígéretes pályádon sokfélét, és látni fogod, hogy végül mindegyikben csalódni kell. Az élet ebből áll. Én csak azt szeretném, hogy te ne perzselődj meg sohase. Okos kislány kétségbeesés nélkül is tud csalódni. Elegánsan és nagyvonalúan. Ha már egyszer ilyen kegyetlen a sors… – Ezzel aztán el is hallgatott, mert érezte, hogy túl sokat árult el magáról.
A fogékony bakfis tágra nyílt boci szemekkel figyelt, de nem vette magára az intelmeket. Csak éppen eltűnődött, hogy miken is mehetett keresztül ez az irigyelt szépség.
Egyébként jól tűrte az anyáskodást, Evelin mellett újabban Margitkához is odacsapódott, sőt vele már szinte jobban érezte magát. Néha gyakorlásképpen angolul beszélgettek, nagyokat nevetve egymás baklövésein, hiszen a tanító néni sem volt perfekt. Az talán Evelin lehetett volna, de vele Zsuzsika éppen a fölényes tudása miatt nem szívesen bocsátkozott angolosdiba.
Margitka révén a kislány még Déneshez és a különc Gabronchoz is közelebb került. Így esett, hogy egyszer közös kirándulást tettek a hegytetőn a bácsikája birtokára.
Gabronc a saját kis egyterűjébe röstellte volna belegyömöszölni az eleven társaságot, ezért a panzió tágas terepjárójával vágtak neki a romantikus hegyi útnak. Ez a biztonsági megoldás egyedül Borbásnak nem tetszett, aki azt szerette volna, hogy csak ő vezethesse a céges kocsit, ha már egyszer egyedül garazsírozza.
Meg kell hagyni, hogy hála a rendszeres karbantartásnak, a járgány könnyedén hintáztatta fel a vidám társaságot a meredek és hepehupás úton.
Guszti bácsi és a felesége elébük jöttek. A rég nem látott Zsuzsikát ölelgetve a néne majdnem elsírta magát az örömtől. Ugyanakkor meg is lepődött, mert éppen az ő tiszteletére a kislány magára aggatott néhányat a koloncaiból. Adott az alkalmi megjelenésre. Még jó, hogy az ezüst bokaláncról időben sikerült lebeszélni, nehogy beleakadjon valami gazba a nyíratlan fűben.
A hagyományos vidékies kínálgatás után a hölgyek hamar külön vonultak, mert Zsuzsika egyszerre akart látni mindent, amire csak emlékezett tavalyról, és magával vonszolta a többieket.
Guszti bácsi pedig a poharakat töltögette. Ő az a halványabb kiadású testvér az elnök úr mellett, aki úgymond, nem vitte semmire az életben. De azért neki se kell szűkölködnie. A környéken a hóbortjai ellenére is nagy tekintélyű gazdaként tartják számon, ő kezeli a néhány hold szőlővel körülvett családi örökséget, egy erődítménynek is beillő évszázados kúriát, amit Margitka és Dénes ugyancsak megbámultak.
A terméskőből és öreg téglákból rakott mohos főépület maga a romantika, és a mellette hosszan elnyúló, földbe süppedt boltozat pedig egy török időkből itt maradt titokzatos pincét takar. A tornác előtti árnyas térséget farönkökből ácsolt asztalok és padok teszik otthonossá, mellettük jó időben turisták telepednek meg. Gyönyörködnek a kilátásban, falatoznak a mesterien érlelt házi sonkából, és ihatják mellé a gazda válogatott borait.
Nincs kiszolgálás. Le kell menni a pincesor lovagterem nagyságú előterébe, ahol fehér kötényes falusi háziasszonyok szelik a henteskampóra akasztott, sódarnak becézett sonkát, mellé a zamatos házi kolbászt, és készségesen töltögetik a boroskancsókat. Gusztálni lehet a falba épített füstölőt, aminek tekintélyes kéményét a faluból is láthatják, akik a hegy tetejét fürkészik.
Jobb körökben szájról szájra terjed a vendégszerető tanya híre. Elegáns autókkal is felmerészkednek ide a kis fennsíkra, és ha már itt vannak, megbámulják a nevezetes gabonakörök fűbe taposott hazai példányát is.
– Kempingező egyetemisták műve – magyarázta Guszti bácsi. – Mondhatnám, hogy ártatlan tréfa, de igazából az elnök úr bolondériájának a hatása.
Ironizálva ő is így nevezte a testvérét.
– Jó vendégcsalogató.
– Nekünk arra nincs szükségünk, a feltűnést meg egyenesen kerüljük. Mi nem csalogatjuk a vendéget, viszont ha már itt van, marasztaljuk és szívesen látjuk.
Az öreg máris jobban megkedvelte Dénest, mint a régtől ismert barátját. Több dolog is volt, ami Gabroncban nem tetszett neki. Egyszer az, hogy nem becsüli a vitorlázást. Ráadásul a látogatások után beszámol az elnök úrnak, hogy minden rendben van-e a könnyelműnek ismert testvér körül, hiszen ez a dolga. Az se nyerő nála, hogy nem tud egy jó becsületeset inni a szívesen kínált boraiból.
Dénes nem vezetett, így hát bátran belemehetett a kvaterkázásba. Egyébként is jól bírta az italt, még Guszti bácsit is lekörözte, akinek megeredt a nyelve, és Gabronc rosszalló tekintetével sem törődve, ugyancsak elkalandozott.
