Tóth János: Kikapcsolok
Kikapcsolok, szemeim sötét monitorok, mellkasomban ráérős szív, csak néha dobban.
Leheletem, hidegen az ablaküvegen lélek pára, csapódik, csorog a párkányra.
A csend csobog, apró zaj a sarokban nyafog, lép az álom, talpa tapos a valóságon.
Épp, hogy vagyok, a semmi szélén kapaszkodok, fárad az ujj, a tudat őszi levél, lehull.
Feloldódva a végtelenben, Isten ujja elkavargat, mosolyogva a halál ringat.
Sötét és fény egymást váltja, sodor az örvény és összerak apró betűkből félszeg szavak.
Homlokomra, az ablaküveg hideg csókja tudatot nyom, fény villan a két monitoron
|