Megkésett ébresztő S.G.-nek

Néma a száj, és nem mozdul a kéz,

ha nem kell a szó, mert mondani nehéz,

ha alszik a vágy, és a szív a rab,

csak egy papírba csavart rongydarab,

csak egy kifordult macskakő utadon tán,

csak egy félig égett csikk, ölelés után.

Ez lehet az álmod, mit megálmodtak már,

ez a te slágered, mi lassan lejár.

Karcos bakelit, mi recsegve szól,

Kopott barázdák, mit ellep a por,

Sárguló fotók és barnuló lapok,

Őszülő fejekbe nyomott filckalapok,

Százszor írt szavak és a múlt meséi,

Hiába mondod, minden a régi,

Régi a vers és régi a dallam,

De te lehetsz az, ki dúdolhat halkan,

Egy új ritmust, s vele képletet,

S hidd el végre, hogy szép lehet.

Bújj elő Te, mert ő fel nem kutat,

Neked utat, vagy csupán fügét mutat,

Görbe ujját emeli az égre,

Oldalba bök, ébredj fel már végre!