– Mindenki csodálkozik, hogy a mai világban hogyan tehetett szert a testvérem ekkora gazdagságra. Hát elmesélni könnyű. Az óriási haszon felhalmozására megbízható, tökéletes módszert dolgozott ki. A kiterjedt kapcsolatrendszere révén jó érzékkel fektetett be az ölébe hullott információk birtokában. Kihasználta, hogy a jogszabályok és adók hálóján átcsúszva a haszon átalakul és hatalmas méreteket öltve gyarapszik.
– Érted már? – kérdezte átváltva a tegezésre. – A jó befektetésnek megvannak a fortélyai. Akár száz évet is lehúzhat az ember egy vállalatnál, mégsem tanulja meg, hogy kell ezt jól csinálni. Szerencse és ész kell ahhoz, hogy sikeres légy. Ez a legfontosabb. De nem elég. Mert szükséged van tőkére is. Ha nincs elég tőkéd, meg van kötve a kezed. Mindenekfelett azonban jó orr szükségeltetik hozzá. Ez a trükkje. Mert hiába van meg a többi, enélkül nem mész semmire. (Lábjegyzet: V. ö. Murakami: A határtól délre, a naptól nyugatra, 71. o.)
– Ha ilyen jól ismeri a forgatókönyvet, akkor Guszti bácsi miért nem lett milliárdos?
– Hát nem érted? Ha csak egyvalamid is hiányzik a felsoroltakból, már nem mész semmire. Nekem pedig…
Mire elsorolta volna, hogy neki mi minden hiányzik, felberregett a kihangosított telefon. A testvére jelentkezett. Valami fontos dologról lehetett szó, mert amikor az elnök úr a szalonspicces Guszti bácsival nem tudott zöldágra vergődni, a feleségét kérette.
Elmondta, hogy meghívta a tiszaláposi galaktikásokat egy hétvégi szimpozionra. Szőlőhegyi kirándulást is be fognak iktatni, hadd lássák a vendégek, hogy milyen az igazi hegyközségi pinceszer. És hát kéri a háziakat, hogy számítsanak a fogadásukra. Talán egy kis vitorláztatást is lehetne szervezni…
A kihangosítás jóvoltából mindent hallott a kis társaság, és mondhatni, hogy felcsillant a szemük. Guszti bácsi ragadta magához a szót:
– Jó, hogy említed a vitorlázást! Az életem párja újabban eldugja előlem a slusszkulcsot, hogy ne tudjak a robogómmal leszaladni a kikötőbe, amikor éppen kedvem tartja.
Nevettek az öregúr mackós zsörtölődésén. De ezzel vége is szakadt a telefon-partinak, mert az elnök úr már csak a kislányával kívánt beszélgetni, és a társaság tapintatosan félrehúzódott.
Egy kis csöndszünet után Guszti bácsi tovább folytatta a zsörtölődést:
– Szóval itt tartunk. Se egy kis vitorlázás, se egy kis betérő az öreg barátaimhoz. De máshova se. Újabban még az idegenforgalmi iroda is a helyünkbe jön.
Most a felesége vette át a szót:
– A sógorom, már mint az elnök úr, ha úgy jobban tetszik, azt is megszervezte. Havonta feljön hozzánk egy kedves teremtés aki a kerékpártúrákat szervezi a Balaton körül. Minket is beszervezett egy állomásnak. Táborozásra is van itt hely bőven...
– Akár egy biciklis postáskisasszony…
– Csak nem kerékpárral jön fel a hegyre?
– Semmi az neki, amióta rendbehozták a szerpentines kerékpárutat. Kedvtelése és a munkája az neki egyúttal.
Guszti bácsi ekkor Gabronchoz fordult:
– Neked miért nincs biciklid? Szerezz egyet, és akkor legalább együtt jöhettek inspekciózni a kisasszonnyal. Biztosan ismered te is ezt a csodálatos Gárdonyi Tündét...
Nem tudhatta, hogy milyen rossz ötlettel állt elő. Gabroncot mintha áramütés érte volna. És Dénes, aki szintén fellazult a kvaterkázásban, még meg is toldotta a tapintatlanságot:
– Milyen igaza van Guszti bátyánknak! Legalább együtt mehetnénk négyesben biciklis túrákra.
Margitka legszívesebben bokán rúgta volna. De csak megszorította a kezét, hogy ejtse a témát. Mert az újdonsült barátnőjére, Etelkára gondolt. Nem akart újabb bánatfelhőket látni az arcán.
Ám az ő kicsi szíve is megfájdult. Dénes hogyan feledkezhetett meg az édes titkukról, hogy kisbabát várnak? Eddig eltúlzottan óvta nevetségesen kis apróságoktól is, most pedig kerékpáros túráknak tenné ki.
Kicsit még féltékeny is lett. Ki ez a Gárdonyi Anikó, hogy ismeretlenül is ekkora respektje van? Hiszen eddig ők még nem is láthatták.
A kis társaság tagjai más-más gondolatokkal eltelve, váratlan csendben tértek vissza a panzióba. Önfeledten boldog egyedül Zsuzsika volt, mert a papájával folytatott beszélgetés muzsikált a lelkében. Csak azt nem értette, hogy ez a fura Gabronc miért rángatja feleslegesen a kormányt. |
