Fény panzió 15
Másnap a Voyager űrjárművön küldött üzenet került terítékre. A „Nemo kapitány” váratlan felbukkanása is ráirányította a figyelmet erre a témára. Még aki nem volt jelen, már az is tudott az emlékezetes szópárbajról, amit a jövevény a tiszaláposi igazgatóval vívott az űrpostáról. Természetesnek vették, hogy most az igazán illetékes igazgató úrtól kapnak előadást a világűrbe küldött üzenetről. Ő aztán a kicsit fontoskodó, egy kicsit tetszelgő, de mindenképpen szemléletes ismeretterjesztő stílusában elmesélte, hogy a Voyager aranylemez borítóján levő ábrák egyebek mellett azt szemléltetik, hogyan kell „lehallgatni" a korongot, és utalnak a Föld elhelyezkedésére is. Bizonyos mennyiségű lebomló radioaktív anyag is van a küldeményen, hogy támpontot adjanak a keletkezés pontos idejének kiszámításához.
A vendégek gondos felkészülése most is megmutatkozott, mert szemléltetésül mindenkinek a kezébe nyomták a 30 cm átmérőjű korongot. Látszatra tökéletes másolata volt a Voyager Aranylemeznek, csak hát keménypapírból. És nyilván nem lehetett lejátszani a tartalmát, a 115 képet, a zenét és a különféle természetes hangokat. És ami a legbecsesebb volna, a nyelvünkön is megszólaló üzenetet: „Üdvözletet küldünk magyar nyelven minden békét szerető lénynek a világegyetemen."
Odaadó figyelem kísérte a színvonalas előadást, és illően komoly hozzászólások következtek, bár volt némi fészkelődés. Maga Hegymeg úr is forgolódott, Evelint szerette volna látni, hogy tanúja volt-e a remek szereplésének, de hát a hölgy messze járt. Ekkor jött Gerzson, az ördög ügyvédje szerepében:
– Biztos, hogy ennyire kimerítően unalmas üzeneteket kell küldeni a világűrbe? Állítólag tele van mindenfajta lényekkel az univerzum, mégis pont a mi specifikumainkra lennének kíváncsiak? Valami érdekesebbet kellene küldeni, ami elgondolkoztatja őket. Ha már azt szeretnénk, hogy felfigyeljenek ránk... A kreativitásukat kellene megcélozni. Legalább ennyivel becsüljük meg őket!
Általános meglepetésre az elnök úr kislánya, a szeleburdinak ismert Zsuzsika folytatta Gerzson gondolatmenetét. Eddig fel se tűnt, hogy Margitka oldalán ő is beült a komoly felnőttek közé, és együtt sutyorognak valamiről. Erőt merítve a tanító néni közelségéből, most gyerekes lendülettel szólásra jelentkezett:
– Egy Rubik-kockát kellene nekik felküldeni! – A vakmerőségétől maga is megijedve, halkan hozzátette: – Hogy játszva ismerjék meg az emberi természetet...
Ezt aztán tényleg az elnök úr lányához méltó, meghökkentő gondolatnak találták! Anikó nem törődött a komolykodók fejcsóválásával, odaszaladt a kislányhoz és megölelte.
– Van még új a Nap alatt! No, Gerzson, ehhez mit szólsz?
– Szégyellem, hogy nem nekem jutott eszembe! Amit én csak pedzettem, a fiatal észjárás mindjárt formába öntötte. Megfelelő animációval olyan képet kell küldeni, ami rögtön a kocka forgatását szemlélteti. Ha igazán lelkes lények, akkor a játékszenvedély megfogja őket is.
Végül a merevebb észjárásúak is elfogadták az ötletet. Amikor lecsitult az élénkség, akkor meg Margitka tréfálta meg a hagyományos gondolkodásúakat. A vendégek projektorához lépett és a nevezetes Phaisztoszi korongot vetítette a hallgatóság elé.
– Én egy ilyet is küldenék a földönkívülieknek. Kréta szigetéről származik ez a 3600 éves, 15 centiméter átmérőjű agyagkorong. Tehát pont a fele a Voyager Aranylemeznek. Láthatjátok, hogy csigavonalba rendezett írásjelek sokasága sorakozik rajta. A korongon található feliratot előre elkészített pecsételőkkel nyomták a puha agyagba, spirálisan haladva belülről kifelé. Ezt követően az agyaglapot magas hőfokon kiégették, így rögzítettek egy összefüggő szöveget, aminek az értelmét eddig senkinek sem sikerült megfejteni.
