| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Hátha benyitnak Ideje:: 02-17-2016 @ 11:19 am |
|
|
|
|
Lili egy üres szobában ébredt, aminek falait a kedvenc világoskék színű tapétája borította. A csupasz parkettán feküdt, de az érdekes módon nem volt se hideg, se kemény a számára. A helyiségben rajta kívül egy barna hajú kislány is tartózkodott, aki éppen az ajtót bámulta mikor Lili felébredt.
- Hol vagyok? - kérdezte meglepetten.
- Shh! - csitította el a kislány mutatóujját a szája elé téve.
Pár pillanat múlva a szomszéd helyiségből ajtócsattanás hallatszott, amivel egyidejűleg a kislány arcára is kiült a csalódottság.
- Ez ma már a háromezer-négyszázhuszonhatodik ember - mondta szomorúan. – Valahogy mindig visszatáncolnak.
Lili kicsit össze volt zavarodva. A helyiség első ránézésre valóban az ő szobájára hasonlított egyetlenegy dolgot leszámítva még pedig, hogy teljesen üres volt.
- Hol vagyok? - ismételte meg a kérdést.
- Mindenhol és sehol sem - válaszolta a kislány aranyosan.
Lili továbbra is zavarodottan nézett, mivel nem tudta értelmezni pöttöm szobatársa válaszát. Majd újrakérdezett.
- Mi? De most komolyan.
A kislány, fejét a falnak döntve a plafont kezdte bámulni majd egy nagyot sóhajtott. Lili válaszra várt, de egy kis idő múlva be kellett látnia, hogy ezzel a módszerrel nem fog semmit sem megtudni.
- Jó, szóval akkor tegyük fel, hogy a szobámban vagyunk. Miért üres? És ha már itt tartunk az sem elhanyagolható kérdés, hogy te ki vagy és, hogy kerülsz ide?
- Szólíts Vandának - fordította Lilire a tekintetét majd eleresztett egy széles mosolyt. - Ami pedig az itt létemet illeti, sokkal inkább azt a kérdést kéne feltenned magadnak, hogy te hogy kerültél ide.
Lili egy kis ideig habozott majd miután végig gondolta, rá kellett jönnie, hogy fogalma sincs. Annyira megijedt ettől, hogy gyorsan elkezdte hangosan sorolni az összes dolgot, ami eszébe jutott magával kapcsolatban.
- Nem tudom, hogy kerültem ide. Akkor lássuk mi az amit tudok. A nevem Lillien Elms, tizennyolc éves vagyok és a...
- Nincs baj az emlékezeteddel - vágott a szavába Vanda. Teljesen egészséges vagy, már ami a jelen állapotodat illeti.
- Mégis mit akar ez jelenteni? - kérdezte most már kissé ingerülten.
- Nyisd ki az ajtót.
Egy rövid ideig úgy bámult a kislányra mintha szuggerálni akarná, hogy mondja el amit tud, de ez nem vált be.
- Na jó, én ráérek - mondta önelégülten a kislány. - Viszont a te időd véges, szóval én sietnék a helyedben.
Lili most már tényleg ideges lett, hogy szobatársa csak fél információkkal hajlandó ellátni őt és még mindig sötétben tapogatózik. Felkelt a parkettáról, majd odament az ajtóhoz, hogy kinyissa, de Vanda hirtelen rászólt.
- Várj.
A lány hátranézett, hogy mi történt, de Vanda nem csinált mást, csak vágyakozó szemekkel nézte az ajtót. Egy pillanat múlva aztán megint lelombozódott.
- Háromezer-négyszázhuszonhét - mondta szomorúan. - Most már nyithatod.
Ahogy kinyílt az ajtó, Lilinek tátva maradt a szája attól, amit látott. Hatalmas embertömeg hömpölygött össze-vissza egy széles folyosón, ami tele volt különböző színű és formájú ajtókkal.
- Most már biztos, hogy nem a szobámban vagyok – csodálkozott. – Mi ez a hely?
- Ez kérlek szépen az Élet modell – felelte Vanda.
- Élet modell? Lennél szíves elmagyarázni, de most már tényleg, hogy mi folyik itt? – fakadt ki Lili.
- Jó, elmondom csak ne nyaggass már annyit. Mindennap hozzávetőlegesen százötven-ezerszer játsszák ezt el velem. Valaki bejön ide, mert éppen elütötte egy autó, infarktust kapott vagy poénosnak találta kipróbálni a kenyérpirítós kihívást, ami az interneten terjed mostanság. Felébred, és nem tudja hol van. Kérdezősködik és értetlenkedik, tehát bosszant engem. Pedig mennyivel könnyebb dolgom lenne, ha nem a porhüvely maradványokkal együtt jönnének a darabok.
- Vá-vá-vá-vá-várj! Akkor, ha jól értelmezem amit mondtál én most…
- Pontosan. Meghaltál. De most már csukd be légy szíves.
Lili becsukta az ajtót majd visszament a kislányhoz és leült vele szembe. Meredten bámult Vanda tengerkék szemébe, láthatóan nem tudta feldolgozni az imént kapott információt.
- De mégis mi, vagy hogy?
- Szén-monoxid mérgezés. Édesapád nem ellenőrizte a fűtést már évek óta. És mint tudjuk, Murphy állandóan jelen van mindenhol.
- Tehát megfulladtam. Szép, mondhatom, de legalább nem éreztem.
Egy pillanatra néma csend telepedett a szobára, majd Lili folytatta.
- Akkor te vagy az Isten? Vagy az ördög? Bár ami azt illeti, ez a hely nem hasonlít a mennyre, sem a pokolra.
- Honnan tudod? Jártál már akármelyikben is valaha? – kérdezett vissza a kislány.
