Kedvetlenül készítette a karácsonyi ebédet. A gyerekek folyton ott szaladgáltak a lába alatt, pedig mikor sietett, nem szerette, ha sertepertélnek körülötte. Rájuk is rivallt: - Menjetek már az utamból!

Amikor kimondta, már meg is bánta. Hiszen nem is gyermekeire haragudott igazán, hanem azért volt ideges, mert édesanyját várta a déli busszal. Tudta, ezúttal sem lesz hozzá egy kedves szava sem. Már leszokott arról, hogy meg akarjon felelni neki, mert tudta, ez úgysem lehetséges. Mindenben kifogást keresett az anyja, néha az volt az érzése, csak azért jár hozzájuk, hogy a mérgét valakin kitöltse. Most sem hívták Karácsonyra, de ez nem is volt szükséges, jött a Mama hívás nélkül is. Előző hónapban persze százszor elmondta, még meggondolja, jön-e, hiszen a lányáéknál olyan rossz neki.

Megjött a busz. Még szinte be sem lépett a vendég, már megjegyezte: - Miért nincs fedő a fazékon? Így több gáz fogy, miért nem spóroltok? Miért van maximálisra állítva a gáz, hát nem tudod, hogy így a láng elmegy a fazék mellett és kevésbé melegít?

Közben az egyik gyermek megmosta a sárgerépát, és beletette a fazékba.
- Akkor ebből nem eszek, biztosan nem jól mosta meg - így a Mama. Azért végigette a vacsorát, és a végén megjegyezte:
- Sótlan volt az étel!

Az este hasonló hangulatban folytatódott. A hatalmas szatyrokból előkerültek a drága ajándékok, közben persze megemlítette, hogy így a gázszámlát csak a jövő hónapban tudja majd kifizetni. A kapott ajándéknak rögtön az árát nézte, és nem tudta megállni, hogy ne mondja: - Anyósodéknak biztos különbet vettetek!

Aztán bevonult a szobába, magára és unokáira zárta az ajtót. Néha kikiabált: - Ugyan kislányom, szólj már a gyerekekre! Nem bírnak magukkal! Neveletlenek!
Később kijött:
- Majd én elmosogatok! Te nem mosogatsz szépen, piszkosak maradnak az edények.

Véget ért ez az este is. Lefekvéskor, mikor az előszobában összetalálkoztak, az anya még gyengéden megölelte asszonylányát, és azt mondta:
- Nagyon szeretlek!