– Vagyis fejtsék meg nekünk egy nálunk okosabb civilizációban! Szívességből?
– Úgy is lehet mondani. De inkább azért, hogy meglepjük őket egy érdekes feladvánnyal. És hogy ismerkedjenek a kultúránkkal. A feltevések szerint egy naphimnuszt rejt a szöveg.
– Honnan jutott az eszedbe ez a képtelenség? Egy régész veszett el benned?
– Ne lepődjetek meg, egyik tanító kollegámtól vettem az ötletet, aki szerint a korong tulajdonképpen egy ókori gyermekjáték. Ki is próbálta 7 – 8 éves alsó tagozatos gyerekekkel. Felnagyítva kinyomtatta, kartonpapírra ragasztotta és dobókockát tett mellé. Először neveket adtak a jeleknek aztán a korong közepétől indították a játékot. Mindenki annyi figurát léphetett előre, amennyit a kockával dobott. (Lábjegyzet: Friedrich Klára közleménye alapján.)
Tetszett a kedves ötlet, de természetesen nem vették komolyan. Jókedvűen nevetgéltek, tréfálkoztak. Hegymeg úr foglalta össze a véleményt:
– Ha már ennyire akarjátok, majd keresünk nektek játékos kedvű rejtvényfejtőket a világűrben. Akár a szintén rejtélyes 15. századi Voynich kéziratot is elküldhetjük nekik, hiszen azt se érti meg senki mind a mai napig.
Most Anikó vette át a szót:
– Nekem is van egy javaslatom. Ezt fejtsék meg a világűrben, vagy ha úgy tetszik, fordítsák le maguknak! – Színpadias hanglejtéssel szavalni kezdett:
panyigai panyigai panyigai
ü panyigai ü
panyigai panyigai panyigai
ü panyigai ü
Mint egy karnagy, beintett a barátnőinek, és kórusban szavalták tovább:
kudora panyigai panyigai
kudora ü
panyigai kudora kudora
panyigai ü
Lendületbe jöttek és zsivány mosollyal végig szavalták Weöres Sándor játszi versének összes szakaszát. Az igazgató úr méltán volt büszke a földijeire. Szólt a szemüveges titkárnőjének, hogy ő is mutassa meg, mit tud. Az nem is kérette magát:
Ange amban ulanojje
balanga janegol
mo hítula e mante
u kuaháj imanan.
Jakale munni temme
a jajja mimenó
golopandu amenija
u kuaháj imanan.
– Ha ezt lefordítják a földönkívüliek, többet fognak tudni rólunk, mint mi magunk. Csak nehogy ellenünk fordítsák a titkot!
– Ha ettől féltek, nehezítsük meg nekik a megfejtést! – Ezt egy pesti bank kiküldöttje javasolta, aki eddig Etelka főnökasszonnyal egyeztetett, mert szokás szerint túllépték a bőséges, de mégis csak véges hitelkeretet, amit az elnök úr biztosított az alapítványiaknak.
Most együtt jöttek a terembe. Kíváncsi tekintetek kísérték a magabiztos fellépésű ismeretlen hölgyet, de az igazi meglepetés eztán jött. Ugyanis a csinos bankár kisasszony valójában egy bámulatos rövidtávú memóriával megáldott amatőr fejszámoló volt. Dallamosan csengő hangján fordítva mondta fel az imént hallott halandzsa verset:
Ejjonalu nabma egna
logenaj agnalab
etnam e alutíh om
nanami jáhauk u.
Emmet innum elakej
ónemim ajjaj a
ajinema udnapolog
nanami jáhauk u.
– Ő a mi segítőkész bankárunk – magyarázta Etelka az ámuldozóknak.
Könnyedén megérintette a karját, hogy bemutassa:
- A neve... - megdöbbenve tapasztalta, hogy nem jut az eszébe, miként hívják. Pedig az imént még biztos volt benne, hogy megjegyezte.
És a vendég nem sietett a segítségére. Bemutatkozás helyett kedvesen integetve lépdelt kifelé, majd beszállt a panzió előtt várakozó kocsijába és diszkréten elhajtott, mintha soha ott se lett volna.
|