Lili nem felelt, de láthatóan igazat adott szobatársának, még ha nem is mondta ki.
- Ez egy átjáró a viszonylagosság világa és a Nagy Egész között. A világot, melyet te ismersz nevezzük a viszonylagosság világának. Jó, rossz, szomorú, vidám, világos, sötét, szép, csúnya. Ezek mind az önmegtapasztalás folyamatát segítik elő, a Nagy Egészben viszont ilyenek nem léteznek, ezért szükség volt a fizikai síkra. Így hát létrejött az, amit ti univerzumként ismertek.
- Akkor ő… de… nem értem. Kinek kell megtapasztalnia mit? És mi az a Nagy egész?
Vanda láthatóan türelmesen kezelte Lili értetlenkedését függetlenül attól, hogy korábban mit mondott.
- Ezt így nem lehet elmagyarázni. Az emberi agynak megvannak a maga korlátai, és ez azon egyikek közé tartozik. Nem tudnám úgy elmondani, hogy megértsd pontosan mi is az. Ti istennek hívjátok őt és egy olyan személyként tekintetek rá, aki mindenek felett áll, de az igazság az, hogy ő maga a mindenség. Te is és én is az ő részei vagyunk, és az a sok ember, állat és növény szintén mind az ő részeit képezik. Leegyszerűsítve, „isten” meg akarta tapasztalni önmagát és ezért jött létre a világegyetem.
Lili nem tudott megszólalni, de nem is akart, mert alig várta, hogy Vanda folytassa.
- Ti a saját történelmeteket az emberektől számítjátok, mi pedig a fizikai sík keletkezésének idejétől.
- Ki az a mi? – kérdezte Lili.
- Akik e két világ között léteznek. Itt számon tartunk mindent, ami az „idők” kezdete óta történik.
Lili hirtelen izgatott lett a hallottaktól.
– Na itt álljunk meg egy percre. – vágott a kislány szavába.
„Elméjét” hirtelen tömérdek kérdés öntötte el, melyekre válaszokat szeretett volna kapni. - Meg tudnád mutatni például, hogy milyen volt egy igazi dinoszaurusz?
- Persze. Vagy akár megismerkedhetsz más, a földönkívüli létformákkal is.
- Most csak ugratsz! – mosolyodott el Lili. – Ugratsz ugye? Igazi UFÓK? – A csodálkozástól szó szerint tátva marad a szája. - Na és ha igaz amit mondasz, hogy tudom megnézni mindezt?
- Egyszerű. Kilépsz azon az ajtón és arra gondolsz, amit látni szeretnél. – válaszolta ezt Vanda úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.
- Mi? Menjek ki oda? Abba a tömegbe?
- Az csak innen tűnik tömegnek, mint mondottam, ez csak egy modell a fizikai szemléltetésre. Amint átléped a küszöböt, teljesen másként fogod érzékelni a világot. No de most már lassan menned kell – sürgette Lilit. - Sajnos itt még létezik az idő, és nagyon sok ilyen kis tudatlan porhüvely maradvány vár még arra, hogy ezeket elmondjam nekik. Pedig szívesen elcseverésznék itt veled a világ végéig, de sajnos nem lehet – mondta gúnyosan.
- Pedig még annyi kérdésem lenne.
- Pont ez a lényeg, nem kell kérdezned, mindent megtapasztalhatsz „testközelből”.
- És mi lesz az után, hogy megnéztem amit akartam?
- Eldöntöd, hogy mit szeretnél megtapasztalni, és kezdődik minden elölről.
Lili összehúzta a szemöldökét.
- Valami azt súgja, hogy nem először járok itt.
- Valóban. A te darabkádnak ez volt a százötvenharmadik utazása a fizikai síkon.
- De akkor mi értelme megtapasztalni bármit is, ha úgysem emlékszem rá?
- Mint mondottam, ha kilépsz azon az ajtón, másként fogod érzékelni a világot. Te most még az általad választott létformaként vagy itt jelen, de odakint már minden világos lesz.
- Hát jó. Azt hiszem, értem. Vagyis mégsem. Akkor minek vagyok itt?
- Ezt hogy érted? – sóhajtott Vanda.
- Miért vagyok itt ebben a formában? Hogy is fogalmaztál? Tudatlan porhüvely maradvány?
- Leginkább úgy tudnám ezt megmagyarázni, mint a nyomáskiegyenlítést a búvároknál. A jelenlegi létformád arra szolgál, hogy megszokd az itteni körülményeket, és mindenféle bonyodalom nélkül tovább folytathasd az utadat. Mi is a fizikai síkon mozgunk, még ha csak a szélén is, így itt is hasonló feltételek vannak, mint az általad ismert világban. De most már tényleg itt az ideje, hogy tovább állj.
- Jó-jó, megyek már na – heveskedett Lili. – Nem tudom, mit szokás ilyenkor mondani, jó munkát vagy viszlát?
- Csak menj – nevetett Vanda.
Lili a bejárathoz ment, majd bátortalanul megfogta a kilincset, kinyitotta az ajtót és pár pillanat múlva eltűnt a tömegben. Vanda ezután újra nagy érdeklődéssel figyelt. Hátha benyitnak. |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 02-17-2016 @ 07:53 pm
| Hozzászóló: blue (Ideje: 02-17-2016 @ 06:37 pm)
Comment: Hideg...talán ilyen a felhők feletti lét? Elgondolkodtató. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: AngyaliAndi (Ideje: 02-18-2016 @ 09:11 am)
Comment: Nagyon jól megírtad, vitt magával. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: a_leb (Ideje: 02-20-2016 @ 11:20 am)
Comment: Teljesen lekötött, nagyon tetszett.
aLéb |
|
|
|
|
|
